Ahogy próbálom értékelni magamban a Videoton elleni mérkőzésünket, valahogy egyre csak Az ember tragédiája klasszikussá vált sorai járnak a fejemben: „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál”. Ezekben a sorokban benne foglaltatik mindaz, ami a közelmúltunkból és a jelenünkből hiányzik. Itt már senki nem küzd semmiért és nem bízik semmiben. Ideje felébrednünk és őszintének lenni önmagunkkal. Nem az fáj ugyanis, hogy megint egy borzasztó meccsen vagyunk túl. Nem is a vereség bánt. Sokkal inkább az, hogy már nem érdekel. A kiábrándultság, a beletörődés és érdektelenség az, ami igazán fáj. A némaság. Meddig tűrjük még, hogy semmibe vegyenek? Meddig tűrjük még, hogy megalázzanak, hogy tönkretegyék a klubot, amit szeretünk? Ideje lenne valamit tenni.
Visszatérve a kezdőcsapatra: a kapusposzton és hátvédsorban semmi meglepő nem volt, egyrészt elfogytunk ezeken a posztokon, másrészt nem hiszem, hogy pl. Nagy Zoli jobb választás lenne Lázár Pálnál. Mondjuk Szilvásit és Barnát továbbra is szívesen látnánk már egyszer a kezdőben, ennél a védelemnél az sem lehetne sokkal rosszabb, amiben a fiatalok szerepelnek. Korhut mostanában amúgy is csak támadásban képes értékelhetőt nyújtani, egyébként olyan a védőmunkája, mintha teljesen elfelejtette volna, hogyan is kell helyezkedni és szerelni. Viszont ha végre Barna lehetőséghez jutna, mint balhátvéd, Misi eggyel előrébb, a középpályán hátha újjászületne egy kicsit. Emellett Mészáros helyett Szilvási legalább a jövőt építené, nem a múltat.
A középpályánkon annak ellenére Jovanovic kezdett szűrőként, hogy Zsidai ismét bevethető volt. Szakály és Tisza játéka nagyjából papírformának nevezhető, viszont senki nem értette, hogy Bódi miért nem került be a keretbe sem. Elől Sidibe játékától tartani lehetett (mármint nekünk, és nem az ellenfélnek), Balogh Norbit a piszkos anyagiak miatt sem nagyon lehet mellőzni, viszont Castillion kezdőbe állítása a meglepetés kategóriába tartozott. Félek tőle egyébként, hogy az ésszerű rotáció vagy taktikai megfontolások helyett Kondás Elemérnél sokkal inkább a „hátha ez a gyerek jobb lesz most, mint a másik volt a múlt héten” elv döntött.
A mérkőzés elején meglepve tapasztaltam, hogy vannak helyzeteink. Ez újdonság az elmúlt hetek szenvedéseihez képest, rég nem volt ennyi lehetőségünk egy meccsen. Csak hát az a fránya „öööö sáfárkodás” nem működött, sorra kihagytuk a legnagyobb ziccereket is, pontosabban Danilovic védett remekül. Ettől függetlenül lehengerlőnek és élvezetesnek véletlenül sem nevezném a játékunkat, inkább csak a Videoton védői nem álltak a helyzet magaslatán. Mivel azonban nem sikerült gólt szerezni, ezért várható volt, hogy a tavalyi meccshez hasonlóan az ellenfél majd a semmiből lő egyet, ami hála Jovanovic nevetséges labdavesztésének és a védőink helyezkedésének, eléggé könnyedén meg is történt, Gyurcsónak elegendő volt a gyorsaságát kihasználni. A bekapott gólt követően egy lecsúszott beadás-kapufa kombinációt leszámítva túl sok veszélyt nem tudtunk teremteni, ezzel szemben a Videoton többször is növelhette volna az előnyét. Némileg váratlanul, a második félidőben mégis nekünk sikerült egyenlítenünk. A tizenhatos közvetlen előteréből járt a szabadrúgás, Korhut odaállt, és nem tudom, hogy mi történt vele, de már megint belőtte. Sosem hittem volna, hogy lesz egy olyan szezonunk, amikor Misi szinte összes szabadrúgásából gól lesz.
Nem kellett azonban azon aggódnunk, hogy még a végén véletlen nyerünk, Tisza gyanús körülmények között labdát veszített, Kovács István, alias Kis Kokó pedig a hosszú alsóba helyezett, ismét vezetett a Vidi. Juvefan visszakereste a meccsfelvételből a szituációt, és hosszas elemzés után jól látható, hogy szabályosan szerelték játékosunkat, így ebben az esetben nem tévedett a bíró. Érdemes lett volna a reklamálás helyett a védekezéssel törődni.
Ezt követően próbáltuk nyomás alá helyezni a Videoton kapuját, nem túl sok sikerrel, azonban a végén mégis majdnem sikerült az egyenlítés, Szécsi gyönyörűen szaladt el a szélen, a beadása is jól sikerült, azonban Balogh Norbi pörgetését a védő és Danilovic közös erővel mentették a gólvonalról.
Maradt tehát az 1-2, akárcsak tavaly, és a játék képe is eléggé hasonló volt: mi domináltunk, a Videoton lőtte a gólokat. Lehet persze mondani, hogy pechesek voltunk, nem érdemeltünk vereséget, de az idei szezon hazai meccseit figyelembe véve nem tudom és nem akarom ezzel nyugtatni a lelkem. Ez megint pocsék élmény volt, biztos vagyok benne, hogy ismét sikerült meggyőzni pár szurkolót abból a kevésből, akik még meccsre járnak, hogy a jövőben hagyjanak fel ezzel a mazochista szokásukkal. Apropó, nézők: annyira szégyenletes volt, mennyire üresen kongott a stadion, hogy ezúttal már nem is kaptunk hivatalos nézőszámot, még a klub honlapján sem, egyedül az NSO jóindulatú 2000 fős tippje áll rendelkezésre, amely egyébként meglátásom szerint jócskán felfelé kerekítés. És mindezt a bajnoki címvédő ellen sikerült produkálni! Ennél beszédesebben semmi sem tükrözhetné a jelenlegi állapotokat.
Mielőtt jobban belemélyednék a bevezetőben is leírt gondolatok kifejtésébe, essünk túl az ilyenkor szokásos értékeléseken, bár nem szívesen tekintek úgy ezekre a meccsekre, mint amiken van mit értékelni, ahhoz ugyanis legalább egy kicsit komolyan kellene venni a klubnak és a játékoknak ezt a labdarúgásnak nevezett dolgot.
Csibu szokás szerint figyelte külön-külön a játékosok teljesítményét, és a jó megmozdulásokat + jellel, a rosszakat – jellel honorálta. Én a magam részéről nem ezt vettem a pontosztásnál alapul, hanem a személyes benyomásaimat, természetesen érvekkel alátámasztva. Mérkőzés legjobbját ezúttal nem választottam, senkinek nem tudtam volna jó szívvel odaadni.
Pontozás
Radosevic: 5 – Az a kapus, akit ma a pályán láttunk, olyan volt, mint aki kezd kicsit megtörni. Nagy felelősség lehet hétről hétre kozmetikázni a hátvédsorunk bakijait, folyamatosan készen állni a bravúrokra. Ezen a meccsen sem tehetett a gólokról, most is voltak nagy védései, de olyan hajmeresztő megmozdulásokat is láthattunk tőle, amiket korábban nem. Főleg lábbal volt önveszélyes, de a labdákat is gyakrabban kiejtette, mint szokta. Nagyon sokat fejlődött ezekkel együtt is, mióta hozzánk került, de úgy érzem, lenne még potenciál benne, pl. az olyan bravúrok, amiket tényleg nehéz elhinni, hogy ezt most kivédte a kapus. Remélem, hogy továbbra is előrefelé halad majd a karrierje, és nem töri össze ez a lehúzó közeg. Az 5-ös osztályzatban benne van az a jóindulat is, amit az elmúlt hónapok teljesítményével vívott ki magának.
Lázár Pál: 4 – Nekem nem volt meggyőző a játéka, főleg önmagához képest nem. Nyilván ég és föld a különbség pl. egy Nagy Zolihoz képest, de tud ő ennél többet is mutatni. Védekezésben egyébként sokkal jobb volt Korhutnál (nem volt nehéz), viszont támadásban egy lövésén kívül semmire nem emlékszem.
Mészáros: 4 – Az első gólnál neki kellett volna fognia Gyurcsót, viszont a labdavesztéskor túlzottan oda helyezkedett, ahová Brkovic is, ezért már nem volt esélye utolérni a támadót. Egyébként nem volt kiemelkedően rossz a játéka, de egyszer végre rakjuk már be a fiatalokat a helyére, rosszabbak szerintem ők sem lennének (főleg Szilvási nem).
Brkovic: 5 – Követett el ugyan pár tőle szokatlan hibát, de ezúttal is voltak hatalmas mentései. Látszik, hogy Radosevichez hasonlóan őt is lefárasztja, hogy mások helyett is dolgoznia kell, és még csak meg sem becsülik a munkájáért. Emlékszem, hogy a legelső hibájánál kirakta őt anno Kondás a csapatból, míg Mészáros és Máté sorozatos bakik után is a csapatban maradhattak. Nehéz lehet így focizni.
Korhut: 4 – Mondtam az első félidőben Lucasnak, hogy Korhut csak egy góllal mentheti meg magát a katasztrofális osztályzattól. Ez sikerült neki, amihez gratulálok, viszont ezzel együtt is el kell mondani, hogy nagyon rég nem láttam ilyen rosszul játszani, pedig mostanában sajnos eléggé pocsék formában van. Sokszor azt sem tudta, hogy hol van, folyamatosan az ellenfélhez passzolta a labdákat, még menteni is csak úgy sikerült neki, hogy mikor háttal állt az ellenfél támadásának, belerúgták a labdát. Kár, ennél sokkal több lenne benne.
Tisza: 4 – Ez a 4-es is eléggé jóindulatú, csak annak szól, hogy legalább próbálkozott, és a veszélyes támadásaink egy jelentős része az ő nevéhez fűződik. A 2. kapott gól előtti labdavesztése azonban megengedhetetlen, ezen kívül sokszor túlbonyolította, újabb cseleket csinált, és végül elvesztette a labdát. Az ő formája is eléggé hanyatló.
Jovanovic: 3 – A mérkőzés citromdíjasa – Csak azért nem 2-es, mert legalább hajtott, akart. Ennek ellenére egésze borzasztóan játszott, előre játékban is 0 volt, védekezésben pedig nem csupán az 1. gól előtt eladott labdája volt nagyon fájó, hanem az is, hogy a 2. félidőben folyamatosan az ő hibáiból élt a Videoton, akárhányszor megindult előre, hosszan tolta meg a labdát és leszerelték. Nem tudom, mi van vele, őt is sikerült leépíteni.
Szakály: 4 – Alibi. Nem passzolok, legfeljebb oldalra vagy hátra. Lelassítok. Azt hiszik, hogy rossz formában vagyok. Pedig lehet, hogy már csak ennyire vagyok képes.
Balogh: 4 – Sajnos Norbi is egyre kevesebbet mutat abból, amire képes. Pedig miatta még érdemes volt meccsre járni, mostanra viszont ő is beleszürkült a mezőnybe. Ideje lenne magasabb szintre lépnie, mielőtt elsüllyed ebben a posványban.
Castillion: 5 – Nekem tetszett a játéka. Harcias volt, helyzetbe tudott kerülni, jó passzokat adott. Mivel veszélyesen játszott, ezért teljesen indokolt volt Kondás-mércével nézve a cseréje. Remélem is, hogy ezután megint hónapokig nem fog játszani.
Sidibe: 4 – Nem lógott ki látványosan lefelé, ami minősíti a többieket, de néha érthetetlen volt, hogy pontosan mit is csinál a pályán. A szabadrúgást viszont ő harcolta ki, ami jó pont.
Zsidai: 4 – Az elején egészen jól szállt be a meccsbe, utána viszont beleszürkült a mezőnybe, sőt, úgy tűnt, hogy még csereként is elfáradt. Rég rossz, ha neki és Jovanovicnak kell szerveznie a játékunkat.
Coulibaly: 0 – Gyakorlatilag semmit nem tudott hozzátenni a játékunkhoz.
Szécsi: 0 – Keveset játszott ahhoz, hogy osztályozni lehessen, de nekem tetszett a játéka. Próbálkozott, egészen pontosan passzolt, és a legnagyobb egyenlítési lehetőségünk is az ő beadása után maradt ki. Sokan támadják, de szerintem egy jó szakmai stáb mellett ennél több lenne benne is.
Kondás Elemér: A kezdőcsapat tűrhető volt, de nem értem továbbra sem, hogy Barna, Szilvási vagy éppen Sós miért nem kapnak lehetőséget, mikor amúgy sem megy a csapatnak. A cseréi közül különösen Castillion lecserélése volt érthetetlen és bosszantó. Ideje lenne pár búcsúkönnyet elmorzsolni, aztán venni a kalapot és távozni.
A mérkőzés összefoglalója
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Vad II. ténykedését inkább nem minősíteném, főleg annak tükrében nem, hogy ő meccseket vezet a BL-ben! Hogy? Miért? Ki gondolja azt, hogy ez a bíró akár csak egy megyei szintet is megüt? A Barcelona-BATE Boriszov meccs után a fehéroroszok azzal támadták, hogy biztos direkt ellenük fújt, hogy bosszút álljon a magyar csapatok kiejtéséért. Innen üzenem nekik, hogy ne aggódjanak, csak simán ennyire szar bíró! Jellemző volt az a jelenet, amikor Sidibe becsúszását követően ment tovább a játék, majd kb. 1 perc múlva hirtelen a sípjába fújt, adott egy sárga lapot a támadónknak, majd labdaejtéssel (!) folytatódott a meccs. Végül azért nem 1-es osztályzattal értékeltem a teljesítményét, mert mérkőzést befolyásoló hibája nem volt, de megérdemelte volna a legrosszabb osztályzatot is. A meccs maga hozott egy közepes színvonalat, a mi játékunk viszont éppen csak elérte az elégséges szintet. Ha ez lenne a legrosszabb játékunk, félévente mondjuk egyszer beleszaladnánk egy ilyenbe, akkor azt mondom, hogy egy szavunk sem lehet. Sajnos azonban közel sem ez a helyzet…
És most kicsit arról, hogy mi is zajlik körülöttünk. A múltkor írtam a Honvéd meccs után a gyászról, hogy abban a folyamatban vagyunk benne. Sajnos ez azóta még rosszabb lett. Mostanra a totális beletörődés és érdektelenség fázisába jutottunk. Az elmúlt éveket jól tükrözi a már említett Vörösmarty mű egy másik idézete: „Először a báj vész el, azután/A nagyság és erő, míg nem marad/Számunkra más, mint a rideg matézis.”
Valóban ez történt velünk. Először szép lassan eltűnt a báj. Ez fokozatosan történt, nekem utoljára a veretlen bajnoki szezonban volt meg konstans, azóta csak egy-egy meccs erejéig köszön vissza, egyre ritkábban és haloványabban. A báj magában foglalja mindazt, amiért a Lokit annyira lehetett mindig is szeretni, sikerekben és kudarcokban egyaránt. A lelkesedés, emberközpontúság, egyediség, kreativitás stb. Nehéz ezeket jól szavakba önteni, de szerintem mi, szurkolók pontosan tudjuk, hogy miről van szó. A legutolsó bajnoki szezonig még a siker megvolt, bár a mögöttes tartalom egyre soványabb volt. Aztán eltűnt az is, mint ahogyan szép lassan azzal az illúzióval is le kell számolnunk, hogy Debrecen oroszlánbarlang az ide látogató csapatok számára. Dehogyis az… Egykor tényleg az volt szinte bárkinek a számára, mostanra viszont ez csak egy szép álom. Maradt tehát a matézis (matematika), a számolgatás, hogy miként csúszunk egyre lejjebb a tabellán. Bár már ez sem érdekel senkit. Mert a rossz szereplés mellett még haloványan ott él a remény, hogy hátha menesztik Kondást, hátha történik valami változás, mert ezeket a statisztikákat egyre nehezebb kimagyarázni. Persze kérdés az is, hogy egyáltalán ki akarják-e még magyarázni, vagy már a látszat sem érdekli a klub vezetőit.
Félő, hogy a helyzet egyre rosszabb. Nem látunk bele a részletekbe, csak pletykák keringenek mindenhol. Az viszont tény, hogy a héten kikapcsolták az áramot a Labdarúgó Akadémián tartozás miatt. A játékosok érdektelensége és lelketlen hozzáállása is árulkodó lehet. Eddig várhattuk a változást azoktól, akiknek a vezetése alatt sok sikerben lehetett részünk. Mostanra viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy ezek az emberek (vagy mondjuk ki: főleg Szima Gábor) nem is biztos, hogy akarnak változást. Lehet itt persze arra hivatkozni, hogy így a körülmények, úgy a lehetőségek, de ez mind csak kifogás. Akkor mit szóljon pl. a Paks? A libalegelőhöz hasonlító pályával, a magyar szinten „no name” játékosokkal? Ezek mind csak üres kifogások.
Mostanra eljutottunk oda, hogy szép lassan sikerül mindent tönkretenni és lerombolni, ami hosszú évek, évtizedek küzdelme árán létrejött. A gyönyörű stadion üresen kong, az Akadémia működése akadozik, a klub megítélése hanyatlik. A legrosszabb azonban az, hogy minket, szurkolókat végérvényesen és teljesen szarba se néznek. Tudják ugyanis, hogy beletörődtünk az egészbe. Elkönyvelik magukban, hogy nem jár ki senki a meccsre azon a pár száz, ezer hülyén kívül, aki még megszokásból és klubhűségből kilátogat a meccsre. Jó is ez részben nekik, mert minél kevesebb az ember, annál kisebb a hangjuk. Minél inkább reményvesztettek, annál kevésbé követlenek változásokat. Már lemondtak róla.
Pontosan ezt éreztem a Videoton ellen. Egyértelmű volt, hogy szinte minden jelenlévő változást akar. A hang mégis bennmaradt, az elégedetlenség szótlanságba burkolózott. Halkan, erőtlenül fel-felhangozott a „Kondás, takarodj!”, meg a „Mi a *** van?”, de csak egyfajta morajlásként. Én is ezt a beletörődést éreztem magamon. Most viszont, ahogyan leültem megírni az összefoglalót, rájöttem, hogy ez igenis a mi felelősségünk. Itt felesleges másokra mutogatnunk. „Vétkesek közt cinkos, aki néma.”
Hasonló problematikát modellez kicsiben a „nem járok meccsre, amíg nem változik a helyzet” jelenség, mint ami a kivándorlás jelenségében is megfigyelhető. Változik-e bármi is pozitívan attól, hogy kimenekülök egy problémából? Jobb lesz-e a szülőhazám attól, hogy elhagyom azt saját reménytelen helyzetemre hivatkozva? Nyilvánvalóan nem, legfeljebb én kímélem meg magamat bizonyos kellemetlenségektől, gondoktól. Változhat-e bármi, ha nem járok meccsre? Mint látszik, aligha. Az üres stadion elkönyvelt veszteség, amit amúgy is szépen elfednek az országos tendenciák.
Akkor mégis mit tehetünk? Mi egy ország fennmaradásának a kulcsa? Mi egy klub fennmaradásának a kulcsa? Az, ha képesek felemelni a szavukat azok, akiknek tényleg fontos, hogy mi lesz a sorsa az adott entitásnak. Ez jelent meg régen a forradalmakban, szabadságharcokban, háborúkban, napjainkban ez jelenik meg pl. tüntetésekben, tömegmegmozdulásokban. Ideje lenne felemelni a szavunkat. Egységesen, erősen, megmutatva, hogy eddig lehetett semmibe nézni minket, de eljutottunk egy pontig, ahol tényleg betelt a pohár. Szükség lenne rá, hogy minél több fórumon és módon hallassuk a hangunkat, azok a szurkolók is, akik a meccsre már nem járnak ki, akiknek elegük van a helyzetből, és hallatják a szavukat. Jelenleg a Loki teljesen halottnak tűnik, akár a vezetőség, akár a stáb, akár a játékosok, akár a szurkolók szintjén nézem. Jó lenne megtudni, hogy tényleg így van-e. Legalább mi, szurkolók, próbáljunk meg ebből kitörni. A legkényelmesebb dolog a tehetetlenségünkre hivatkozni. Csak az nem vezet sehová.
Mutassuk meg, hogy mi még mindig létezünk és képesek vagyunk a klubunkért kiállni! Mert a mi gyermekeink és unokáink akkor is Loki-szurkolók lesznek, amikor ezek az emberek már rég nem dolgoznak a klubnál. A DVSC rólunk szól, és elsősorban a miénk. Éppen ezért a megvédése is a mi feladatunk és felelősségünk.
Ennek érdekében mi, a Loki blog készítői is keresni fogjuk a lehetőségét, hogyan tudunk minél hatékonyabban felszólalni a kialakult helyzet ellen. Ehhez várjuk kedves Olvasóink ötleteit, javaslatait. A legnagyobb bajban kell leginkább összefognunk!
Hajrá Loki!
Enderson
(A kép forrása: haon.hu)
