
A mai meccset úgy vezettük fel, hogy a kedélyek csak akkor hűthetők le, ha egy magabiztos, meggyőző sikert arat a csapat. Minden adott volt ehhez, hiszen…
A mai meccset úgy vezettük fel, hogy a kedélyek csak akkor hűthetők le, ha egy magabiztos, meggyőző sikert arat a csapat. Minden adott volt ehhez, hiszen…
Túlzás nélkül állíthatom, hogy eddig a debreceni vezetőség részéről finoman szólva sem volt sikeres húzás Kondás Elemér leváltása. Mondom ezt úgy, hogy nem volt váratlan a…
Hétközi fordulót rendeztek az NB I-ben és az NB II-ben is, születtek érdekes eredmények, elég csak a mi meccsünkre gondolni Ajkán. Ezúttal is kibeszéljük a forduló…
A vasárnapi vereségünkkel megnehezítettük a saját dolgunkat, mert nem csak a Vasas, hanem a Gyirmót számára is elérhető távolságba kerültünk. Múlthéthez hasonlóan most is két tétmérkőzés…
Az elmúlt időszakban egyre több, nemrégiben még aktívan futballozó egykori válogatott labdarúgó kap komoly pozíciókat itthon, elég csak a mi esetünkben Tőzsérre és Husztira gondolni, de…
Vasárnap rendezik az idei NB II-es szezon szuperrangadójának második felvonását, azaz a DVSC – Vasas bajnokit. A két csapat a szezon elején előzetesen a liga favoritjainak…
Edzőváltások utáni fordulót rendeztek a hétvégén mindkét osztályban. Míg a Vidinél és a Honvédnál egyelőre elmaradt a siker, a DVSC 5-0-ra legyalulta a Szegedet a 25.…
Vasárnap Szegedre látogat a DVSC. Vendéglátóinknak minden pontra szükségük van, hiszen három pont választja el őket a kiesést jelentő pozíciótól. Számunkra sem fér bele a pontok…
Az NB II 24. fordulójának zárómérkőzését hétfőn este 20 órától rendezték a Nagyerdei Stadionban, ahol a listavezető DVSC fogadta az élbolyhoz kapaszkodó Gyirmót gárdáját. A két…
A hétvégi forduló után a Honvédnál edzőt váltottak, de könnyen lehet, hogy lesznek még bejelentések, többek közt Fehérváron is… A két osztály hétvégi mérkőzéseiről beszélünk ezen…
Az NB I-ben gyakorlatilag eldőlt a bajnoki cím sorsa, az NB II-ben viszont minden kérdés nyitott maradt. A mi részünkről van miről beszélni a Szolnok elleni…
A tavaszi szezonban a második ellenfelünk a Szolnoki MÁV csapata lesz, idegenben. A két, NB I-es múlttal rendelkező gárda másodjára találkozik egymással ebben a kiírásban, a…
Az NB I után egy héttel az NB II küzdelmei is elrajtoltak. Az elsőosztályban az élcsapatok bukdácsolnak, az alsóházban pedig kezd kettészakadni a mezőny. Az NB…
A téli felkészülési mérkőzések nem sejttettek túl sok jót, és ezt a kijelentést nem elsősorban az eredményekre nézve alapozom. Bár kétségkívül nem mutatott jól az a…
Kicsivel túl a féltávon nyolcpontos előnnyel vezetve a bajnokságot vonult téli pihenőre a csapat. Apró szépséghiba, hogy a másodosztályról van szó, de jelen állás szerint jó…