LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Mozgalmas napok következnek

A következő napokban, hetekben felpörögnek az események, megkezdjük a szereplésünket a nemzetközi porondon, a bajnokságban is egymást érik a meccsek. Kiderül, hogy sikerül-e előrelépni a tavalyi évhez képet, vagyis bírjuk-e a többfrontos küzdelmeket. Ismerkedjünk meg a Zaglebie Lubin csapatával, valamint ejtsünk néhány szót az Alba Fehérvár elleni bajnokiról is.

blog20

Itt van az ősz, itt van újra… írta Petőfi Sándor egyik versében, de mit is jelent az ősz a sport világában? Javában zajlanak a küzdelmek a nemzeti bajnokságokban, legyen az futball, vagy éppen kézilabda. Kezdetét veszik a nemzetközi küzdelmek is, szerencsére ebben a DVSC-TVP csapata is érintett, a Magyar Kupa 2016-2017-es kiírásának bronzérmeseként jogot szereztünk az EHF Kupában való indulásra. Idézzük fel, hogyan menetelt csapatunk az MK előző szezonjában. A 3. fordulóban kapcsolódtunk be a küzdelemsorozatba, első ellenfelünk a Békéscsaba gárdája volt, a viharsarki mérkőzésen 27-27-es döntetlennel zárult a találkozó, ami azonos osztálybeli csapatok esetén a vendégek továbbjutását eredményezi. A 4. körben hazai pályán könnyedén léptünk át az MTK csapatán (27-18), az 5. fordulóban a lehető legnehezebb ellenfelet sodorta utunkba Fortuna, azonban a Szabó Edina vezette Érd legyőzése (22-21) azt jelentette, hogy hosszú idő után ismét a Magyar Kupa 4-es döntőjében szerepelhet csapatunk. Az elődöntőben az ETO elleni mérkőzésre fölösleges a szót pazarolni, mindenki tudta, nekünk a bronzmeccsen kell maradandót alkotni! A szezon legjobb játékát nyújtva, oktatófilmbe illő akciókat vezetve, parádés védekezésünknek is köszönhetően legyőztük a Dunaújvárosi Kohász KA együttesét (30-24), tehát megszereztük a Tislelj-éra első érmét.

Térjünk is rá az EHF Kupára. A DVSC a selejtezősorozat második fordulójában kapcsolódik be, ellenfelünk a Metraco Zaglebie Lubin csapata lesz. A lengyel alakulat egy párharcot már sikerrel vett, ugyanis kettős győzelemmel búcsúztatta az LK Zug együttesét (80-47). A svájci klub lemondott a pályaválasztói jogáról így mind a két mérkőzést Lubinban rendezték meg. Érdekesség, hogy ezeket a találkozókat egy magyar játékvezetői páros vezette. (Aki figyelemmel kíséri a magyar bajnokságot annak ismerős lehet a Vágvölgyi Mária – B. Pech Katalin duó). Az első összecsapáson már el is dőlt a továbbjutás, ugyanis a lengyelek 37-24-re győztek. Ezen a mérkőzésen a Zaglebie Lubin legeredményesebb játékosa a nyolc gólt szerző balszélső, Kinga Grzyb volt. Figyelnünk kell majd az odavágón ötször eredményes jobbszélsőre, Jochymek Agnieszkára is. A visszavágó még nagyobb arányú lengyel győzelemmel zárult, itt 23-43 lett a végeredmény. Ezen a találkozón is kiemelkedően játszott Jochymek, aki 7 gólt szerzett. Megfigyelhetjük tehát, hogy ellenfelünk szélsőjátéka igencsak erős, legalábbis ezen a két mérkőzésen ezt tapasztalhattuk. Gólerősen játszott a beállós Wazna Zuzana is.

blog19

Nézzük meg, hogyan szerepel a lengyel Szuperligában aktuális ellenfelünk. A 2017-2018-as kiírásában a Lubin mérlege 6 mérkőzésen 6 győzelem ebből 5 meccset a rendes játékidőben nyertek meg, míg a Pogon Szczecin csapatát csak büntetőkkel tudták legyőzni, tehát eddig 17 pontot gyűjtöttek. Jelenleg az első helyen állnak a bajnoki táblázaton, ugyanis az eddig hibátlan mutatókkal rendelkező Lublin csapata csak szombaton játssza le aktuális mérkőzését a pontvadászat 6. fordulójában. Lengyelországban a versenykiírás értelmében a győzelemért nem 2, hanem 3 pont jár. Döntetlennel nem zárulhat a mérkőzés, mert ha egyenlő az állás a találkozó végén, akkor büntetők döntenek. Az így megszerzett győzelem csak 2 pontot ér, a vesztes csapat pedig egy ponttal gazdagodik. Csapatuk jelentős részét lengyel játékosok alkotják, csupán három légiós játszik náluk: egy szerb beállós, Milojevic Jovana, egy horvát jobbátlövő, Maric Zana, valamint egy ukrán balátlövő, Belmas Viktoria tagja a keretüknek. Hatalmas koncentrációval kell nekivágni ennek az összecsapásnak, a kezdő sípszótól a mérkőzés végéig a maximumot kell nyújtanunk, és akkor nem lehet probléma!

Természetesen még friss emlékként él tudatunkban a tavalyi Nantes elleni párharc ahol idegenben egy nyerhető mérkőzésen szenvedtünk minimális vereséget. Ezen a találkozón sem lehet más célunk mint arra törekedni, hogy ha netán nem sikerül győzelemmel hazatérni lengyel barátainktól, akkor is olyan eredmény szerepeljen a jegyzőkönyvben, amivel marad esélyünk a továbbjutásra. A főpróba a Nyíradony ellen igencsak nyögvenyelősre sikeredett, főleg az első félidőben voltunk nagyon pontatlanok, szombaton ez nem fog beleférni. Azonban nem is a főpróba a lényeg, hanem az előadás első felvonása, amit a DVSC-TVP youtube csatornáján élőben kísérhetünk majd figyelemmel.

blog23Sikeres szereplésünk egyik kulcsa Lotte Grigel játéka lehet, irányítónk hatalmas nemzetközi rutinnal rendelkezik, aki korábbi csapatával az előző szezonban megnyerte az EHF kupát. Nem szabad viszont abba a hibába beleesni, amit elkövettünk a Siófok ellen, miszerint mindent Grigeltől várunk, itt a remek lehetőség Punko előtt, hogy bebizonyítsa ő is képes olyan teljesítményre amivel csapatunk vezére lehet. Kulcsfontosságú lesz a helyzetkihasználásunk, minimálisra kell redukálni a technikai hibákat, és kell majd egy remek kapusteljesítmény Horváth-Pásztor Bettinától és/vagy Lajtos Nórától.  A párharc első mérkőzését Lubinban rendezik meg szombaton 18:30-tól. A találkozón ukrán játékvezetők fogják a sípot fújni (Tetyana Rakytina – Iryna Tkachuk). Információink alapján közel száz debreceni drukker utazik majd ki a mérkőzésre.

Az élet nem állhat meg, a jövő héten még egy bajnoki mérkőzés is vár Varsányiékra. Az 5. fordulóban egyik riválisunk, az Alba Fehérvár KC látogat a Hódosba. Az előző bajnokságban, hazai környezetben 30-27-re sikerült legyőzni Deli Rita tanítványait. Székesfehérváron azonban 29-23-ra kikaptunk, így bár a szezon végén egyforma pontszám állt a csapatok nevei mellett, egymás elleni jobb eredményének köszönhetően az Alba lett a 6., nekünk pedig a 7. hely maradt. Ellenfelünk kerete igencsak megváltozott az új idényben, főként külföldi játékosokkal próbálták megerősíteni csapatukat (eddigi teljesítményük alapján fölöslegesnek tűnhet ennyi külföldi játékos). Távozott a Királyok városából a korábbi DVSC játékos „Csibe”, azaz Kazai Anita, aki a DKKA ajánlatát fogadta el. Bobana Klikovac sem erősíti már az Albát, ő a román bajnokságban szereplő SCM Craiova gardájánál folytatja pályafutását. Hajduch Csenge a Lokit választotta a Fejér megyei csapat helyett, Tilinger Tamara az élvonaltól búcsúzó Mosonmagyaróvár játékosa lett, Biljana Bandelier pedig visszavonult. Az érkezők oldalán a Vác irányítója, Temes Bernadett és az MTK beállósa, Sztankovics Réka szerepel, valamint a Kecskemét korábbi kapusa, Mistina Kitty. Nagy fogásnak ígérkezik a brazil klasszis jobbszélső Alexandra do Nascimento is. Nyáron érkezett a csapathoz Sonja Barjaktarovic, akivel az első edzésen súlyos sérülést elszenvedő Herr Orsolyát akarták pótolni, ám a válogatott szünet alatt összepakolt a kapus és önkényesen távozott Fehérvárról. Válság van tehát az Albánál, ugyanis egy másik kapusuk, Vajk Eszter is megsérült, így óriási teher hárul a fiatal, élvonalbeli rutinnal nem rendelkező Mistinára. Ez lehet a kulcs, ami kinyitja a két bajnoki pontot rejtő lakatot.

blog22Az Alba Fehérvár csapata a bajnokságban eddigi négy mérkőzéséből csupán egyet nyert meg, míg három alkalommal is vesztesen hagyta el a pályát. A Ferencváros átgázolt rajtuk az Elek Gyula Arénában (32-18) az első fordulóban. Azután hazai környezetben szenvedtek vereséget a Kisvárda csapatától (23-24), majd a Vác is elvitte a két pontot (29-30). Egyetlen győzelmüket idegenben Kecskeméten aratták (25-29). Két megszerzett pontjukkal jelenleg a bajnoki tabella 10. helyét foglalják el. A házi góllövő lista élén Claudine Mendy áll, aki eddig 20 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába, 14-14 gólt szerzett a Gorshenina – Lavko páros. Érdemes kiemelni Mayer Szabinát, aki a magyar válogatott első számú beállósa, rá mindenképpen oda kell majd figyelnünk. A szombati mérkőzéstől függ ennek a találkozónak is a sorsa, ugyanis nem tudhatjuk, csapatunk hogy bírja a kettős terhelést. A tavalyi korai búcsú a nemzetközi kupától elég mély hullámvölgybe taszította együttesünket. Remélhetőleg most nem fogunk az első körben búcsúzni az EHF Kupa selejtezőjében, és a bajnokságban is szépen gyűjtögetjük majd a pontokat.

K&H Liga Női NB I, 5. forduló:
DVSC-TVP – Alba Fehérvár KC
2017. október 18. 18:00.
Játékvezetők: Hargitai Gábor – Markó Gábor

Elővételben a belépők megvásárolhatóak a Lubin elleni jövő vasárnapi visszavágóra,  illetve a Fehérvár elleni bajnokira a Hódos hátsó, személyzeti portáján.

Mindent bele lányok! Hajrá Debrecen! Hajrá Loki!

(Képek forrása: dvsckezilabda.hu)