Nehéz mérkőzésre számítottunk az MTK ellen, de mindenki tisztában volt vele, milyen fontos lenne a győzelem. Három pont helyette viszont végül a döntetlennek is örülnünk kell, s hogy ez ér-e majd bármit a végelszámolás során? Egyelőre lehetetlen megmondani. DVSC – MTK 0-0. Összefoglaló.
Rettenetesen idegtépő idény van mögöttünk, és az MTK elleni találkozó is olyan hullámzó volt, amihez – ahogy az egyik kommentelő írta előzetesen a beharangozó alatt – tényleg szívgyógyszerre van szükség. Pár perce estem haza, miután végignéztem – mit néztem; szurkoltam, ordítottam, izgultam! – a Nagyerdei Stadionban rendezett mérkőzést. Az Ace Ventura jelenete jutott eszembe, amikor az állati nyomozó sorra kapja a dárdákat a combjába, és fájdalmában csak annyit tud kiabálni: pont a csontba! Mi is folyton kapjuk a pofonokat, de végül is ma egy pontot összehoztunk, és nézőpont kérdése, hogy inkább örüljünk-e ennek az egynek is, vagy inkább bosszankodjunk, hogy nem lett kettővel több.
A mérkőzés előtt két rossz hírt is kaptunk. Egyrészt az a Rúsz Márton vezette a találkozót, aki idén tavasszal már háromszor fújt Loki meccsen (ezek egyikén sem nyertünk), másrészt Bárány Donát nem tudta vállalni a játékot. A kispadunk is elég üresnek tűnt, csak Ferenczi és Szuhodovszki volt alapembernek mondható, mindenki más csak ifijátékos, peremember, vagy cserekapus volt. A kezdőbe került Dzsudzsák, és az eltiltottak helyén Szűcs, valamint Kocsis Gergő kezdett, egyébként minden másban megegyezett a csapatunk a nyíregyházi kezdővel.
Gonda – Szécsi, Castegren, Lang, Kocsis G., Vajda – Szűcs, Youga – Dzsudzsák, Maurides, Domingues
Az végig érződött az első félidőben, hogy igyekszünk dominálni, valahogy átjutni az MTK-n, de a vendégek masszívan védekeztek, Maurides pedig egyedül látványosan kevés volt. Általában nem is kapott jó labdákat, ha meg mégis, nem volt aki bemozogjon üres területbe – itt érződött leginkább, hogy milyen hátrányban vagyunk Dzsudzsákkal. Túl nagy kockázatot nem is vállaltunk, csak néha futott fel egy-egy támadással Szécsi vagy Vajda, és reménykedtünk, hogy egy beadásból vagy pontrúgásból előnyre fordítjuk, hogy ismét kezdőbe került Dzsudzsák Balázs. Ehhez elképesztően közel is kerültünk, de a szabadrúgása után a labda nem a kapuba, csak a gólvonalra vágódott, fájdalmasan felelevenítve bennem Ferenczi Paks elleni kapufáját, ami így akkor a legutóbbi kiesésünk záró momentuma volt.
Most volt ezen a meccsen is és lesz még további három alkalommal is esélyünk javítani, de a második félidőben sem tudtunk betalálni. Pedig volt Dominguesnek, Mauridesnek is helyzete, és előbbinek a 80. percben egy olyan távoli lövése, amit még most sem értek, hogy védhetett ki Demjén. Ez alapján akár bosszanthatna is, hogy nem nyertünk, de aki nem csak az M4 Sport nyúlfarknyi két perces összefoglalóját látta, az talán egyetért velem abban, hogy legalább ennyi nagy lehetősége volt az MTK-nak is, főleg azután, hogy az utolsó fél órára négyvédős rendszerre álltunk át (Castegren lett a középhátvéd!), sőt, ott volt a Castegren ellen megítélt tizenegyes is. Svéd játékosunk nem szorította le kellően a kezét, a labda meg elakadt benne – több sem kellett Rúsznak. Bár befújható büntető volt, egyre ritkábban látok az ilyenekért tizenegyest ítélni, hiszen nem szándékos volt, és fél méterről fejelték rá a labdát. A VAR jóváhagyása után Bognár állt oda a büntetőhöz, aki eddig karrierje során 15 tizenegyesből 12-t értékesített, Gonda pedig gondoskodott róla, hogy ez a szám ne növekedjen, jó irányba vetődve megfogta a labdát!
Nesztor El Maestro mindent megpróbált, pályára küldte Szuhodovszkit, Kocsis Dominikot, Ferenczit, sőt az utolsó percekre azt a Stojkovicot is, aki tavasszal most lépett pályára harmadjára; átálltunk egy sokkal kockázatosabb rendszerre, de gólt nem tudtunk lőni – igaz, nem is kaptunk. Ezzel ideiglenesen ismét vonal fölé kerültünk (30-30 pontja van még a ZTE, Nyíregyháza kettősnek is, de ők még játszanak ebben a fordulóban), készülhetünk a Felcsút elleni találkozóra.
A játékosaink elég felemás teljesítményt nyújtottak, én végig azt éreztem, hogy valami hiányzik ahhoz, hogy „csapatként” hivatkozzak rájuk, de alibizést sem láttam. Szécsi védekezése az első félóra után meglepően feljavult, Lang végig megbízhatóan teljesített, Szűcs és Vajda pedig fáradhatatlanul hajtottak végig, de Maurides bántóan gyengén játszott (pedig a kezdőrúgás előtt az volt a tippem, hogy ma két gólt is szerez), érezhetően hiányzott mellőle egy csatártárs. A meccs embere nálam Gonda lett, és ehhez elég volt egy bravúrvédés, illetve a magabiztos játékba avatkozásai, mert egyébként más nagy védést nem kellett bemutatnia. De jöhetnek a ti szavazataitok!
Az izgalom, a feszültség és a stressz továbbra is csak halmozódik bennem, aggódva figyelem versenytársaink eredményeit, és igyekszem abba a ténybe kapaszkodni, hogy továbbra is minden a mi kezünkben van. Az esélytelenek nyugalmával léphetünk majd pályára Felcsúton. Addig pedig majd mondogatom Ace Ventura szavait: Nem rezelek be! Nem rezelek be!
Hajrá, Loki!
Csibu
