Megkezdődött a nagy üzem mindkét osztályban, az első forduló máris tartogatott érdekességet. A hétfő esti Loki – Mezőkövesd meccs után mi is becsatlakoztunk egy rövid értékelésre…
Rovat: live
Kezdődik a szezon, a Hamis Kilencesen pedig indul a második évad! A bajnokság hetében felvezetjük az új szezont a szokásos szezon beharangozó élő adásunkkal.
Két hét múlva már kezdődik a szezon, alakulnak a csapatok keretei, zajlik a felkészülés. Újabb körképpel jelentkezünk az NB I-ről és az NB II-ről.
A Ferencváros a héten már megkezdi a selejtezős mérkőzéseit a nemzetközi kupában, három hét múlva pedig a konferencialigás csapatok is csatlakoznak, így a Loki is. Most…
Belecsapunk a második évadba a Hamis Kilencesen, megnézzük, hogy hogyan is állnak csapataink az átigazolási szezon tekintetében, hiszen alig egy hónap és már rajtol az új…
Az utolsó NB I-es fordulót követően is értékelünk: miénk lett a bronz, kiesett a Kispest, az NB II-es osztályozók pedig igencsak gólszegényre sikeredtek…
Fantasztikus győzelmet arattunk a Fradi ellen, de számos egyéb érdekesség történt még mindkét osztályban a hétvégén. Ezekről beszélgetünk mai élő adásunkban!
A Honvéd elleni döntetlennel és a Paks kiütéses vereségével papíron közelebb kerültünk a dobogóhoz, mégis picit talán távolodtunk tőle. Erről is szó lesz a mai élő…
A hétvége legdrámaibb meccsét vasárnap este játszották Fehérváron, ahol Kodro kihagyott büntetője a Vidi bennmaradásába kerülhet. A forduló rangadója nem hozott gólt (ez volt a mi…
Ha derby, akkor Fradi-győzelem, immár zsinórban tizenharmadszor. Voltak persze ezen kívül is fontos és érdekes meccsek, hogy mást ne mondjunk, a Loki győzelmével nehéz helyzetbe hozta…
Varga Barnabás zsinórban harmadik meccsén duplázott, a fiatal Lisztes Kirsztiás meccset nyert a Fradinak, mi pedig simán behúztuk az egerszegi meccset, a DVTK visszajutott az NB…
A hétvége legnagyobb visszhangját kiváltó mérkőzés a pénteki Loki – Felcsút meccs volt… Nyilván ez lesz ma fókuszban, de érintjük természetesen a forduló többi meccsét is.
Húsvét miatt a szokásos fordulókibeszélőnk most keddre csúszik, de ezúttal is kibeszéljük a hétvégi mérkőzéseket, közte a Mezőkövesd – Loki találkozót!
A hétvége a Kevinekről szólt: Csoboth és Varga szállították a győzelmet csapataiknak. A hétvége mérkőzéseit elemezzük ezúttal is, élőben!
Ez a hétvége sem volt híján feszült mérkőzéseknek, ami nem is csoda a bajnokság ezen szakaszában. H9 fordulókibeszélő ismét, élőben!