Első hazai mérkőzésünkre készültünk az új szezonban, vendégünk pedig a nemzetközi kupában is érdekelt Újpest volt. A lilák egy küzdelmes meccset játszottak hétközben, pluszban még két…
Első hazai mérkőzésünkre készültünk az új szezonban, vendégünk pedig a nemzetközi kupában is érdekelt Újpest volt. A lilák egy küzdelmes meccset játszottak hétközben, pluszban még két…
Nem volt könnyű bármit is jósolni a Honvéd-Loki meccs előtt: alapból igaz, hogy az új szezon előtt mindig nehezebb megtippelni az erőviszonyokat, de nálunk emellett is…
Rangos felkészülési mérkőzésen tarthatta a bajnoki főpróbáját a DVSC, hiszen július 25-én Frosinonéban az AS Roma vendégei voltunk. Nekünk hat nap múlva már tétmeccsünk lesz a…
Mint ismert, július végén a Budapest Honvéd ellen idegenben fogja indítani a 2021/2022-es NB I-es bajnoki szezont a DVSC. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a felkészülés…
Tavaly ősszel, a kijózanító és fájó kiesés után, látva az igazolásainkat, joggal reménykedhettünk abban, hogy bajnokként jutunk fel. A bajnokság téli szünetében ugyanebben bízhattunk. Aztán pár…
Győzelmi kényszerben léptünk pályára az utolsó előtti fordulóban Szentlőrincen. Ugyanis azzal a tudattal kellett átutaznia a csapatnak az országot, hogy egy egy újabb botlás könnyen a…
Csakúgy mint a legutóbbi hazai mérkőzésen, most is egy bennmaradásért küzdő csapat látogatott a Nagyerdei Stadionba. De nem csak ők, mi is győzelmi kényszerben léptünk pályára…
Békéscsabán presztízs mérkőzés várt ránk a 35. forduló szerdai játéknapján. A két klub szurkolói közötti ellenséges viszony miatt sosem mindegy, hogy milyen eredménnyel zárul a csabaiak…
A DVSC-Kazincbarcika találkozót mindkét csapat győzelmi kényszerben várta. Míg mi a feljutásért küzdünk, addig ellenfelünk a kiesést kívánja elkerülni. Papírforma alapján könnyed haza sikert vizionálhattunk, de…
Vasárnap este Győrben vizitáltunk a 33. forduló zárómérkőzésén. Tudtuk, hogy a riválisok mit játszottak, és mivel a 2 fő vetélytársunk, a Vasas és a Gyirmót is…
Hatalmas tét, ősi rangadó, csak éppen az NB II-ben. A Nyíregyháza elleni mérkőzést azzal a tudattal várhattuk, hogy létfontosságú a győzelem, nem csak a presztízs, hanem…
Hétközi fordulóra került sor az NB II 31. fordulójában, Tatabányán fogadott minket az elmúlt években minket többször is megtréfáló Dorog. A mérkőzést három részre lehet bontani:…
Húsvét vasárnap, háromhétnyi szünet után folytatódott számunkra az NB II. A Vasas a Szeged idegenbeli legyőzésével (0-1) egy pontra zárkózott, nekünk a Soroksár ellen kellett visszaállítani…
Fontos hétvége ez az NB II-ben, hiszen az első a negyedikkel, a második pedig a harmadikkal meccsel, a négy csapat között pedig mindössze öt pont volt…
Pár hónappal ezelőtt még nagyon vártam, hogy a Magyar Kupában NB I-es csapattal mérkőzzünk meg. Ez az a szituáció, amiben egy kiesést nem kellene magyarázni, de…