LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Power Rankings #9

Túl vagyunk a 25. fordulón is az OTP Bank Ligában, a legutóbb Power Rankings rész óta pedig éppen három forduló telt el, így ismét rangsoroltuk az első osztály csapatait. Lássuk, hogy közel a végéhez mi a helyzet az NB I-ben!

A csapatnevek után zárójelben az előző részben jósolt helyezés, az ebből következő változás mértéke, illetve a sorrendben történő mozgás látható.

1. Videoton (1., 0, )

Az élen nem történt változás, többségünk továbbra is a Videoton bajnoki címét predesztinálja. A fehérváriak egyébként a mai, Honvéd ellen bepótolt meccsel pontszámban utolérhetik a pillanatnyilag listavezető Ferencvárost, amivel még kiélezettebbé válna kettejük között a versenyfutás. Könnyen lehet egyébként mérleg nyelve a Loki is, amely a következő két fordulóban mindkét csapattal megmérkőzik, és könnyen hátrányba hozhatja valamelyik csapatot egy esetleges pontrablással.

2. Ferencváros (2., 0, )

A jelenlegi éllovas Fradit továbbra is a második helyre várjuk. Egyébként érdekesség, hogy a Videoton a Fraditól „kapja” az ellenfeleket, azaz a következő héten mindig azzal a csapattal játszanak, amelyikkel előző héten az FTC játszott. Ez több szempontból is hasznos, egyrészt jobban feltérképezhető az ellenfél, másrészt adott esetben egy kifacsartabb együttessel nézhetnek farkasszemet (az esetleges eltiltásokról nem is beszélve). Egyébként könnyen lehet, hogy a május 5-én, Felcsúton rendezendő egymás elleni mérkőzésük dönti el a bajnoki cím sorsát.

3. Honvéd (4., +1, )

A címvédő továbbra is keresi önmagát, a tabellán pillanatnyilag a negyedik helyen állnak, de csupán egyetlen pont a hátrányuk velünk szemben. A kupából már kiestek, így ott sem tudnak vigasztalódni, marad tehát a bajnokság, és a harmadik hely megszerzése, mint kitűzött cél. Úgy tűnik egyelőre, hogy a téli edzőváltás nem hozta a várt hatást Kispesten.

4. Újpest (3., -1, )

A lilák továbbra is hektikusan szerepelnek, teljességgel kiszámíthatatlan minden meccsük végeredményének kimenetele. Náluk kimondva is a Magyar Kupa a fő prioritás, ahol jó esélyük van a döntőbe jutni, és ha meg is nyernék a sorozatot, aligha bánkódnának, hogy közben az NB I-ben lecsúsznának a dobogóról. Vélhetően alá is írnák ezt a negyedik helyet.

5. DVSC (7., +2, )

Végre sikerült megtörni a negatív szériánkat, ott vagyunk a négy között a kupában, illetve a bajnokságban is megszereztük első tavaszi győzelmünket, amivel rögtön vissza is ugrottunk a dobogóra. Persze a helyzet nem ilyen egyszerű, most jönnek csak az igazán kemény meccsek. A bennmaradást illetően nem nagyon van már félnivalónk, így esetünkben is elmondható az, mint az Újpestnél: ha rámegyünk a kupára, és meg is tudjuk nyerni, akkor senkit nem fog érdekelni, hogy „csak” az ötödik helyen végzünk a bajnokságban.

6. Paks (5., -1, )

Nagy talány a Paks már hosszú évek óta. Tavasszal a múlt hétvégéig veretlen volt Csertői együttese, ezt a jó szériát éppen mi törtük meg egy idegenbeli 5-2-es sikerrel. Pedig előtte a tolnaiak a dobogóra is fel tudtak kapaszkodni, de amilyen hirtelen találták ott magukat, olyan hirtelen csúsztak is le onnan. Mindent egybevetve a felsőházi csapatok közül ők képviselik a leggyengébb játékerőt, így a hatodik helyre várjuk őket – vélhetően ők sem lennének nagyon szomorúak emiatt.

7. DVTK (6., -1, )

Bódog Tamáséknak lassan már tényleg hátrafelé kell nézegetni. A Diósgyőr négy meccs óta nyeretlen, és fájó volt számukra a Magyar Kupából történő kiesés is. Innentől az elsődleges céljuk már vélhetően a biztos bennmaradás kivívása, a többi már csak extra – összességében az idei évüket vélhetően inkább kudarcként élik majd meg ebből a szempontból.

8. Puskás Akadémia (8., 0, )

Amióta Pinyő a 9 légiós helyett már csak 3-4-et küld pályára a mérkőzéseken, hirtelen elkezdtek jönni az eredmények. Ez is jó példa arra, hogy a pénz, és az összevásárolt légiósok semmire nem jelentenek garanciát. Ők is ott vannak a négy között az MK-ban, és bár elsődleges céljuk a bennmaradás biztosítása, vélhetően nem fognak lemondani a kupadöntőbe jutásról sem.

9. Vasas (10., +1, )

Nagyon nehéz helyzetbe sodorta magát a Vasas az utóbbi hetekben, az elmúlt hétvégén a Felcsúttól otthon elszenvedett vereség különösen fájó volt számukra. Kissé érthetetlen, hogy a tavalyi bronzérmes és kupadöntős csapat miért szerepel így idén, de az biztos, hogy rendkívül igyekezniük kell a hátralévő mérkőzéseken, ha nem szeretnének kiesni.

10. Haladás (9., -1, )

Kicsit beragadtak a tavasz elején, pedig az őszt biztatóan zárták. Fontos volt, hogy minket nem tudtak legyőzni, ellenben legutóbb már a Diósgyőr otthonából elhozták a három pontot. Ez egyúttal vezéráldozattal is bírt, hiszen a tavasz hátralévő részére elvesztették télen igazolt támadójukat, az ellenünk is betaláló Rabusicot. A sorsolásuk nem olyan vészes, ráadásul az utolsó fordulóban két közvetlen riválissal, a Vasassal és a Mezőkövesddel játszanak majd. Könnyen lehet, hogy egészen az utolsó fordulóig izgulniuk kell majd.

11. Mezőkövesd (11., 0, )

Jól kezdte a tavaszt a Kövesd, ami után el is mozdultak a kieső zónáól egy kis időre, de az utolsó két meccsüket egyaránt elvesztették, így újfent ott találták magukat. Az elkövetkezendő 3-4 forduló sok kérdésre választ adhat, de pillanatnyilag úgy érezzük, hogy ők lesznek a versenyfutás egyik nagy vesztesei, akik vélhetően csak az utolsó pillanatban veszítik el a bennmaradásért folyó küzdelmet.

12. Balmazújváros (12., 0, )

Kissé reménytelen az Újváros helyzete, még úgy is, hogy csak két pontra vannak a bennmaradást jelentő helyektől. Viszont az elmúlt öt meccsükön nem tudtak győzni – fájó, hogy egyetlen tavaszi győzelmüket ellenünk aratták a Nagyerdei Stadionban -, pluszban még ott van a Magyar Kupa elődöntőjével járó többletterhelés is. A sorsolásuk nagyon nehéz, különösen a végén lesznek nagyon necces meccseik. Nem látunk arra esélyt, hogy bennmaradjanak.