Már a második fordulót rendezték a hétvégén mindkét osztályban, de a kupacsapatok is érintettek voltak hét közben. Kiemelten foglalkozunk majd természetesen a DVSC – KTE meccsel…
Rovat: live
Hétvégén végre elrajtolt a bajnokság, lezajlott az első forduló az NB I-ben és az NB II-ben is. Meglepetések akadtak bőven, mi pedig első fordulókibeszélő adásunkban értékeljük…
A héten kezdődik az új szezon, a Hamis Kilences mai élő adásában pedig esélyt latolgatunk az NB I és az NB II előttünk álló idényével kapcsolatban.…
A Hamis Kilences második élő adásában folytatjuk a hangolódást a közelgő szezonrajtra, beszélünk az edzőváltásokról, a felkészülésről, az eddig nem taglalt átigazolásokról, és kicsit a nemzetközi…
Ma este elstartol új projektünk, a Hamis Kilences. Az első élő adásban bemutatkozunk, beszélünk a magyar válogatott Nemzetek Ligája szerepléséről, valamint a klubcsapatok legfontosabb történéseiről, átigazolásairól.…
Megkezdődik az NB I tavaszi szezonja, mi pedig ennek örömére ismét élő rádiós közvetítéssel jelentkezünk majd a 20. forduló rangadójától, a DVSC – Ferencváros összecsapásról! Tartsatok…
Utolsó felkészülési mérkőzését játssza Portugáliában a Loki, az Atlantic Cup bronzmérkőzésén pedig nem kisebb csapat lesz az ellenfél, mint az ukrán óriás Sahtar Doneck. Az előző…
Csatlakoztunk a Semleges Térfél csapatához, akikkel heti rendszerességű ÉLŐ videós kapcsolásban beszélgetünk a magyar focit és a csapatainkat érintő témákról. Az adásokba bekapcsolódik Szombathy Pál a…
Csatlakoztunk a Semleges Térfél csapatához, akikkel heti rendszerességű ÉLŐ videós kapcsolásban beszélgetünk a magyar focit és a csapatainkat érintő témákról. Az adásokba bekapcsolódik Szombathy Pál a…