Egy álommal szegényebbek vagyunk. A BATE megemelte a játéka színvonalát, s elrobogott mellettünk. Az odavágón látottak alapján lehet bennünk hiányérzet, ám az összképet tekintve elmondhatjuk, nem történt más, csupán beköszöntött a realitás. Őszintén szólva, még csak megnehezíteni sem tudtuk a jóval komplettebb fehérorosz együttes dolgát. Nem tehetünk mást, minthogy újra szembenézünk a kínzó igazsággal, nem tartunk ott, ahol az ellenfél, tőlünk nem elvárható a sorozatos csoportkör. Nem sikerült a bravúr a BL-ben, várunk a csodára az Európa Ligában.
A selejtező harmadik körében a felfokozott vágyak csaptak össze a realitásérzékkel. A nyíregyházi kilencven perc után utóbbi kerekedett felül. Sejtettünk ugyan dolgokat, de mégis inkább bizakodtunk, kegyetlenül reménykedtünk. Valahogy úgy, mint amikor veszettül szerelmesek vagyunk. Bár halljuk és értjük a haverok intelmeit, de képtelenek vagyunk megfogadni azokat, inkább átadjuk magunkat a kecsegtető illúziónak. A feleszmélés maróan fájdalmas. A nyíregyházi kilencven perc egyfajta kijózanodás volt, az idő múlásával egyre kevésbé áltathattuk magunkat, hogy aztán menthetetlenül visszatérjen a hétköznapok valósága. Tudtuk, hogy vékony a keretünk. Elég ha annyit mondunk, Spitzmüller és Lucas odafért a kispadra, s akkor érti mindenki, mire gondolunk. Éreztük, hogy Nikolov kevés lesz ehhez a párharchoz. Mert tud persze erőn felül teljesíteni még, ám itt meccseken keresztül kell kimagaslót nyújtani, s ezt láttuk előre minden bántás nélkül, hogy nem fog menni. Sejtettük, hogy a BATE képes sokkal jobban játszani annál, mint amit az odavágón mutatott. Azt meg pláne, hogy rúgott gól nélkül nem lehet esélyünk a továbbjutásra.
A Varga-Baga csere plasztikusan szimbolizálja mindezt. Míg a fehéroroszok a gyengén teljesítő Likhtarovich helyett bedobhatták az Olimpiáról hazatérő Bagat, aki remekül mozgatta mélységből csapatát. Addig nekünk kényszermegoldáshoz kellett folyamodni Varga távollétében. Varga Józsi személyében ráadásul olyan játékost nélkülöztünk, akinek mellesleg pont nem kottyant meg a selejtező által megkövetelt szint. Ő speciel Boriszovban is ki tudott emelkedni a mezőnyből. Bódi nem játszott rosszul, de belekényszerült egy olyan szerepkörbe, ami neki nem testhezálló. Teljesen más minőséget képviselnek rombolásban, a játék olvasásában. Így Ramos magára maradt az első meccsen vergődő Hleb-el, kettejük találkozásait komolytalan volna párharcnak nevezni. A jobb oldalon totálisan impotensek voltunk, a bal oldalon Korhutnak óriási területet kellett lefednie, mivel Yannick hangyányit sem tett hozzá a védekezéshez. Úgy mellékesen megjegyezve, ez sem hatott ránk újdonságként. Erre szokás mondani, hogy azzal kell főzni, ami van… Egy alapember hiányát még elviseltük, kettőét már nem.
Elő lehet állni ha-val kezdődő mondatokkal. Ha Varga és Selim pályára léphet, ha nem ilyen a játékvezetői felfogás, ha Verpecz nem indul el rossz ütemben, ha nincs a kiállítás, ha Mészárosról bepattan Bódi szabadrúgása. Igen, akkor talán máshogy alakul. De nem ezen múlt, nem nüanszok jelentették a különbséget. Egész egyszerűen a BATE kimozgatott minket a komfortzónából. Az első találkozó még a mi gondolkodási sebességünkben zajlott, ám ezúttal más mederbe terelődött a játék, fejben leléptek bennünket. A fehéroroszokat végig irigylésre méltó, fölényes higgadtság jellemezte. Előhúzták mindazt a rutint és csibészséget, amit felszedtek az elmúlt években. A magyar mezőnyből elsősorban mentálisan emelkedünk ki, a nemzetközi porondon azonban jelentős elmaradásban vagyunk. A BATE legalábbis előttünk jár.
Ezért veszítettünk el számtalanszor már-már megszerzett labdát. Emiatt értünk bele többször szerencsétlenül a fránya bőrgolyóba. Ezért hoztuk gólhelyzetbe az ellenfelet, felszabadítás helyett. Ami máskor elszáll a senki földjére, azzal most a blokkoló játékos meglódult a szélen. Amivel máskor már indulunk is a kapu felé, azt most az utolsó pillanatban rendre elpiszkálta az ellenfél. Ezek a dühítő apróságok szép lassan felőrölnek, a rivális meg kőkeményen büntet. Semmi extrát nem láttunk a fehéroroszoktól, játékuk távol áll a látványostól. Azonban ők már képesek menedzselni a párharcokat a Bajnokok Ligája ezen szakaszában. Játszi könnyedséggel változtatnak a játékon, a harcmodoron az eredmény függvényében. Mindenki hajszálpontossággal tette a dolgát, rendkívüli szervezettségük tanácstalanná tett minket.
Nem sikerült olyan felfogásban kezdeni a meccset, ahogy elterveztük. Már az elejétől beszorultunk, tapintani lehetett sebezhetőségünket. Nem találtunk fogáspontot, a végtelenül statikus és sablonos játékunk nem rejtett veszélyt magában. Hátul viszont gyakran választottunk önsorsrontó megoldásokat. Az elkerülhető első gól után a meddőség nyomasztóvá fokozódott, kibukott minden hiányosságunk. A kiállítást követően pedig a helyzetünk kilátástalanná vált. Emberhátrányban heroikusan küzdöttünk, mentünk előre becsülettel, hogy legalább a szépítés meglegyen. A BATE már nem erőltette a támadásokat. Ezúttal csak a szimpatikus vesztes szerepe jutott nekünk.
Voltaképp annyi történt, hogy egy jobb és komplettebb együttes legyőzött bennünket, s érvényesítette a papírformát. Ugyanakkor egy 110 százalékos teljesítménnyel kiejthető lett volna ez a BATE, de a keddi Loki még 90 százalékot sem nyújtott. Összegezve a szereplésünket, a kötelezőt hoztuk, a bravúr már nem ment, a csoda talán még összejön, immáron az EL-ben.
(A képek forrása: dvsc.hu)
