LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

A győzelem nem elég

Mit is lehetne, vagy kellene írni a Kaposvár elleni mérkőzés előtt? A válasz kőegyszerű és a címben is írtam: a győzelem nem elég. Vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy most a győzelem SEM elég.

És nem azért, mert telhetetlen vagyok, ó, semmiképp. Olvassátok vissza, milyen elvárásokkal indítottam az NB I aktuális idényét és oltsatok szét a kommentzónában, ha bármelyik elvárásom irreális vagy ostobaság volt, esetleg arra utal, hogy telhetetlen lennék. Azért, mert jelen esetünkben édeskevés lenne. Mert ugyan mi történik, ha megverjük a már rég szétesett, a kiesésbe beletörődött Kaposvárt?

Bosszúra? Ugyan, az előző két meccsen magunkat vertük meg. Talpraállásra? Ne legyünk már naivak, ha a csontutolsó ellen azért akarunk nyerni, hogy “önbizalmat kapjunk”, az már rég rossz. Feledtetni a kudarcokat? Jajj, ne már! Aki könnyen feledi az előző 7 meccs 6 vereségét, az nem látja nem csak a fától az erdőt, de magát a fát se! Hitet önteni a szurkolókba? Ugyan, a bennmaradáshoz semmi köze annak, miben hisznek a szurkolók. Azok a szurkolók pedig, akik egy Kaposvár elleni győzelemtől ismét elkezdenek hinni Szima Gáborban, Vitelki Zoltánban, vagy Tőzsér Dánielben, azok igazán soha nem is kételkedtek bennük.

A Kaposvár elleni győzelem semmi másra nem lenne elég, mint az életben maradásra. Arra a kis hangyafasznyi lehetőségre, hogy tovább bizakodjunk, meg elmondhassuk a szokásos mantrákat: a mi kezünkben még a sorsunk, mindent megteszünk, a csapat kielemzi a hibákat, jó edzésmunkát végeztünk, mi magunk sem tudjuk mi a baj, magas volt a fű is meg a levegő is. És a többi unalomig ismert frázist.

De az az igazság, hogy ez az egész már lótúrót sem ér. Ez a jelenlegi Loki már egy fikarcnyit sem szerethető csapat. Ugyan kit, vagy mit akarunk becsapni? Egymást, vagy talán saját magunkat? Tegye fel a kezét, aki lelkesen megy a hazai mérkőzésekre hétről hétre, évről évre. Aki még egy huncut másodpercig sem tépelődött egyet azon az elmúlt 5 évben: hát, lehet jövőre nem leszek ismét bérletes.

Keserű már réges rég ez a történet, csak a magyar valóságban valahogy elevickélünk. Mert mi lesz ha legyőzzük a Kaposvárt? Akkor majd bennmaradunk? Akkor hirtelen lesz jövőképünk? Akkor elkezd majd focizni Danika, mert ráébred, hogy mindjárt “Viszlát, good bye, peace love”? Akkor megtanul majd védekezni a Kinyik-Szatmári duó? Akkor majd azt látjuk, hogy hirtelen elkezd mindenki hajtani? Akkor a motiváció és a pozitívabb jövőkép majd mindenki motivációját az egekbe emeli?

Már azt is késő kiabálni, hogy ÉBRESZTŐ! Ez már rég nem arról szól, hogy néha elalszunk, és gyorsan felébredünk, sokkal inkább arról, hogy folyamatosan alszunk és egyre ritkábban ébredünk fel. A Loki-lámpásának fénye kihunyt. Még ha szarrá is alázzuk a dunántúliakat, még ha biztosan benn is maradunk utána. Mintha valaki hármat kívánt volna (7 bajnoki cím, BL-csoportkör, új stadion) és a kívánság teljesülése után a dzsinn visszatért volna a palackba, oda ahonnan jött, és már soha nem hívhatnánk elő.

Megkeseredett beharangozó ez? Egyáltalán nem. Belefáradt? Azt sem mondanám. Sokkal inkább azt szeretném megértetni mindenkivel, aki ezeket a sorokat olvassa, hogy hiányzik a csapat lelke. Eleve úgy érzem, hogy a “csapat” szó mint olyan már nem létezik a DVSC-ben. A Kaposvár elleni 90 perc pedig nem hozza, egyszerűen nem hozhatja vissza azt a megaláztatást, amit hétről hétre Loki szurkolóként viselnem kell. Nincs becsület, nincs akarat, nincs még próbálkozás se. És persze, megverhetjük a Kaposvárt, meg bennmaradhatunk még, de ezeket a sebeket ki és mikor fogja majd begyógyítani?

Ezért is rendhagyó most ez a beharangozóm. Nem érdekel ki játszik, ki nem, mit csinálunk, hogy csináljuk. Ha nyerünk is, az nem lesz elég semmire azon kívül, hogy matekozhat majd, akit még érdekel annyira a történetünk. Ha meg nem nyerünk, akkor meg úgyis mindegy, mert ha már ezt a Kaposvárt se tudjuk megverni (kétszer már azért tudtuk bizonyítani, hogy mindig van lejjebb), akkor ugyan kit tudnánk majd az azt követő hetekben. A játékosok meg fogadkozhatnak én tőlem majd most is, de szerintem már a saját anyjuk sem hisz nekik. És NEM! NEM A VERESÉGEK BÁNTANAK! Az a nulla foci, amit csinálunk, az bánt, de nagyon. Össze kellene kapnia magát mindenkinek, mert mind egyéni szinten, mind csapatszinten úgy robogunk a sztrádán mindenkivel szemben, mintha nem lenne holnap. Pedig lesz holnap, csak nem mindegy, kivel.

Pénteken lehet, hogy megszerezzük a három pontot, de most nem az a legfontosabb kérdés, hogy megszerezzük-e, hanem az: ha igen, akkor mi jön majd utána? Ideje felébredni!

Csibu

/ Borítókép: Kovács Péter, haon.hu /