Tegnap számunkra is elkezdődött az NB I 2019-2020-as idénye, hiszen ismert, hogy az első fordulóból a Fradi kérésére elmaradt a közös összecsapásunk. Talán jobb is így,…
Tegnap számunkra is elkezdődött az NB I 2019-2020-as idénye, hiszen ismert, hogy az első fordulóból a Fradi kérésére elmaradt a közös összecsapásunk. Talán jobb is így,…
Elkezdődött a DVSC számára a 2019/2020-as szezon, méghozzá rögtön egy fontos tétmérkőzéssel. Az EL selejtező első körében egy kellemetlen ellenféllel néztünk farkasszemet, szemünk előtt célként a…
Ma délután lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését is a Loki az Európa Liga selejtezők előtt, jövő héten ugyanis már tétmeccs vár a csapatra, így a mai, Michalovce…
Év közben is sokat beszélgettünk arról, vajon melyik játékosunknak a legjobbak a győzelmi mutatói, hogyan szerepel egy-egy játékos a csapatban, milyen sűrűn lép pályára a Lokiban.…
Az NB I egyik legjobb formában csapata érkezett vendégségbe húsvét hétvégéjén – mondhatnánk, hogy igazi feltámadás, amit a Hali művel az elmúlt hetekben, hiszen öt győzelem…
Nyugodtabb hangulatban várhattuk a DVTK elleni bajnokit az elmúlt hetekhez képest, hiszen néhány napon belül kétszer is legyőztük 1-0-ra a Mezőkövesdet, így egyrészt ismét felléptünk a…
A szombati bajnoki mérkőzést követően ismét a Mezőkövesdet láttuk vendégül a Nagyerdőn. A Magyar Kupa legjobb nyolc csapata között a tét az volt, melyik csapat várhatja…
Épphogy túltettük magunkat – legalábbis már aki – a Fradi elleni Zsóri-gól okozta sokkon, máris újabb feladat állt a csapat előtt: a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágóján…
A Kisvárdai zakó után bevallom, nem voltak komoly elvárásaim a Fradi elleni meccsel kapcsolatban. Persze benne lógott a levegőben, hogy felszívja magát a csapat, és jó…
Miután jócskán megrövidült a csapat téli felkészülése (február 2-án már az Újpestet fogadjuk hazai pályán a bajnokságban), ideje volt már egy edzőmeccsnek, ami megtöri az edzések…
Utolsó hazai meccsünkre készültünk 2018-ban a Honvéd ellen, amely szinte a szezon eleje óta őrzi dobogós helyét, ám az utóbbi időben meginogni látszottak. Nagy kérdés volt,…
Nem győztük hangsúlyozni az elmúlt napokban a Paks elleni meccs fontosságát, hiszen egy sorsdöntő négymeccses sorozat kezdőállomása volt a szombati ütközet, amely a későbbiek szempontjából sem…
Megkezdte szereplését a DVSC a Magyar Kupa idei szezonjában, a legjobb 128 között az NB III-ban szereplő BKV Előre volt az ellenfelünk. A fővárosi gárdával egyébként…
Adott egy ellenfél, amely ellen hagyományosan jók megy a Lokinak, de adott egy olyan szituáció is, amikor borulhat minden papírforma. A Diósgyőr számunkra kedves ellenfél, de…
A DVSC a Magyar Kupa elődöntőjében négygólos hátrányból várta a keddi, Puskás Akadémia elleni visszavágót, de végül szeretett csapatunkat már jó ideje sújtó rákfenék (rossz helyzetkihasználás,…