LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Power Rankings 9.

powerrankingsElérkeztünk a bajnokság hajrájához, csupán három forduló van hátra az OTP Bank Liga idei kiírásából. Ez pedig azt jelenti, hogy az utolsó erősorrend következik. A bajnoki cím eldőlt, a kiesés elkerüléséért viszont továbbra is nagy a harc.

Minden csapat esetében a helyezés a szubjektív véleményen alapuló, az eltelt fordulókban mutatott forma alapján előrejelzett bajnoki végeredményt mutatja. Minden csapat után zárójelben az előző részben elfoglalt helyezés, illetve az ebből fakadó változás száma olvasható. A mérkőzéseknél a „vs.”-el jelzett találkozókat otthon játszották a csapatok, a „@”-al jelzetteknél pedig idegenben szerepeltek.

Minden csapat esetében a helyezés a szubjektív véleményen alapuló, az eltelt fordulókban mutatott forma alapján előrejelzett bajnoki végeredményt mutatja. Minden csapat után zárójelben az előző részben elfoglalt helyezés, illetve az ebből fakadó változás száma olvasható. A mérkőzéseknél a „vs.”-el jelzett találkozókat otthon játszották a csapatok, a „@”-al jelzetteknél pedig idegenben szerepeltek.

16. Lombard Pápa (16., 0)

2-2 vs. Haladás
1-2 @ Diósgyőr
0-2 vs. Pécs
1 pont, 3 rúgott, 6 kapott gól
Bajnoki állás: 16. hely, 19 pont, 14 rúgott, 47 kapott gól
Hátralévő mérkőzések / várható pontszám: Debrecen (i), Paks (o), Honvéd (i) / 0

Bár még nincs biztos kiesőnk, de a Pápáról szerintem kijelenthető, hogy számukra már nincs visszaút. Ha valami csoda folytán bent is maradnának, a tulajdonos körül kialakult helyzet miatt aligha indulhatnának jövőre az NB I-ben. De vélhetően „sikerül” nekik a pályán kivívni a kiesést.

15. Dunaújváros (15., 0)

1-3 vs. Újpest
4-1 @ Haladás
0-0 vs. Diósgyőr
4 pont, 5 rúgott, 4 kapott gól
Bajnoki állás: 14. hely, 21 pont, 25 rúgott, 45 kapott gól
Hátralévő mérkőzések / várható pontszám: Pécs (i), Debrecen (o), Paks (i) / 1

Nehéz helyzetben van a Dunaújváros is, dacára annak, hogy pillanatnyilag két ponttal megelőzik a kiesőket. Viszont a sorsolásuk nem valami kedvező, a sorsdöntő meccsük most következik a Pécs ellen: ha nem sikerül nyerniük, vagy legalább egy pontot szerezni, akkor aligha fogják kiharcolni a bent maradást.

14. Haladás (14., 0)

2-2 @ Lombard Pápa
1-4 vs. Dunaújváros
2-3 @ Győr
1 pont, 5 rúgott, 9 kapott gól
Bajnoki állás: 15. hely, 19 pont, 20 rúgott, 50 kapott gól
Hátralévő mérkőzések / várható pontszám: Nyíregyháza (o), MTK (i), Puskás Akadémia (o) / 4

A Haladás helyzete annyiból jobb, amennyivel az Újvárosé rosszabb: viszonylag könnyű a sorsolásuk. Ha a két hazai meccsen érvényesítik a papírformát a két, már tét nélkül játszó együttes ellen, és begyűjtenek hat pontot, az vélhetően elegendő lesz. De lehet, hogy már néggyel is sikerül elérni a céljukat. Minden esetre a nemrégiben kinevezett Mészöly Gézának fel van adva a lecke.

13. Honvéd (13., 0)

1-1 vs. DVSC
0-0 @ Paks
2-0 vs. Kecskemét
5 pont, 3 rúgott, 1 kapott gól
Bajnoki állás: 13. hely, 24 pont, 23 rúgott, 34 kapott gól
Hátralévő mérkőzések / várható pontszám: Videoton (o), Ferencváros (i), Lombard Pápa (o) / 3

Nagyon fontos pontokat szerzett a Kispest az elmúlt hetekben, ennek pedig az lett az eredménye, hogy már biztonságban tudhatják magukat. Bár a sorsolásuk nagyon nehéz, így elképzelhető, hogy még az utolsó fordulóban papíron ki is eshetnek, de a hazai, Pápa elleni meccsükön kötelező a három pontot begyűjteni, ami meg is lesz nekik.

12. Pécs (12., 0)

0-4 @ Videoton
2-2 vs. Ferencváros
2-0 @ Lombard Pápa
4 pont, 4 rúgott, 6 kapott gól
Bajnoki állás: 12. hely, 25 pont, 28 rúgott, 47 kapott gól
Hátralévő mérkőzések / várható pontszám: Dunaújváros (o), Győr (i), Nyíregyháza (o) / 6

A Pécs is az elmúlt hetekben biztosította be jövő évi NB I-es tagságát, már ami papíron illeti, hiszen első fokon nem kaptak licenszet. Viszont a múlt heti Pápa elleni sikerrel már hat pontra elléptek a kieső zónától, és ha hétvégén legyőzik a Dunaújvárost otthon, akkor matematikailag is bent maradnak.

11. Nyíregyháza (11., 0)

1-1 vs. MTK
2-1 @ Puskás Akadémia
2-4 vs. Újpest
4 pont, 5 rúgott, 6 kapott gól
Bajnoki állás: 11. hely, 30 pont, 30 rúgott, 42 kapott gól
Hátralévő mérkőzések / várható pontszám: Haladás (i), Diósgyőr (o), Pécs (i) / 4

A Nyíregyháza már jövőre is első osztályú lesz, már ha a licenszproblámákat sikerül elsimítani. A hátralévő meccsek közül a DVTK elleni presztízsrangadón kívül semmi komoly tét nincs a számukra, így bizony előfordulhat, hogy beleszólnak a kiesés elleni harcban, ha például kikapnak Szombathelyen.

10. Puskás Akadémia (9., -1)

0-1 @ Győr
1-2 vs. Nyíregyháza
0-1 @ MTK
0 pont, 1 rúgott, 4 kapott gól
Bajnoki állás: 10. hely, 32 pont, 27 rúgott, 32 kapott gól
Hátralévő mérkőzések / várható pontszám: Kecskemét (o), Újpest (o), Haladás (i) / 3

A Felcsút helyzete szinte hasonló a Nyíregyével, nekik sincs már miért küzdeni, ez látszik is az utóbbi meccseik eredményein. A folytatásban sem vár rájuk könnyű meccs, adott esetben ők is segédkezhetnek a Halinak.

9. Győr (10., +1)

1-0 vs. Puskás Akadémia
0-1 @ Újpest
3-2 vs. Haladás
6 pont, 4 rúgott, 3 kapott gól
Bajnoki állás: 9. hely, 35 pont, 37 rúgott, 35 kapott gól
Hátralévő mérkőzések / várható pontszám: Diósgyőr (i), Pécs (o), Debrecen (i) / 3

Eldőlt, hogy jövőre csak NB III-as lesz az ETO, így utolsó három meccsükre készülhetnek az NB I-ben, legalábbis egy ideig. Az elmúlt hetekben becsületből szépen gyűjtögették a pontokat, és senkinek nem adják olcsón a bőrüket. Nagyjából ez várható a hátralévő meccseken is.

8. Kecskemét (6., -2)

1-1 vs. Paks
0-0 @ MTK
0-2 @ Honvéd
2 pont, 1 rúgott, 3 kapott gól
Bajnoki állás: 8. hely, 38 pont, 30 rúgott, 31 kapott gól
Hátralévő mérkőzések / várható pontszám: Puskás Akadémia (i), Videoton (i), Újpest (i) / 1

A Kecskemét nagyon leeresztett a bajnokság hajrájára, pedig a tavasz meglepetéscsapata volt egy ideig. A tét nélküli küzdelem azonban náluk is jelentkezett, így mentálisan vélhetően már nincsenek a toppon, ráadásul náluk sem biztos a jövő évi szereplés a licenszügy miatt. Edzőjüket már biztosan elveszítik a szezon végén, így nem valószínű, hogy túlságosan odatennék magukat a továbbiakban.

7. Diósgyőr (7., 0)

0-3 @ Ferencváros
2-1 vs. Lombard Pápa
0-0 @ Dunaújváros
4 pont, 2 rúgott, 4 kapott gól
Bajnoki állás: 7. hely, 39 pont, 36 rúgott, 34 kapott gól
Hátralévő mérkőzések / várható pontszám: Győr (o), Nyíregyháza (i), MTK (o) / 3

A DVTK a tavasz legnagyobb csalódását produkálja, eddig mindössze egy győzelmet tudtak begyűjteni, azt is kínkeservesen az utolsó helyezett Pápa ellen az utolsó pillanatokban. Három nehéz meccs vár még rájuk, úgyhogy előre nem valószínű, hogy fognak lépni.

6. Újpest (8., +2)

3-1 @ Dunaújváros
1-0 vs. Győr
4-2 @ Nyíregyháza
9 pont, 8 rúgott, 3 kapott gól
Bajnoki állás: 6. hely, 42 pont, 31 rúgott, 24 kapott gól
Hátralévő mérkőzések / várható pontszám: MTK (o), Puskás Akadémia (i), Kecskemét (o) / 7

Az Újpest nagyon belelendült a végére, zsinórban négy győzelemnél tartanak, amire évek óta nem volt példa, és a sorsolásuk alapján ez a szám még gyarapodhat, akár az 5. helyig is előreléphetnek.

5. Paks (5., 0)

1-1 @ Kecskemét
0-0 vs. Honvéd
1-0 vs. Videoton
5 pont, 2 rúgott, 1 kapott gól
Bajnoki állás: 5. hely, 45 pont, 38 rúgott, 25 kapott gól
Hátralévő mérkőzések / várható pontszám: Ferencváros (o), Lombard Pápa (i), Dunaújváros (o) / 6

A Paks is a bajnokság meglepetéscsapatai közé tartozik, matematikailag még lenne esélyük az 4. helyre, és az ezzel járó EL indulásra, de nem kértek/kaptak UEFA licenszet, így számukra ez lényegtelen. Viszont az biztos nem lényegtelen, hogy 4., 5., vagy esetleg 6. helyen végeznek-e.

4. Debrecen (4., 0)

1-1 @ Honvéd
1-2 vs. Videoton
1-1 @ Ferencváros
2 pont, 3 rúgott, 4 kapott gól
Bajnoki állás: 4. hely, 47 pont, 35 rúgott, 19 kapott gól
Hátralévő mérkőzések / várható pontszám: Lombard Pápa (o), Dunaújváros (i), Győr (o) / 7

Számunkra elúszni látszik a dobogó sajnos, ezen a hétvégén matematikailag is eldőlhet, hogy nem leszünk érmesek. Az előző három meccsen begyűjtött két pont ennek a legfőbb oka, holott ha emlékszünk, hetet vártam magunktól. Erre bőven lett is volna sansz, a Videotont a meccs képe alapján simán verni kellett volna, Kispesten pedig elszerencsétlenkedtünk két pontot. Így most már csak az lehet a célunk, hogy a 4. helyet megtartsuk.

3. MTK (3., 0)

1-1 @ Nyíregyháza
0-0 vs. Kecskemét
1-0 vs. Puskás Akadémia
5 pont, 2 rúgott, 1 kapott gól
Bajnoki állás: 3. hely, 54 pont, 37 rúgott, 23 kapott gól
Hátralévő mérkőzések / várható pontszám: Újpest (i), Haladás (o), Diósgyőr (i) / 4

Az MTK a múlt héten bebiztosította nemzetközi szereplését, most pedig arra hajthat, hogy a dobogó is meglegyen. Erre minden esélyük megvan, bár nem könnyű a sorsolásuk. A szezon végére elfogyott a keretük, illetve mentálisan is picit talán leeresztettek, de innen már fél lábban is meglehet nekik a harmadik hely.

2. Ferencváros (2., 0)

3-0 vs. Diósgyőr
2-2 @ Pécs
1-1 vs. Debrecen
5 pont, 6 rúgott, 3 kapott gól
Bajnoki állás: 2. hely, 55 pont, 45 rúgott, 19 kapott gól
Hátralévő mérkőzések / várható pontszám: Paks (i), Honvéd (o), Videoton (o) / 7

Az utóbbi hetekben a Fradi is megtorpant, nincs már meg bennük az a tűz, amivel eltaposták tavasszal az ellenfeleiket. Ennek ellenére a második hely így is meglesz nekik, és még kép kupadöntő is vár majd rájuk.

1. Videoton (1., 0)

4-0 vs. Pécs
2-1 @ Debrecen
0-1 @ Paks
6 pont, 6 rúgott, 2 kapott gól
Bajnoki állás: 1. hely (már bajnok), 67 pont, 62 rúgott, 11 kapott gól
Hátralévő mérkőzések / várható pontszám: Honvéd (i), Kecskemét (o), Ferencváros (i) / 6

A Videoton sajnos a debreceni sikere után könyvelhette el története második bajnoki címét, még ha nem is közvetlenül a mérkőzés után. Idén nem volt ellenfelük, viszont az eddigi hírek alapján igencsak kétséges, hogy jövőre milyen csapat lesz Székesfehérváron, hiszen legalább 4-5 alapemberük távozik a szezon végén.