A hétvégén az MTK otthonában vendégeskedtünk, és megszokhattátok már, hogy idegenbeli meccseink után túrabeszámolóval is jelentkezünk. Ez ezúttal sem marad el, mivel azonban a mérkőzés előtti…
Rovat: DVSC
Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az…
…zúgott a lelátó szombat este a Nagyerdőn. Az Oláh Gábor utcai stadion utolsó előtti bajnoki mérkőzése igazi rangadót és jó iramú, remek találkozót hozott az éllovas…
Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az…
Újabb három forduló pörgött le, ez pedig azt jelenti, hogy három meccsel közelebb vagyunk a hőn áhított álmainkhoz. Ugyanis számunkra jól alakultak a dolgok ebben a…
A vasárnapi Ferencváros-Debrecen mérkőzés élménybeszámolóját már tegnap olvashattátok, most pedig követekzzék magának a mérkőzésnek az összefoglalója. A megszokottakkal ellentétben most rendhagyó módon, újfajta elemzéssel készültünk: a…
Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az…
A tavasz első hazai meccse izgalmas összecsapást ígért, hiszen a Haladást fogadtuk. A jó időnek és csapatunk szereplésének, valamint az ultrák visszatérésének köszönhetően szinte telt ház…
Úsorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az 1990-es…
Vasárnap este játszották az NBI 18. fordulójának rangadóját, a DVTK-DVSC keleti rangadót. Most nem a megszokott összefoglaló következik a meccsről, azt már tegnap olvashattátok, hanem inkább…
Nevek vannak a listán. Mindkét oldalon. És sok. A pletykák, sajtóhírek, találgatások útvesztőjében vagyunk, próbálunk eligazodni közöttük, megtalálni az utat, amely a világosság felé vezet. Cikkünk…
Elérkeztünk az őszi szezon végéhez, ami hivatalosan nem a bajnokság fele, hiszen tavaszról előrehoztak két fordulót, így tieznhét forduló után újra felállítjuk az erősorrend listát, és…
Nem először játszottuk el azt a Mezőkövesd ellen, ami történt. Rengeteg pontot buktunk már el emiatt a hozzáállás miatt, és még többet elbukhattunk volna, ha olykor…
Nem telt még el egy teljes hét, de egymás után a harmadik meccsünk jön. A Kaposvár idegenbeli legyőzése után itthon a Dunaújvárost fogadtuk a kupában és…
Válogatott szünet lévén újfent Liga Kupa találkozóra került sor, már biztos továbbjutóként fogadtuk a még továbbjutásért harcoló Mezőkövesdet. Számunkra tehát nem volt tétje a meccsnek, és…