LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Player Rankings #11 – Év végi zombulás

Az év utolsó játékos ranglistájához, az úgynevezett „Player Rankings” szezonzárójához érkeztünk. Az utolsó 3 forduló értékelése mellett most megvizsgáljuk, mely játékosokra számítottunk leginkább, és legkevésbé az egész szezont tekintve.

ZombiPR


Bár májusban négy meccset játszottunk, az előző értékelésbe még bekerült az Újpest elleni győzelem. Most tehát a Ferencváros (döntetlen), a Honvéd (vereség) és a DVTK (győzelem) meccsek alapján nézzük meg a játékosok ranglistáját. Mivel már vannak olyan játékosok, akik nem tagjai keretünknek, róluk külön írok.

A játékosok rangsorban elfoglalt helyét több tényező együttes számbavételével állapítjuk meg. A mérkőzéseket követő osztályzatunk, a hónap egészét követő egyéni osztályzat, az előző hónap minimalizált átlaga, valamint az Instat pontszám arányosított értéke adja ki a végső pontszámot, amit innentől csak LokiBlog indexnek, azaz LB indexnek hívunk. Minden tétmérkőzést beleértve arra keressük a választ: jelenleg mely játékos a legértékesebb, leghasznosabb, legfontosabb tagja a piros-fehéreknek. A keretben szereplő, de lehetőséget nem kapó fiatalok értékelésétől eltekintenénk.

Magyarázat: Az LBi utáni első szám a jelenlegi Lokiblog index. A per jel utáni szám azt jelzi, az előző hónaphoz képest mennyit változott ez az érték. A Pozíció utáni szám pedig azt jelzi, a ranglistán hogyan változott a játékos pozíciója.

Az idény végén távozó labdarúgóink értékelése:

Ivan_Kelava_kKelava (LBi 0 / 0): Egyetlen NB I-es meccsen sem kapott szerepet, a várakozást pedig megunta, így elég valószínűtlen, hogy valaha lesz magyar bajnoki a neve mellett.

Szuk_kSuk (LBi 15 / -28): A Honvéd ellen megfejelte első, és egyetlen NB I-es gólját, viszont nélküle győztünk a Diósgyőr ellen. Sokat beszélhetnénk róla, mi vezetett odáig, hogy képtelen volt kamatoztatni tudását, de ez mit sem változtat azon, hogy nem alkotott maradandót.

Frank_Feltscher_kFeltscher (LBi 22 / -23): Nem volt igazán jó meccse sem a Fradi, sem a DVTK ellen. Távozását ettől függetlenül sajnálom, csupaszív játékost ismertem meg személyében – bár ez a szőkített haj az utolsó fordulóban nem fog hiányozni.

Haris_Handzic_kHandzic (LBi 25 / -37): A Diósgyőr ellen nem, a Honvéd ellen pedig kimondottan rosszul játszott (mondjuk azon ki nem?). Mezőnyben jó munkát végzett, de egy csatárt a góljai minősítenek, amiből gyenge termése volt tavasszal, így nem lepődtünk meg, hogy ő is a távozók közé került.

Osvath_Attila_kOsváth (LBi 33 / -26): Ha nem kölcsönbe érkezik, alapemberként számíthattunk volna rá, így azonban meg kellett válni tőle. Nem feltétlenül játszott jól folyamatosan, a Honvéd elleni kritikán aluli volt, viszont a Fradi és a Diósgyőr ellen is odatette magát, így szép élményekkel és emlékekkel gazdagítva minket.

k_danilovicsDanilovic (LBi 37 / -43): A Honvéd elleni balhéját nehéz feledni, ahogyan a Diósgyőr elleni védéseit is. Jó hálóőr volt, reméljük nem fogjuk megérezni hiányát – amire azonban kicsi a sansz.

 

A jelenlegi keretünk ranglistája:

Barna Szabolcs, Nagy Zoltán, Szilvási Péter, Völgyi Dániel és Kóródi Nándor az NB III-as csapatnak próbáltak segíteni, sikertelenül. Barna és Kóródi jövőbeli játékára látok esélyt, Nagy Zolit és Völgyi Danit viszont remélem tényleg elfelejtjük egy jó darabig. Fontos esemény lehet, hogy Nagy Kevin is bemutatkozott az utolsó fordulóban, ez talán jelzésértékű a következő idényt tekintve.

chuka_k#13. Chuka (LBi 0 / 0) Pozíció: +5
Kicsit nevetséges, hogy úgy lép négy pozíciót Chuka, hogy nem hogy nem játszott az elmúlt meccseken, de talán még a kispadhoz sem fért oda. Könyves mellett ő az egyedüli támadónk, ha nem igazolunk erre a posztra, akkor nagyon fontos feladatok várnak rá. Kérdés, elbírna-e ezekkel? Tavasszal nem sok minden derült ki erről.

verpecz_istvan_1#12. Verpecz István (LBi 17 / +17) Pozíció: +12
Danilovic és Kelava távozása után jelenleg az egyetlen bevethető kapusunk (hacsak a ’97-es Szabadost, vagy a ’82-es Balogh Jánost nem számoljuk), így ismét harcolhatna az elsőszámú kapusposztért. Más kérdés, hogy 10 év itt eltöltött idő után van-e kedve ehhez, hiszen vannak kérői, és a DVTK meccs után nem gondolnám, hogy a bennmaradás kiharcolása miatt jött ki a szurkolókhoz könnyes szemmel…

szekulics_kicsi#11. Danilo Sekulic (LBi 14 / -9) Pozíció: +5
Két meccsen csereként lépett pályára, ez a feladatkör viszont még akkor sem valószínű, hogy módosul, ha Jovanovic jobbhátvéd pozícióba kényszerül Osváth távozása miatt.

meszaros-norbert_2#10. Mészáros Norbert (LBi 16 / -24) Pozíció: +4
A Diósgyőr ellen visszatért, kellett a rutinja. Herczeg András személye és a felé táplált bizalom, valamint múltja és tudása miatt látok rá lehetőséget, hogy a következő évben is ő legyen az egyik középhátvédünk. Hogy ez jó, vagy sem, mindenki döntse el maga.

justin_mengolo_k2

#9. Mengolo (LBi 24 / -4) Pozíció: +6
Futni és beadni tud. A jelenlegi Lokiban már ezzel is kitűnt. Az, hogy a következő év csapatába befér-e, számít-e majd rá Herczeg András, 1 hónap múlva kiderül.

Ioan_filip_k#8. Filip (LBi 28 / -37) Pozíció: -5
Ugyanaz igaz rá, amit az előző részben írtam: „amit tavasszal alkot, az már rendben van. Egyre jobb a teljesítménye, láttunk tőle látványos szereléseket, gólpassz értékű labdákat.” Rá is alapozhatunk jövőre.

ferenczi_janos_2#7. Ferenczi János (LBi 30 / -33) Pozíció: -2
Hűha, egyes a Honvéd, hármas a Fradi ellen. Valamit kezdjünk ezzel a balhátvéd pozícióval, mert Ferenczi NEM BALHÁTVÉD, de nem rossz játékos! A jelenlegi állapot sem neki, sem a csapatnak nem jó!

Holman_David_k

#6. Holman Dávid (LBi 31 / -35) Pozíció: -4
A hullámzás e három meccsen sem csitult el. A Honvéd ellen katasztrófa teljesítménye mellett sem a Diósgyőr, sem a Fradi ellen nem játszott kimagaslóan. A válogatottba sem került be (pedig Andorra és Oroszország ellen kb. csak az nem játszott, aki nem akart), nem véletlenül. Hogy marad-e? Jó kérdés. Abban biztos vagyok, hogyha választanom kellene egy csapongó teljesítményt nyújtó klasszis és egy kiszámítható teljesítményt nyújtó átlagos játékos között, utóbbira esne a választásom a csapategység miatt…

Szatmari_Csaba_k#5. Szatmári Csaba (LBi 34 / -14) Pozíció: +6
A Fradi ellen kiváló volt, a Honvéd ellen viszont… A sorsdöntő meccsre ki is került a kezdőből, viszont csereként beállva gólt fejelt! Sajnos sok hibát vét a védekezésben, de reméljük, még képes fejlődni.

Konyves_Norbert_k#4. Könyves Norbert (LBi 35 / -29) Pozíció: változatlan
A LokiBlog szerkesztői által az elmúlt három meccsre adott pontszámai: 4, 4, 8. A Diósgyőr ellen elemében volt, egyébként viszont nem sok vizet zavart. A tavaszi Könyves Norbi a következő évben is fontos játékos lehet, az elmúlt hónapokban bizonyította, hogy számíthatunk rá.

brkovics_dusan_1#3. Dusan Brkovic (LBi 36/ -24) Pozíció: +7
A Honvéd elleni meccs neki sem sikerült túl jól, de sem a Fradi, sem a DVTK ellen nem volt gond a játékában, így ismét az élbolyban találta magát. Zilahi-díjas, és közel van ahhoz, hogy a szurkolók őt válasszák az év legjobbjának, nem véletlenül. Egy dologtól azonban továbbra is nagyon tartunk: június 30-án lejáró szerződését továbbra sem hosszabbította meg…

tozser_k#2. Tőzsér Dániel (LBi 38 /-24) Pozíció: +4
Alapember, nem vitás. A teljesítménye az év végére neki is feljavult, a Diósgyőr ellen kiválóan játszott. A jelenlegi Lokinak szüksége van rá.

Jovanovic_k#1. Aleksandar Jovanovic (LBi 39 /-22) Pozíció: +7
Bár nem volt tökéletes az idénye, a Diósgyőr elleni játéka elképesztő volt. A meccs után hosszabbított is a Lokival, így egy darabig nehéz lesz elképzelni Jovanovic nélküli kezdőcsapatot, főleg azok után, hogy jelenleg Nagy Zoltánon kívül ő az egyetlen a keretben, aki jobbhátvédként is megállja a helyét.

Év végi zombulás

Miért ez lett ennek a résznek a címe? Mert a játékoskeretünkre gondolva, a tavaszi meccseinket és a klub aktuális átigazolási politikáját nézve erre asszociálok: a Nagyerdei Stadionban már idén is zombikként játszottunk, hát mi lesz majd jövőre?! Igen, zombiként, hiszen a teljesítményünk katasztrofális volt, olyan játékosokból próbáltuk kihozni a legtöbbet, akik már bőven pályájuk csúcsán járnak és egyesekre olyan mértékű teher hárult, hogy ne csodálkozzunk „menekülésükön”. Rekordszámú, 40 játékos lépett pályára a DVSC színeiben az NB I-ben.

Ez pedig a tökéletes élőhalotti állapot: élünk, bennmaradtunk, lélegzünk, megyünk a labda után; de közben mind érezzük, hogy kilátástalan a helyzet, innen már csak lefelé vezet az út és folyamatosan fogyunk és veszítjük el értékünket. Lassan már csak a csoda, vagy valamiféle szérum segíthet… A szérumra várva azért tekintsük át, melyik játékosunk hogyan teljesített átlagosan a Player Rankings sorozatunkban 2016/17-ben.

#40. Ludánszki Bence: 24-es átlag, igaz, csak júliusban volt tagja a PR-nek.
#39. Kuti Krisztián: 22,4-es átlag, ami alapján kijelenthető: 2 jó meccs önmagában még nem sokat ér hosszútávon.
#38. Bereczki Dániel: 21,8-as átlag, csak a nyár kezdetén számítottunk rá, akkor is csak kiegészítőemberként.
#37. Szilvási Péter: 20-as átlag. Csupán pár NB I-es meccs jutott neki, azokon sem alkotott maradandót, no meg sérült is volt.
#36. Verpecz István: 19-es átlaga egyértelműen jelzi, hogy csupán cserekapusként számított rá a klub.
#35. Kóródi Nándor: 18,3-as átlag, egyetlen pályára lépés. Viszont talán látjuk még az első osztályban.
#34. Barna Szabolcs: 18,0-s átlag, szintén csak egy pályára lépés. Nem tudom, várjuk-e vissza a csapatba, viszont hiányposzton játszik.
#33. Nagy Zoltán: 18,0-s átlag, de ő is hiányposzton játszik. Ki tudja, jövőre ismét visszatér-e. Remélem, nem, mert ha visszatérne, az a csapatunkat árazná be.
#32. Geoffrey Castillion: 17,2. Semmit nem csinált, pedig Pontes adott neki néhány lehetőséget, csak a bukdácsolására emlékszem.
#31. Nagy Kevin: 17,0. A Diósgyőr ellen cserélte be Herczeg András. Mivel ő lesz jövőre is az edzőnk, lehetséges, hogy komolyan számolnak vele. Hajrá, Kevin!

#30. Szatmári Csaba: 16,4. Az ő helyezése rendkívül érdekes, és jól tükrözi, hogy milyen változatos éven van túl, többek között három 24. és egy 5. helyezéssel.
#29. Mészáros Karol: 16,2. Nem volt jelentős események részese, bár ezt köszönheti annak is, hogy többnyire csereként számítottak rá.
#28. Kulcsár Tamás: 16,0. Augusztusban már a Vasasnál játszott. Ott az idényben meg is lőtte szokásos idényenkénti 1-2 bombagólját és annyi.
#27. Justin Mengolo: 16,0. Nem tudom, mit várjunk tőle jövőre. Valamiért bizakodó vagyok, magam sem értem, miért.
#26. Bozidar Radosevic: 15,0. Az év elején még védett pár meccsen, aztán búcsút intettünk neki, Danilovics érkezése miatt.
#25. Danilo Sekulic: 14,8. Szatmári után a második olyan játékos az eddigi névsorból, aki gyakorlatilag végigjátszotta az évet. Viszont ő folytonos csereként, átlagos szinten.
#24. Völgyi Dániel: 14,3. Ősszel alapembernek számított, de igazán jó produkcióra nem volt képes. Sérülését követően nem tudott visszakerülni az NB I-es csapathoz.
#23. Chuka Derick Ogbu: 14,3. Sérülten igazolt csatárunk tavasz elején végre játszhatott, de nem kapott elég bizonyítási lehetőséget, így nehéz megállapítani, mit várjunk tőle.
#22. Ognjen Djelmic: 13,8. A téli szünetben kikerült a keretből, addig így-úgy még játszott is. Érdekes, hogy ettől függetlenül, még mindig a DVSC alkalmazottja.
#21. Ferenczi János: 12,9. Kijutott neki a jóból is, rosszból is, voltak óriási góljai és óriási védelmi hibái egyszerre.

#20. Takács Tamás: 12,8. Szinte végigjátszotta az őszt, de nem tudta megközelíteni sem a korábbi évét.
#19. Könyves Norbert: 12,3. Folyamatosan javult a teljesítménye, a tavaszi produkcióra lehet alapozni.
#18. Szakály Péter: 11,2. A télen kissé botrányos körülmények között távozott a Puskás Akadémiába. Évek óta kerékkötőnk volt, pedig egykor még példakép volt.
#17. Frank Feltscher: 10,5. Az első játékos, akinek átlaga „kezdőcsapatot” ér. Tőle is többet vártunk volna, de így is képes volt megkedveltetni magát.
#16. Horváth Zsolt: 9,8. Átlagos őszi teljesítménye volt, az Újpest ellen az utolsó gólját szerezte tragikus megbetegedése és visszavonulása miatt. Jó egészséget kívánunk!
#15. Haris Handzic: 9,0. Három hónapnyi játék, két gól csatárként. Mély nyomot nem hagyott bennünk, bár még így is többet tett le az asztalra, mint Kulcsár, Castillion és Chuka együtt.
#14. Mészáros Norbert: 9,0. Egész évben lehetett rá számítani és bár hibázott néha, egy rossz szavam nincs rá, keményen végigküzdötte az évet, köszönjük Mészi!
#13. Varga József: 6,0. Egy hónapot követően távozott, döntését igazolja, hogy karnyújtásnyira volt tőle az újabb bajnoki cím.
#12. Robert Vittek: 5,0. Két nehéz hónap, egy bombagól. Mire beépítettük a csapatba, távozott.
#11. Korhut Mihály: 5,0. Vargához hasonló utat járt be, viszont ő Izraelben örülhetett első helyezésnek, nemzetközi kupameccseknek. Örülünk sikereinek!

/Mint észrevehető, a 14. helytől kezdődően már szubjektivitás is megjelenik a listán elfoglalt helyezésnél, mivel több, jó teljesítményt nyújtó játékosunk csak egy Player Rankingsban vett részt, ezért az ő értékük torzítaná a listát./

#10. Tisza Tibor: 2,0. Az átlaga csalóka lehet, hiszen ő is távozott 1 hónapot követően. Talán kijelenthető, hogy csatáraink gyér teljesítménye miatt megéreztük hiányát.
#9. Suk Hyun-Jun: 8,0. Három hónap, egy (felesleges) gól, két igazán jó meccs. Ennél sokkal többet vártunk tőle, pláne, hogy az NB I legértékesebb játékosa volt.
#8. Ivan Bobko: 7,3. Ősszel egyre jobb formába lendült, mikor jött egy sérülés és kikerült a csapatból. Nagyon kár érte.
#7. Ioan Filip: 6,0. Egyre jobb játék, gyakorlatilag kihagyhatatlanná vált az idény végére.
#6. Tőzsér Dániel: 5,7. Változatos hozzáállás, változatos teljesítmény, viszont több esetben igazolódott, hogy kulcsjátékos.
#5. Osváth Attila: 5,5. Milyen kár, hogy csak fél évre érkezett. Voltak ugyan rosszabb meccsei, de összességében nagyon elégedettek lehetünk vele.
#4. Holman Dávid: 5,1. Fantasztikus teljesítmények rossz és jó értelemben egyaránt. Kulcsjátékos, de kiszámíthatatlan.
#3. Aleksandar Jovanovic: 4,6. Végigküzdötte az évet, jó értelemben.
#2. Dusan Brkovic: 3,6. Voltak mélypontok a játékában, de még így is a legjobb védőnk volt egész évben.
#1. Branislav Danilovic: 3,1. Hiába érkezett Kelava, hiába voltak néhol túltolt dühkitörései, kirobbanthatatlan volt a kapunkból, nem véletlenül. Gratulálunk a teljesítményéhez!

Most pedig menjünk, együnk egy kis agyat, ránk fér a hosszú értékelés után. (Van is egy ötletem, kinek az agyát enném meg legszívesebben… de ez maradjon az én titkom.)

Csibu