A tavasz legfontosabb meccse, sokadik felvonás. Nem először és nem is utoljára illettük ezzel a sablonos jelzővel az éppen aktuális meccsünket. A ZTE ellen igazi hatpontos rangadót játszottunk. Győzelem esetén utolérjük és meg is előzzük őket (egyúttal a Nyíregyházát is), vereséggel viszont közel kerülünk a kieséshez. Mindenre számítottam, de ilyen húsvéti thrillerre és feltámadásra nem igazán…
A kapusposztot illetően jók voltak a megérzéseim. A hétfői H9-ben beszéltem arról, hogy szerintem váltani fogunk a kapuban, és Gonda véd innentől. Bár Pálfi nem feltétlen hibázott az Újpest ellen, mégis azt éreztem, hogy a hajrára inkább a rutinnak szavaz majd bizalmat a stáb, emellett az edzésekről is jó visszajelzések jöttek a japán kapussal kapcsolatban. A Pálfi-Gonda cserén túl még egy változtatás volt múlt héthez képest, Szuhodovszki helyett Maurides kezdett, így ismét két centerrel álltunk fel. A ZTE oldalán volt egy komoly hiányzó Dénes Vilmos személyében, a kezdőjükben pedig két emberre kellett fokozottan figyelnünk: Mim és Croazet.
Álomszerű kezdés után már a 6. percben vezetést szereztünk Bárány fejesével, aki így ismét egyedül vezeti a góllövőlistát (miközben ezt írom, Böde is gólt lő, úgyhogy már nem). Jegyezzük meg Youga zseniális gólpasszát, álló helyzetből kanyarított pontosan középre. A folytatásban is a mi akaratunk érvényesült, apróságokon múlt, hogy ne növeljük kétgólosra az előnyünket. Eközben a vendégek is veszélyeztettek, szöglet után a kapufán csattant egy fejesük. Nem sokkal később viszont büntettek, a 25. percben egy jobboldali beadás után Mim fejelt szabadon a kapunkba – a gólpasszt adó vendégjátékos bántóan üresen adhatott középre. A bekapott gól megfogott minket, és pár percre rá jött is a következő ZTE találat: egy lapos átlövés a kapufáról kipattanva Krajcsovics elé került, aki egy visszacsel után kilőtte a hosszút – 1-2, hidegzuhany.
A váratlan fordítás után teljesen összezuhantunk, az addig látott magabiztos játékunkból semmi nem maradt. A félidő hátralévő része ugyan újabb vendég találattal nem kecsegtetett, de a mi egyenlítésünk sem volt benne a levegőben. Kijelenthető, hogy az utolsó 20 perc a vendégcsapat szája íze szerint zajlott. És érezte ezt El Maestro is, aki már a 39. percben belenyúlt a csapatba és a taktikába: a Szécsi-Szuhodovszki cserével átálltunk a négyvédős hadrendre, Castegren húzódott ki a jobb szélre, a középpályán pedig négyen támogatták a két centert. Nem is indokolta egyébként semmi a három belső védőt, mert a ZTE csak egy ember hagyott elöl Croizet személyében, a többiek mélységből érkeztek. A gond pedig leginkább a középpályánkon volt, amin könnyedén robogtak át létszámfölényben a vendégek. Az első félidőben még nem éreztette hatását a váltás, abban reménykedhettünk, hogy a szünetben sikerül rendezni a sorokat.
Sikerült. A második félidőre úgy jöttünk ki, ahogy egy hátrányban lévő csapatnak hazai pályán kell. Pár perc alatt előbb Bárány lövésébe vetődött bele egy vendég védő ziccerben, majd Szuhodovszki lövése kerülte el centikkel a kaput. Az 52. percben viszont jött az egyenlítés, Castegren zseniális félpályás keresztlabdáját Maurides fejelte le a hosszún érkező Szűcsnek, aki kiegyenlített. 2-2 után viszont picit megint leült a meccs, mi talán túlságosan megnyugodtunk, a ZTE pedig nem is nagyon akart kockáztatni, nekik a döntetlen is megfelelt. Mégis benne lógott a levegőben, hogy itt valami őrület lesz majd a hajrában. Lett is.
Először is rengeteg ápolás szakította félbe a meccset, a vendégek ilyen szempontból elég pechesek is voltak, hiszen a megsérülő Medgyes helyére beálló Safronov 10 perc után kényszerűségből szintén távozni kényszerült, amit elég nehezen viselt (saját csapatorvosuk nem engedte vissza a pályára agyrázkódás gyanúja miatt). Nálunk Dominguest kellett többször ápolni, aki rendre benne volt a „buliban”. Amikor Márton Gábor a 80. percben kihasználta az utolsó cseréit, és láttam beállni a Bakti – Ipalibo kettőst, rossz érzés fogott el. Töprengeni sem volt időm azon, hogy miért éreztem ezt, mert a frissen beállt nigériai az első labdaérintéséből gólt szerzett. Megint a bal oldalunkon futott végig a vendég akció. Ekkor sok minden lepergett előttem. Bevallom, az NB II gondolata is átfutott az agyamon. Padlót fogtam a gólt követően.
Szerencsére a csapat nem, és nem adtuk fel. Benyomtuk a Zetét, és ekkor már pályán volt Dzsudzsák is Szűcs helyén. Érkeztek is tőle a beadások, és egy ilyen után lett meg az egyenlítés a 88. percben: egy tizenhatoson belüli kavarodás végén Szuhodovszki birkózta ki a labdát négy ZTE védő gyűrűjében és tálalt az üresen érkező Domingues elé, aki kapásból ki is lőtte a hosszút. Ismét visszakapaszkodtunk tehát, és volt még hátra 7-8 perc. Én ekkor idegállapotban már aláírtam volna a döntetlent – sokkal nem lettünk volna előrébb vele, de annyival mindenképp, hogy a Szparit pontszámban beérjük.
De nem adtuk fel. A 94. percben egy lecsorgó labdát Dzsudzsák küldött kapura jó 25 méterről, a lövés a felső lécen csattant. Nem létezik, hogy nincs egy kicsi szerencsénk ebben a szezonban… Az utolsó perc kezdődött el, amikor Youga a szokásos nagy bedobásához készülődött jó 40 méterre a kaputól. A középre hajított labdát nem tudták eltakarítani a vendég játékosok, Domingues pedig köszönte szépen, és kapásból kilőtt a rövidet. KA-TAR-ZIS!!! A húsvéti hosszú hétvége miatt nem tartózkodom Debrecenben, így a meccsen sem voltam kint (elhihetitek, mennyire bánom utólag), de akkorát üvöltöttem a gólnál, mintha ott ültem volna a lelátón.
A kurva életbe, végre nekünk volt szerencsénk a végén! A tököm kivan már az idei szezonnal, hogy minden ikszes meccset elbuktunk egy gólokkal, hogy mindenki ellenünk lőtte élete gólját, és hogy minden kapus ellenünk védett válogatott formában. Hogy nekünk minden rosszul pattant, az ellenfeleknek meg minden jól. De nagyon jól tudtam, hogy egyszer ez a tendencia meg fog fordulni, és valaki ordenáré módon megszívja majd ellenünk. Ez a valaki pedig épp az a ZTE volt, akiknek a pletykák szerint a kedves sportigazgatója kavarta a szart a Kecskemét meccses óvás kapcsán. A Sallói István arcán lepotyogó könnycsepp vagyok…
A meccs embere nálam Domingues, aki lehet, hogy mai produkciójával benntartott minket. Megelőztük a Nyíregyházát, és maradunk is bennmaradó helyen a forduló végén is, mert a Zetét is utolértük, de több győzelmünk miatt előttük vagyunk. Megnyugodni viszont nem lehet, pénteken egy ennél is keményebb és fontosabb rangadó vár ránk Nyíregyházán.
