Rovat: kupa

Történelem
Irány Európa! #1
0

Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az…

Beharangozó
Majális újratöltve
0

Két év után ismét kupadöntőt játszhatunk a Puskásban, mégpedig nem máskor, mint a híres-neves május 1-jén. Bár az emberek jelentős része nem szívesen gondol vissza a…

Összefoglaló
Húsz perc elég is volt
0

Túl vagyunk a Magyar Kupa ötödik fordulójának első mérkőzésén, amelyet a Kecskemét ellen játszottunk. A meccs nem éppen a magas színvonaláról, a vérnyomást emelő izgalmakról volt…

Büszkeségeink
Büszkeségeink #1 – Sándor Tamás
0

Vadonatúj sorozatunkban a DVSC legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is kiemelkednek „aranygenerációnk” kilencvenes években…

Történelem
Út a triplázásig – 1. rész
0

Retrospektív utazás kezdődik 5 felvonásban, melynek során végigjárjuk azt a göröngyös utat, amelyet megtett a klub, míg egy idényen belül mindhárom sorozatban diadalmaskodni tudott. A kalauzolás…

Történelem
In memoriam – Garamvölgyi Lajos
0

Garamvölgyi Lajost Debrecenben mindenki csak ,,Gara” néven emlegette. Neki, illetve a város azonos elnevezésű cukrászdájának köszönhetően ez a név fogalommá vált, ami a minőséget testesíti meg.…