LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Mítoszok nyomában: Végy egy jó csatárt?

ibrahima-sidibe-adamo-coulibaly-580x387Múlt héten új cikksorozatba kezdtünk, melyben a Lokit érintő szurkolói legendák valóságtartalmát elemezgetjük. A Paks elleni 1-1 tökéletes átvezetés volt az előző témából a mostani felé: hátrányból egyenlítettünk, amivel már kettőre növeltük az ilyen jellegű mérkőzéseink számát az idei kiírásban, valamint a gólunkat új szerzeményünk, Vittek szerezte, aki történetesen csatár. Aztán a Vasas meccs viszont megint rámutatott, hogy mennyire aktuális ez a kérdés mostanában: tényleg elegendő lenne a jó támadójátékhoz egy-két kiemelkedő színvonalú csatár?

„Bezzeg Coulibaly…” Ha az elmúlt évek debreceni támadóit röviden össze akarjuk foglalni, akkor ezzel a tételmondattal tökéletesen megtehetjük. Francia légiósunk távozása szemmel láthatólag azóta is megoldhatatlan probléma elé állítja a klubvezetést: hogyan lehet pótolni egy többszörös gólkirályt? Azt a játékost, aki több bajnoki címünkben is elévülhetetlen érdemeket szerzett, a BL-főtáblán is betalált, ráadásul szinte egyedül nyert meg búcsúajándékként egy Magyar Kupa döntőt a Győr ellen.

Ha csak ennyit veszünk alapul, könnyedén rávághatjuk, hogy ez a szurkolói megállapítás biztosan nem mítosz, minden csapat támadójátékának a lelke a befejező ék, aki gólérzékenyen érkezik a labdákra, ha kell, egyedül is megcsinálja magának a helyzetet, és bárhonnan képes a kapuba találni. Az ilyen játékosok akár egymaguk is a hátukon tudják cipelni a csapatukat.

A 2012/2013-as szezon azonban szöget ütött a fejemben. Volt egy top formában lévő, végül gólkirályi címig is eljutó Coulibaly a szezon jelentős részében. (Kivéve, amikor éppen a „büntijét” töltötte.) Akkoriban még Sidibe sem csak csetlett-botlott annyira, mint később, ráadásul Kulcsár is egy eredményes szezonon volt túl. Említhetném persze ellenpéldaként Pölöskeyt is, de inkább nem teszem. Lényeg az, hogy nem álltunk annyira rosszul a támadók terén, mégsem fértünk fel még a dobogóra sem. Miért? Csak a védelmünk miatt?

Aztán itt voltak az elmúlt szezonok. Érzékelhetően egyre gyengébb játékosállománnyal rendelkeztünk, sokszor láttuk azt, hogy nincs egy normális csatárunk sem. De valóban csak ezért esett vissza ennyire a támadójátékunk?

Nézzük végig röviden a gólszerzőinket, szezonról szezonra. Kezdjük ezúttal is a „kályhától”, a 2009/2010-es idénytől, hiszen ekkoriban volt talán a legerősebb csatársorunk, és a legbővebb keretünk, érdekes viszonyítási pontként szolgálhat tehát ez az időszak. Mivel tudom, hogy vannak olvasóink, akik nem szeretnek sokat olvasni, vagy egyszerűen nincs idejük rá, ezért nekik ajánlom, hogy ugorjanak a csatárokról készült montázs alá, és folytassák onnan. Akiknek viszont van lehetőségük az alaposabb áttanulmányozásra, azoknak mindenképpen ajánlom a szezononkénti bontást is a figyelmükbe, mert rengeteg érdekességet tartogatnak ezek a részletek.

2009/2010:

 A bajnokságban 63 szerzett góllal lettünk bajnokok, ami mérkőzésenként 2,1-es átlagot jelent. Egy adott találkozón szerzett legtöbb gólunk 5 volt, ezt viszont háromszor is produkáltuk az idény során. (ZTE 5-3, Pápa 5-1, Kaposvár 5-1) Összesen 6 mérkőzésen nem sikerült a kapuba találnunk, ez a meccseink 20%-át teszi ki, azaz minden ötödik összecsapásunkon maradtunk gólképtelenek.

A szerzett gólok a következő módon oszlottak meg a posztok és játékosok között:

Védők: 6 gól (Mijadinovszki 3, Komlósi 1, Mészáros 1, Laczkó 1)

Középpályások: 25 gól (Czvitkovics 10, Szakály 7, Leandro 3, Yannick 2, Rezes 1, Kiss 1, Varga 1)

Csatárok: 31 gól (Coulibaly 14, Feczesin 8, Rudolf 7, Oláh 2)

Ellenfél által szerzett öngól: 1 gól

Mint látható, védőink közül Mijadinovszki különösen gólerősnek bizonyult, mint ahogy a középpályáról Czvitkovics és Szakály is kiemelkedtek. Ami viszont a legfontosabb a témánk szempontjából: három olyan csatárunk is volt, akik viszonylag rendszeresen képesek voltak az ellenfél hálójába találni. Coulibaly 14 gólt hozott össze a szezon alatt, míg Rudolf 7-ig jutott, Feczesin pedig 8-ig. Érdekesség, hogy utóbbi csak a tavaszi szezon alatt hozta össze ezt a mennyiséget.

Csatáraink tehát annyi gólt szereztek, mint a csapat összes többi tagja együttesen. Érdekesség egyébként, hogy 37 gólt kaptunk ebben az idényben, ami meglehetősen sok egy bajnokcsapathoz mérten.

Egy igazi gólfesztivál…

2010/2011:

Nem csak a sok edzőváltás miatt volt hektikus ez a szezon, hanem a keret összetétele szempontjából is. Ősszel még Kabát szállította a gólokat, aki ennek ellenére nem lett nagy közönségkedvenc, tavasszal azonban már minden Coulibalyról szólt újra. Annak ellenére, hogy 2011. márciusában a magyar futball örökös és legnagyobb „szakértője”, Bognár György a következőket mondta róla: „Nála ügyetlenebb külföldit én még Magyarországon nem láttam. Valószínűleg azért nem megy edzésre, mert nem is kérik rá.” (Mindez annak apropóján hangzott el, hogy Coulibaly indokolás nélkül hagyott ki egy héten belül két edzést is.)

Nos, ez a nagyon ügyetlen légiós némi túlzással fél szezon alatt termelt 13 gólt, így ebben az évben is ő lett a legeredményesebb játékosunk. Ebben nincs nagy különbség az előző kiíráshoz képest, sok más mutatóban azonban igen. Ezúttal „csak” 53 gólig jutott a csapat 30 mérkőzésen, ami 1,77-es átlag. Ez visszaesés az előző idényhez képest, ami bár látszólag nem annyira számottevő, azonban ez a 10 gól különbség megfelelő eloszlásban nagyon sokat jelenthet. Akár csak egy évvel korábban, ebben a szezonban is 6 mérkőzésen nem tudtunk az ellenfél kapujába találni, erre tehát nem lehet fogni a gyengébb szereplést. A 43 kapott gól viszont nagyon sok, különös tekintettel arra, hogy 53-szor találtunk az ellenfél kapujába. Érdekesség, hogy egy meccsen szerzett legtöbb gólunk 6 volt, a Kecskemét elleni 6-2-es találkozón.

Nézzük a gólok bontását, hátha abból okosabbak leszünk kicsivel:

Védők: 6 gól (Simac 4, Laczkó 1, Mijadinovszki 1)

Középpályások: 24 gól (Czvitkovics 10, Bódi 5, Szakály 4, Yannick 1, Kulcsár 1, L. Ramos 1, Kiss 1, Dombi 1)

Csatárok: 20 gól (Coulibaly 13, Kabát 5, Salami 1, Szilágyi 1)

Ellenfél által szerzett öngól: 3 gól

Érdekesség, hogy ezúttal is 6 gólt termeltek a védők, most azonban nem Mijadinovszki, hanem Simac volt a legveszélyesebb előrejátékban. Ezen kívül meglepően sok, 3 öngólt vétett az ellenfél a javunkra.

Most jön viszont a legérdekesebb rész: bár a középpályásaink szinte ugyanannyi gólt szereztek, mint az előző idényben, a csatáraink viszont több, mint 10 találattal termeltek kevesebbet, ráadásul Coulibaly egymaga kb. kétszer annyit jegyzett, mint a többi támadónk együtt. Nagyjából itt ki is jön a különbség. Ki lehet tehát jelenteni, hogy Kabát és Salami sem tudták megfelelően pótolni a távozott Rudolfot és Feczesint, így ez látványosan a támadójátékunk rovására ment. Így történhetett, hogy már nem a támadóink szerezték összesítve a legtöbb gólt, hanem a középpályánk, Czvitkoviccsal az élen.

A Kecskemét ellen még jól ment…

2011/2012:

Különösen érdekes lehet, hogy minek köszönhetően billent vissza jó irányba a támadójátékunk. A 64 szerzett gólunk ugyanis még a 2009/2010-es szezon 63-as mutatóját is meghaladja. (2,13-as átlag) Arról nem is beszélve, hogy csupán 4 mérkőzésen maradtunk gólképtelenek. Az egy meccsen szerzett legtöbb gólunk egyébként elképesztő hasonlóságot mutatott a két idénnyel korábbihoz képest: 5 gól, viszont mindez három mérkőzésen is. (Vasas 5-2, Diósgyőr 5-0, Újpest 5-1) Csak Coulibaly tündöklésének köszönhető mindez? Vagy a védelmünk és a meglepően kevés, 18 kapott gólunk miatt nyertük meg veretlenül a bajnokságot?

Talán segíthet nekünk a szokásos bontás:

Védők: 6 gól (Mészáros 2, Nagy Z. 2, Korhut 1, Simac 1)

Középpályások: 23 gól (Bódi 8, Szakály 5, Bouadla 4, Rezes 2, Yannick 2, L. Ramos 1, Varga 1)

Csatárok: 33 gól (Coulibaly 20, Kulcsár 7, Nikolic 5, Meye 1)

Ellenfél által szerzett öngól: 2 gól

Már talán meg sem lepődünk rajta, hogy a védőink ismét 6 gólt termeltek. Számomra döbbenetes statisztika, hogy egymást követő 3 idényen keresztül ennyire stabil gólmennyiséget szállítanak a védőink, és egyébként később is visszatér még ez a szám. A középpályánk ismét csak egy gólnyit esett az előző évhez képest, ezúttal Bódi vette át Czvitkovics szerepét. És akkor jöjjenek a támadók: Coulibaly 20 gólja egészen döbbenetes, tényleg a hátán vitte a csapatot, DE Kulcsár és Nikolic együttesen még hozzá tudtak tenni 12 gólt a terméshez, ami azt jelentette, hogy három pilléren nyugvó támadójátékunk volt. Ennek a jelentőségét nem szabad elvitatni.

Egy sokáig emlékezetes siker…

2012/2013:

Elérkeztünk az egyik legérdekesebb szezonhoz a csatárkérdést illetően: Coulibaly, Sidibe (Nikolic „helyett”), Kulcsár és Pölöskey (Meye „helyett”) egyaránt viszonylag gyakori lehetőséghez jutottak, annyira tehát nem álltunk rosszul támadók terén, mégis drasztikusan visszaestünk az előző szezonhoz képest az eredményesség és szerzett gólok kapcsán egyaránt. A 47 szerzett gól 1,57-es átlagot jelent, míg a 36 kapott gól azt jelenti, hogy meccsenként 1,2 gólt kaptunk. Egyik sem túlzottan szívderítő adat. Még árulkodóbb az, hogy csupán 4 szerzett gólig tudtunk egy meccsen eljutni, valamint 10 (!) olyan mérkőzés is volt, ahol nem tudtunk az ellenfél kapujába találni.

A meglepetés azonban akkor érhet minket igazán, ha megnézzük az eloszlást:

Védők: 3 gól (Szűcs 1, Korhut 1, Mészáros 1)

Középpályások: 10 gól (Bódi 4, Szakály 3, Bouadla 1, Rezes 1, Yannick 1)

Csatárok: 33 gól (Coulibaly 18, Sidibe 8, Kulcsár 5, Pölöskey 2)

Ellenfél által szerzett öngól: 1 gól

Bizony-bizony ez a szezon tökéletesen jelzi, hogy a „végy egy (vagy több) jó csatárt” elv nem feltétlen elegendő. A támadóink által szerzett gólok száma ugyanis „koppra” megegyezik az előző szezonéval, és kiemelkedően magas mutató. Coulibaly 18 gólja megint szenzációs, de Sidibe sem szégyenkezhet a 8 találatával, ráadásul Kulcsár is berámolt 5-öt. Akkor miért szereztünk annyival kevesebb gólt? A válasz nagyon látványos: a védők pontosan fele annyi gólt szereztek, mint egy évvel korábban, míg a középpályások még az 50%-os rátát sem érték el önmagukhoz képest! Az utóbbiak által jegyzett 10 találat valami egészen elképesztően kevés. (Viszonyításként: a jelenlegi, nagyon gyenge szezonunkban pontosan ennyinél járnak 13 meccs után középpályásaink, amiről később egyébként is lesz még szó.) Tökéletesen látszik, amit annak idején szurkolóként is érezhettünk, hogy az a szezon a sovány középpályás játékunkon ment el.

A szezon legjobb meccsét letudtuk az első fordulóban…

2013/2014:

Távozott Coulibaly, és ezzel elveszítettük legalább a csatárgóljaink felét. Érkezett viszont Volas, Bud és Horváth Zoltán, majd a téli szünetben Tisza és Seydi. Bud és Horváth azonban szinte azonnal szedte a sátorfáját, előbbi a Kondás Elemérrel való konfliktusa, utóbbi pedig időközben kiderült korábbi bundaügye miatt. A középpályánk és védelmünk is vérátömlesztést kapott, így eléggé nagy változások zajlottak le a csapatnál. Mindennek váratlan eredményei lettek: bajnoki cím és 66 (!) szerzett gól. Ez elképesztően magas szám. Ráadásul más mutatóink is kiemelkedőek voltak: két 5 lőtt gólos meccs mellett egy 7-1-et is összehoztunk a Kaposvár ellen. Ami még nagyobb bravúr: csupán 3 találkozón maradtunk gólképtelenek, ami még a veretlen szezon mutatóinál is jobb. A kapott gólok pontosan a felét tették ki a szerzetteknek, ami adott esetben viszont eléggé magas szám.

Látványosan megjelenik a javuló támadójáték oka a posztok szerinti bontásban:

Védők: 6 (Korhut 2, Máté 2, Lázár 1, Brkovics 1)

Középpályások: 25 (Szakály 7, Bódi 4, Bouadla 4, Mihelic 3, Zsidai 2, Vadnai 2, Ferenczi 1, Ludánszki 1, Dombi 1)

Csatárok: 32 (Sidibe 10, Kulcsár 10, Volas 8, Seydi 2, Horváth Z. 1, Tisza 1)

Ellenfél által szerzett öngól: 3

Visszatértek a régi kerékvágásba a dolgok: a védőink ismét 6 gólt szereztek, a középpályásaink a régi időket idézve 25-ig jutottak, míg a csatárok 32 találata az elmúlt két évhez hasonlóan jó mutató. Látszik tehát, hogy a kétszeres gólkirály Coulibaly távozását Sidibe, Kulcsár és Volas együttes erővel kompenzálni tudták. Tisza ugyan csak egy gólt ért el ebben a szezonban, azonban az győztes találatnak bizonyult.

Az Oláh Gábor utcát lehengerlő támadójátékkal búcsúztattuk…

2014/2015:

Éles váltás következett, sajnos szinte minden szempontból negatív irányba. Az előző idény 66 gólja után elképesztő a visszaesés a 44 rúgott góllal. Ami viszont érdekesség, és egyúttal megmagyarázza valamelyest a dobogós helyezést, az a nagyon kevés, mindössze 19 kapott gól, szemben a korábbi 33-mal. A támadójátékunk azonban tényleg látványosan visszaesett, 8 mérkőzésen is gólképtelenek maradtunk. Ami némileg pozitívum, az a két 5 gólos mérkőzésünk (Nyíregyháza 5-0, Győr 5-0), bár a győri csapat kb. az ifijével állt fel ellenünk. Mielőtt megnéznénk alaposabban a posztok szerinti eloszlást, érdemes felidézni, hogy távozott támadóink közül Volas, helyette pedig nem érkezett senki.

Védők: 4 gól (Brkovics 2, Lázár 1, Máté 1)

Középpályások: 20 gól (Bódi 6, Szakály 3, Varga 3, Zsidai 2, Vadnai 1, Ferenczi 1, Sós 1, Mihelic 1, Bouadla 1, Jovanovics 1)

Csatárok: 19 gól (Tisza 7, Sidibe 4, Kulcsár 4, Balogh 2, Seydi 2)

Ellenfél által szerzett öngól: 1 gól

A középpályásaink egészen korrekt góltermést produkáltak, főleg a tavasszal nagyon magára találó Bódi, bár ott is megfigyelhető némi visszaesés. A támadóink viszont elképesztően gyenge mutatókat produkáltak,  Tisza 7 gólja még elfogadható, a többiek viszont harmatgyengék voltak. A védőink sem hozták a 6 gólos átlagot, és külön érdekesség, hogy az általuk szerzett 4 gól összesen 2 mérkőzésen jött össze, ráadásul két egymást követő 2-0-ás siker alkalmával. Talán ez volt az a szezon, ahol látszólag az egyik legjobban kijött a „végy egy jó csatárt” elv igazságtartalma, és ezt érzékeljük azóta is. Ennek viszont némileg ellentmond az a statisztika, hogy az első 9 fordulóban Zsidai dupláját leszámítva azon kevés gólt, amit szereztünk, kivétel nélkül a csatáraink érték el, és ahogyan arról majd a későbbiekben más statisztikák kapcsán is lesz szó, mégsem annyira egyértelmű, hogy a csatárainkkal volt-e a fő probléma.

A Nyíregyházát szokás szerint kiütöttük

2015/2016:

 Elérkezünk ahhoz az újításhoz, ami megnehezíti a dolgomat kicsit, mikor egymáshoz akarok viszonyítani szezonokat: innentől kezdve nem 30, hanem 33 fordulóból áll a bajnokság. Nos, ezen a hárommal több meccsen sikerült 4 góllal többet elérni, mint az előző bajnokságban, azaz 1,47-es gólátlagról 1,45-ösre „esett vissza” a teljesítmény. Nagyjából tehát az elmúlt két teljes szezonunk hasonló támadójátékot hozott. Ami miatt mégis további romlásról lehet beszélni, az a döbbenetes mennyiségű, mindösszesen 10 góltalan meccs. Majdnem minden harmadik meccsünkön nem voltunk képesek az ellenfél kapujába találni, ez rémes mutató. (Bár tény, hogy a 2014/15-ös szezonra sem lehetünk büszkék a maga 30/8-as mutatójával, és a 10 gól nélküli meccs is fordult már elő velünk korábban.) Ami viszont érdekes, hogy akadt egy olyan meccs, ahol 7 gólt is tudtunk szerezni, ráadásul a találatok többségét csatáraink érték el. (Békéscsaba 7-0) Ugyanakkor ez tovább árnyalja az összképet, mert ez azt jelenti, hogy majdnem minden 5. gólunkat a Békéscsaba elleni mérkőzéseken szereztük. Az előző szezon remek védekezése azonban már a múltté lett: a 34 kapott gól nagyjából meccsenként 1-es átlagot jelent. Érdekes, hogy szinte ugyanannyi gólt szerezve, de sokkal többet beszedve is meglett ismét a harmadik hely.

Ha a gólok szerinti eloszlást nézzük, érdekes eltolódás figyelhető meg.

Védők: 6 gól (Korhut 2, Brkovics 1, Máté 1, Jovanovic 1, Nagy Z. 1)

Középpályások: 17 gól (Horváth 6, Holman 2, Bódi 2, Jovanovic 2, Tisza 2, Zsidai 1)

Csatárok: 22 gól (Sidibe 5, Takács 5, Tisza 4, Kulcsár 3, Balogh 3, Castillion 2)

Ellenfél által szerzett öngól: 3 gól

Az előző idényhez képest a középpályásaink gólérzékenysége visszaesett, míg a csatáraink valamennyivel jobban termeltek. Az élesebb szeműek felfigyelhettek rá, hogy Tiszát helyenként középpályásként, helyenként csatárként szerepeltetem, ennek oka, hogy nagyon ingadozó volt az általa betöltött szerepkör, ezt próbáltam ezzel ellensúlyozni. Talán már meg sem lepődünk rajta, hogy a védőink is elértek 6 találatot, itt Jovanovic posztja tartozik a „rejtély” kategóriájába. Takács fél szezon alatt szerzett 5 találata egészen jónak mondható, továbbá Sidibe is feljavult az egy évvel korábbi önmagához képest, ráadásul kétszer is győztes gólt jegyzett. Érdekes adatok ezek…

Góljaink majdnem 15%-át ezen az egy meccsen szereztük

2016/2017:

Töredékszezon, töredékes, viszont annál érdekesebb ismeretekkel. 13 forduló alatt 17 gólt szereztünk és 20-at kaptunk, ami 1,31-es átlag az 1,53-assal szemben. Ha így haladna tovább a szezon, akkor a lőtt gólok és kapott gólok terén egyaránt negatív csúcs születne az elmúlt évek viszonylatában. A 2 góltalan mérkőzés nem rossz mutató az elmúlt évek tükrében, a 20 kapott gól viszont már most több, mint amit két szezonnal ezelőtt 30 meccs alatt lőttek nekünk! A Gyirmót elleni 4-0-át leszámítva eddig egyszer sem sikerült nagyobb arányban győznünk.

Herczeg András és a nosztalgia: magabiztos győzelem és sok gól

A gólok eloszlása:

Védők: 2 gól (Korhut 1, Kuti 1)

Középpályások: 10 gól (Holman 3, Ferenczi 2, Tisza 1, Bobko 1, Horváth 1, Tőzsér 1, Szakály 1)

Csatárok: 5 gól (Takács 2, Castillion 1, Horváth 1, Vittek 1)

Ellenfél által szerzett öngól: 0 gól

Ami különösen érdekes, hogy a középpályánk már 10 találatnál jár, ami azt jelenti, hogy arányosítva kb. 25 gólig juthatnának el ilyen ütemben a szezon végére. Ez a mutató a legszebb éveinket idézi. A támadók 5 találata viszont eléggé gyér, korábban teljesen elképzelhetetlen volt olyan szezon, ahol kétszer (!) annyi gólt szereznek a középpályásaink, mint csatáraink. Különösen elgondolkodtató az a tény, hogy az idei idényben még nem szenvedtünk vereséget olyan meccsen, ahol valamely támadónk betalált az ellenfél kapujába. Védőink közül csak Korhut és Kuti tudott betalálni, előbbi már eligazolt, utóbbi pedig teljesen eltűnt a keretből.

csatar-montazs

Statisztikák, összegzés:

És most ugorjunk fejest a sok számadatba, az előző részhez hasonlóan ezúttal is ábrákon keresztül próbálom bemutatni a tendenciákat.

Két egymást követő szezonban, a 2011/12-es és 2012/13-as szezonban teljesítettek csapat szinten 50% felett a csatáraink, előbbi esetben ez szép teljesítmény, mivel az egész csapat együtt is sok gólt szerzett, utóbbi esetben viszont a középpályásaink kritikája az, hogy a találataink kb. 70%-át a támadóink érték el.

További két olyan idényünk is volt, ahol nagyjából 50% körül produkáltak a csatárok, és jelzésértékű, hogy mindkétszer bajnokok is lettünk.

Az elmúlt két teljes idényünkön látszik, hogy nem csak a támadóink estek vissza, hanem a középpályások is, az egész csapat együttesen szerzett kevesebb gólt.

És akkor jön a feketeleves. Voltak olyan olvasói észrevételek, hogy az idei szezonban nem csak a jó csatárok hiányoznak, hanem a középpályánk sem eléggé gólerős. Lássuk, mi az igazság, először csak az eloszlások tükrében. A legelején le kell szögeznünk, hogy a vizsgált 7 teljes szezonban egyszer sem történt meg az, hogy a középpályánk szerezte volna több, mint a góljaink felét. Olyan is csak egyszer történt továbbá, hogy a támadóink hatékonysága 40% alá esett az összes gól viszonylatában. (2010/11-es szezon: 37,74%) Ehhez képest az idei szezonban a góljaink nagyjából 59%-át középpályásaink szerezték, míg a csatáraink még a 30%-ot sem érték el! Számomra nehezen megemészthető számok voltak ezek, mikor először megláttam, ezért kíváncsi voltam arra is, hogy arányosítva hogyan teljesít a középpályánk a korábbi évekhez képest.

Bármennyire meglepő is, de a középpályásaink gólátlaga a legjobb éveinket idézi eddig. Az idei szezonra tehát tényleg eljutottunk oda, hogy a csatáraink hiánya nehezíti az eredményességet. Ezt az összképet még az sem tudja igazán árnyalni, hogy átálltunk 1 csatáros játékra. Lehet persze azt mondani, hogy a középpálya nem szolgálja ki eléggé a támadószekciót, de a látottak alapján ezt illetően is vannak kétségeim, bár némi igazságalapja lehet.

Két érdekes témát még érdemes statisztikailag megnézni, mielőtt végleg levonnánk a következtetéseket. Egyrészt említettem, hogy idén még nem szenvedtünk vereséget olyan meccsen, ahol valamely támadónk betalált. Ennek a ténynek érdekes vetülete lehet az a kérdés, hogy vajon hány meccs volt az utóbbi években, ahol csak a csatáraink tudtak betalálni az ellenfél kapujába, illetve fordítva, hány százalékban maradtak gólképtelenek.

A piros vonalat a zöldhöz érdemes viszonyítani, mivel a csatáraink gólképtelen meccseibe a csapat gólképtelen mérkőzései is beleszámítanak. Hihetetlen érdekes az, ahogyan a 2010/11-es szezonban „kinyílik az olló”, míg a 2012/13-as szezonban szinte összeér a két mutató. Ez a rész viszonylag jól tükrözi a csatáraink minőségét. Az is jól látható, mekkorát esik a támadójátékunk az utolsó bajnoki címünket követően hatékonyságát tekintve. Az idei szezon itt is érdekes mutatókat produkál: míg a góltalan meccseink aránya egészen elfogadható szintre süllyedt vissza, addig a csatáraink gólképtelensége sosem látott magasságokba szökött. Nem csak kevés gólt szereznek tehát, hanem ritkán is.

Sok érdekességet mutat egyébként a sárga vonal is, amely azt jelöli, a mérkőzések hány százalékán szereztek csak a támadóink gólt. Ezeket a mutatókat úgy kell nézni, hogy az összes meccsből, tehát a gólképtelenek is ide tartoznak. Meglepő módon a veretlen bajnoki szezon során alig volt olyan meccs, ahol csak valamely csatárunk tudott gólt szerezni. Ezzel szemben az egyébként eléggé gólképtelen 2014/15-ös szezonban, ahol az egyik leggyengébb volt a támadójátékunk és játékosaink formája, mégis kimagasló szám született, szinte minden harmadik meccsünkön csak valamely csatárunk tudott betalálni. Ez eléggé meglepő mutató, amely azt jelzi, hogy hiába szereztek kevés gólt támadóink, azt eléggé hatékonyan tették a pontszerzés szempontjából.

Nem mehetünk el végezetül szó nélkül a védekezésünket ért kritikák mellett sem, hiszen minél kevésbé állunk stabil lábakon hátul, annál jobb teljesítmény szükséges az ellenfél kapuja előtt. Mivel a cikk főként nem erről a témáról szól, ezt inkább csak a teljesség igénye miatt mutatom meg, nézegesse mindenki kommentár nélkül, nagyon érdekesek ezek a mutatók is.

Tisztában vagyok vele, hogy csalóka az idei szezon kapcsán több helyen is alkalmazott arányosítás, viszont eléggé jól szemlélteti a tendenciákat, illetve azt, hogy mi történne, ha minden így menne tovább.

Ideje a záró gondolatok előtt megvonni a végső mérleget, mennyire bizonyult igaznak ez a mítosz, azaz tényleg annyira nagy szerepe van-e a csatáraink minőségének és teljesítményének az aktuális szereplésünkben. Egyik oldalról látványos, hogy a támadóink mutatói a csapat mutatóival párhuzamosan, sőt, néha azt meghaladóan zuhannak, és az idei szezon ennek a csúcsa eddig. A 2012/13-as szezon ugyanakkor óvatosságra int, és megmutatja, hogy néha hiába remekelnek a csatáraink, ez még a dobogóra sem feltétlenül elég, ha a csapat többi része teljesen impotens az előrejátékban. Ráadásul nem annyira nagy az elmúlt két teljes szezonban a visszaesés csatáraink kapcsán, mint amekkorára én számítottam, bár azért így is eléggé szignifikáns. Az idei szezonban viszont teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy sokat segítene rajtunk egy-két jó csatár, ez csak úgy süt a mutatóinkból.

A mítosz tehát jócskán közel áll a valósághoz, de a teljes igazságot azért egyértelműen nem fedi.

Záró gondolatok:

A foci furcsa játék. A kapus védhet bármilyen jól, egy nagy hiba jobban megmarad sokszor az emberekben, mint 10 jó meccs. (Szerintem ez lett Radosevic veszte is.) A csatároknál mintha ez kicsit fordítva működne. Lehet, hogy egy támadónak hosszú mérkőzéseken át nem megy, helyzetbe sem kerül vagy kihagyja azokat, aztán viszont szerez egy-két fontos vagy látványos gólt, és a szurkolók könnyebben elfelejtik a többi rosszat neki. Amikor a jó csatárokat hiányoljuk a Lokiból, nem csak az eredménytelenség és a kevés lőtt gól miatt tesszük, hanem azért is, mert egy Coulibaly vagy Balogh kaliberű és stílusú játékosért még adott esetben akkor is megéri kimenni a meccsre, ha szenved a csapat. A veszélyes támadójáték bemutatása és szép gólok szerzése egyértelműen a támadók feladata elsődlegesen, és ezek nélkül eléggé unalmas és kilátástalan tud lenni egy csapat játéka, de legalább az egyik a kettőből. Az ugyanis nem igaz, hogy lehetetlen eredményesnek lenni jó csatárok nélkül. Egy masszív védelem és hatékony középpálya csodákra lehet képes. De az sosem lesz annyira élvezetes foci.

A modern labdarúgást egyébként is jellemzi az a tendencia, hogy a klasszikus, igazán gólérzékeny befejező csatárokból egyre kevesebb van. Mi sajnos a saját bőrünkön tapasztaljuk, mennyire nehéz megtalálni az új Coulibalyt, akinek a pótlásához három jó formában lévő csatár volt szükséges. Ahhoz vagy sokat kellene fizetni, vagy nagyon ügyesen keresgélni, esetleg megpróbálni kinevelni. Bármelyik utat is választjuk ebből a háromból, az fáradtságos és áldozatos munka, amihez kérdéses, hogy mennyire van kedve a klub vezetésének. Pedig megkerülhetetlennek tűnik, mivel ez a játék egyik legfontosabb eleme, sava-borsa, ami nélkül sem a pontok, sem a nézők nem jönnek.

Csak a Loki!

Enderson