
A hét közben rendezett 19. fordulóban 1-1-es döntetlent játszottunk a Videoton ellen. Bár győzni ezúttal sem tudtunk a fehérvári csapat ellen, de legalább egy pontot itthon…
A hét közben rendezett 19. fordulóban 1-1-es döntetlent játszottunk a Videoton ellen. Bár győzni ezúttal sem tudtunk a fehérvári csapat ellen, de legalább egy pontot itthon…
OTP Bank Liga 18. forduló, Felcsút – DVSC 0-0. Értékes pontot szerzett a Loki idegenben a tabella negyedik helyezettje ellen, kis szerencsével a győzelem is meg…
A keddi kupakiesést követően a szombati mérkőzésnek amolyan „szezonmentési” tétje volt, hiszen a kupadöntő elúszott, így egyetlen célunk innentől a dobogó megszerzése. Bár a Vidi kupagyőzelme…
Szombat délután a 28. fordulóban a Honvéd várt ránk, akik az elmúlt 5 mérkőzésükből csupán egyet tudtak megnyerni. A mérkőzés győztese közelebb zárkózhatott volna a dobogóhoz,…
Enderson azt kérte a beharangozóban, hogy vegyék komolyan a játékosok a mai meccset. Nem feltétlen a továbbjutás miatt, hanem úgy összességében, a szurkolók, de főképp maguk…
A téli alapozás nem igazán adott reális képet arról, hogy hol tart a csapatunk. Az ellenfeleink silány minősége, illetve a felforgatott csapatok miatt nem tudtuk istenigazán…
A DVSC előtt komoly feladat állt november első hétvégéjén. Ahhoz a Mezőkövesdhez látogatott, akik nagyjából ugyanolyan eredménysorral rendelkeznek, mint a piros fehérek. Mezőkövesden ráadásul rendre meggyűlik…
Utolsó hazai meccsünkre készültünk a Felcsút ellen, a BL döntő miatt vasárnapra kitűzött 32. fordulóbeli összecsapáson. Bár eleinte úgy tűnt, hogy a nagy eső miatt ha…
Sok szempontból is érdekesnek ígérkezett a Ferencváros debreceni vendégjátéka szombaton. Egyrészt a Fradi elleni meccsek mindig különlegesek nem csak Debrecenben, hanem szinte minden csapatnál, hiszen általában…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. A válogatott mérkőzések után folytatódott az NB I, a hétvégén pedig szinte csak…
A Szombathelyi Haladás elleni mérkőzésünknek nagyobb tétje volt, mint első pillantásra tűnhet. Egyrészt ideje volt felállni a padlóról mind eredményességet, mind mutatott játékot illetően, hiszen idén…
Nem vártuk jó előjelekkel a Magyar Kupa negyeddöntőjének odavágóját, hiszen pocsékul kezdtük a tavaszt, ráadásul egy demoralizáló vereségen voltunk túl az Újpest ellen. Ellenfelünk ráadásul a…
Ha valaki szeretné nem csak bizonygatni, hanem be is mutatni, miért tart ott a magyar foci, ahol, annak a szombati Felcsút – Debrecen NB I-es találkozó…
A bajnokság negyedik fordulójában a vaskos állami forintokból vegetáló Ferencváros látogatott a Nagyerdei Stadionba. Ismerjük őket elég jól és elég régóta ahhoz, hogy ne kedveljük túlságosan…
Fontos és értékes döntetlent szereztünk hétvégén a Ferencváros otthonában. A 0-0-ra végződő találkozó után keserű volt a szánk íze, mert a látottak alapján nyerhettünk is volna.…