Rovat: otp bank liga

Ranglisták
Power Rankings 23/24 – #4
0

A mostani válogatott szünet újabb remek alkalmat kínál a következő erősorrendünk ismertetésére – no meg egyébként is eltelt a szokásos három forduló a legutóbbi rész óta.…

Összefoglaló
Több ez, mint feltámadás!
0

Három vereséggel a hátunk mögött, temérdek hiányzóval, felforgatott kezdőcsapattal, egy bivalyerős, jó formában lévő ellenféllel szembe nézve vártuk a vasárnap délutáni, Fradi elleni idegenbeli meccset. A…

Összefoglaló
Nehéz időszak
0

Két vesztes meccs után, nyolc napon belül a harmadik mérkőzésünkre készültünk – abban a tudatban, hogy egy újabb vereséggel már komoly negatív hullámba kerülhetünk, pláne a…

Beharangozó
Javítási lehetőség
0

Nincs idő nagyon keseregni a szombati, diósgyőri vereségünkön, jön ugyanis a következő nehéz feladat, pótoljuk a második fordulóból elhalasztott paksi mérkőzésünket. Az atomvárosiak ellen Bognár irányítása…

Összefoglaló
Átaludtunk egy félidőt
0

Kellemes őszi futballidő fogadta azt a közel tízezer nézőt, aki szombat délután kilátogatott a DVTK Stadionba, ahol több, mint három év után rendeztek ismét keleti rangadót.…

Ranglisták
Power Rankings 23/24 – #3
0

A válogatott szünet egyben a második hármas etap lezárása is volt, és bár még mindig vannak csapatok, amelyek kevesebb meccset játszottak, kezd kialakulni egy reális kép…

Beharangozó
A szomszéd fűje mindig lilább
0

Vasárnap este, a forduló zárómeccsén azt a Kecskemétet fogadjuk, amely hozzánk nagyon hasonlóan kezdte a szezont, és vélhetően a riválisunk is lehet majd a végelszámolásnál. Ráadásul…

Összefoglaló
Magunkat vertük meg
0

Az ötödik fordulóban az újonc MTK-t fogadtuk, tehát újabb hazai meccs következett. Ez a tény, valamint a könnyűnek hitt ellenfél kecsegtetett mindenkit a 4/4-es rajt reményével.…

Beharangozó
Lesz-e 4/4?
0

A hétfői, Kisvárda elleni fölényes győzelemmel pozitív választ kaptunk a csapattól arra vonatkozóan, hogy mennyire viselte meg őket a csúfondáros Rapid elleni vereség. Innentől marad a…

Összefoglaló
Nincs itt semmi probléma!
0

A csütörtöki fiaskó után arra kerestük a választ, hogy sikerül-e egy ilyen pofonból ilyen gyorsan felállni. Nem volt ugyanis megállás, a Kisvárda ellen folytattuk a bajnokságban.…

Ranglisták
Power Rankings 23/24 – #2
0

Keszekusza szezont tudhatunk eddig magunk mögött, elhalasztott meccsekkel, így a tabella is csonka három fordulót követően. Ennek ellenére felállítottuk az erősorrendet, lássuk, hogy miként látjuk az…

Vlog
H9 Vlog – 900 km egy meccsért?!
0

Múlt hét csütörtökön mi utaztunk 1000 km-t Bécsbe az EKL meccsünk miatt, most zetés szurkolótársunk tett meg hasonlóan nagy utat egy „sima” NB I-es meccs kedvéért.…