Szerda délután igazi ínyencségnek lehettünk szemtanúi az NB II második fordulójában. A Debrecen a Debrecennel játszott a Nagyerdei Stadionban, a mérkőzésre pedig igen sokan voltak kíváncsiak. A DEAC szektoraiban tömegével jelentek meg azok a szurkolók, akiknek ez volt az első élményeik egyike a 2014-ben átadott – és még mindig fantasztikus – stadionban. De láttunk szép gólokat, a hideg sör különösen jóleső volt a délutáni kánikulában, jó párszor elhangozhatott a nap mondása, a „Hajrá, Debrecen!” és a debreceni labdarúgás is megmutathatta értékeit, így végül kellemes élményekkel gazdagodva mehettünk haza a kicsit unalmasabb, de gyönyörű gólt hozó második félidő lefújását követően. Hogy mi köze az amerikai foci egyik legfontosabb pontszerzést jelentő „touchdown” kifejezésnek a DVSC aktuális meccséhez? Összefoglalómból ez is kiderül.
Kezdődött a találkozó azzal, hogy Korhut Mihály és Varga József a kezdőben kapott helyett, én pedig gyermeki lelkesedéssel vártam ezt a pillanatot, mióta bejelentették, hogy visszatérnek. Mindkét csapat kezdője tömve volt debreceni nevelésű, jelenlegi, vagy egykori DVSC játékossal. Ilyen módon kicsit azt is érezhettük, most vizsgázott igazán közönség előtt az elmúlt 15 év DLA munkája.
Azt persze nem volt szabad szem elől téveszteni, hogy a vendégek, azaz a DVSC az első osztályból hullott alá, és a másodosztályhoz képest igen komolyan megerősítették keretüket; míg a hazaiak az NB III-ból érkeztek, és a keretük nem erősödött az előző évhez képest, sőt. A kezdőnk egészen pontosan ez volt: Zöldesi, Korhut, Szatmári, Kinyik, Kusnyír, Pintér, Varga J., Bódi, Varga K., Bárány és Sós. A DEAC kezdőcsapata pedig: Szabados, Belényesi, Soltész, Szabó, Orosz, Takács, Nagy Z., Sigér, Spitzmüller, Burai és Urbin.
Ennek a tapasztalat- és tudásbeli különbségnek mindenképp meg kellett mutatkoznia, és ezzel nem is váratott magára a piros-fehér együttes. Egy szép támadás végén Pintér elé pattant vissza a labda, a 18 éves tehetségünk pedig laposan a kapuba helyezett. Szabados kis szerencsével azért védhette volna a lövést, de ez nem jött össze neki, így máris megnyugtató 0-1 került az eredményjelzőre. Vezetett a DVSC, ez pedig egy olyan ritka pillanat volt, amikor a bekapott gól miatt a nézőtéren szinte senki sem szomorkodott, vagy bosszankodott. Igaz, az öröm sem volt akkora, mint amit megszoktunk. De talán érthető ez, hiszen még DVSC szurkolóként is ezer szállal kötődik a klubunk a DEAC-hoz, vagy mi magunk az egyetemhez.
A játék tisztaságát azonban mindez szerencsére nem befolyásolta. Egyik csapat sem akart pontokat adni a másiknak, de miért is tette volna? A DVSC-nek minden pontra és győzelemre nagy szüksége van a feljutáshoz, a DEAC-nak pedig nagyon keményen oda kell tennie majd magát, ha benn akar maradni. Ezen a napon ez a fajta keménység azonban inkább csak néhány furcsa megmozdulásban mutatkozott meg, amikor egy-egy párharc során valaki odarúgott a másiknak. Mi is kaptunk pár odarúgást, de Kinyik utánrúgása és Szatmári karatés mozdulata után jogosan hördült fel a közönség. Ez utóbbiból játékosunk akár pirosat is kaphatott volna, ehelyett valamiért mégis mi kaptunk szabadrúgást.
forrás // labdarugas.deac.hu
Mindezt azonban még egy gól előzte meg a 17. percben. Sós beadása után Nagy Zoli taszajtotta el magától – teljesen feleslegesen – Bárányt, a megítélt büntetőt pedig csapatkapitányunk, Bódi Ádám váltotta gólra magabiztosan. Nagyjából idáig volt izgalom a találkozóban, a DEAC támadásaiban ugyanis nem volt kellő erő, Urbin gyenge napot fogott ki, Buraitól pedig hiába láttunk pár szép megmozdulást, komoly helyzetet nem sikerült kidolgozniuk. Nem úgy a DVSC! Folyamatosan dolgoztuk ki a helyzeteinket, de az utolsó megmozdulások apró pontatlanságai a Budaörs elleni gyenge helyzetkihasználáson is túltett. Így félidőben maradt a 0-2, a DEAC cheerleaderei viszont kellemesen feledtették, hogy a fekete-fehér mezes csapatuk hátrányban van.
forrás // labdarugas.deac.hu
A második félidő langyosan csordogált, de azért egy-egy helyzettel mindig éreztettük, hogy lövünk mi még itt gólt, a két csapat közötti tudásbeli különbség egyre nyilvánvalóbbá vált, Kinyik például a felső lécet is eltalálta. A Sós-Ferenczi cserével megnézhettük, hogy működik együtt Korhut, ha előtte Ferenczi a társa (voltak szép összjátékaik, de sok apró pontatlanság is becsúszott), majd a Varga Kevin-Tischler Patrik cserével két kulcsjátékosunk felváltva pihentettük kicsit, utóbbi pedig a 75. percben bizonyította is, miért örültünk leigazolásának. Bódi szélről beívelt labdáját belsővel, ritkán látható zseniális mozdulattal helyezett a kapuba, ezzel kialakítva a 0-3-as végeredményt. Előtte pár perccel hajtottuk végre egyébként harmadik cserénket, Varga Józsit az elmúlt mérkőzésen az általatok a meccs legjobbjának választott Bényei Ágoston váltotta, így a hátralévő időszakban duplán is megfelelve a fiatalszabálynak. A DVSC ezúttal is remekbe szabott meccsvideót készített, érdemes megnézni és feliratkozni a hivatalos csatornára!
E szokatlannak mondható mérkőzés nem igazán hozott lázba, a győzelem kötelező volt, de annak örültem, hogy így legalább egy másik debreceni csapatot is láttam játszani. El kell mondjam, kicsit aggódom is értük, a bennmaradásuk a DVSC szempontjából is kulcsfontosságú lenne, és jó üzenet lehetne ez azoknak a kételkedőknek is, akik nem feltétlenül értik, miért jó, ha egy egyetemnek sportcsapatai vannak. Pedig ilyen szempontból is kiemelkedő, hogy a DEAC hány különböző szakágban képviselteti magát, és ér el sikereket. Jómagam egyébként e találkozót szokatlanabb szektorból, a D8-ból tekintettem meg, a DEAC Gladiators játékosaként a csapat többi tagjával együtt. A tojáslabdás és a gurulósfoci között nem túl sok párhuzam van, mi mégis igyekeztünk megtalálni ezeket. Bódi lett például a QB (irányító), míg Zöldesi a safety szerepét vette fel. Csak azt nem értettük, ha már a bíró sárgát mutat, miért nem jár 5-10 yard büntetés is a lap mellé; vajon melyik az a pillanat, amikor egy beívelés után a labdát megszerző már elkapónak minősül és amikor a kapu fölé rúgtuk a labdát, miért nem kaptunk 3 pontot a field goalért. De ez legyen csak a mi bajunk, a 3 szép touchdown kárpótolt mindannyiunkat, és a lényeg, hogy ezekkel a mérkőzésekkel tudunk nyitni azok felé is, akik egyébként ritkábban foglalkoznak a DVSC vagy a DEAC labdarúgócsapatával. A D8-ra visszatérve, ültem már itt a Skonto elleni 9-2-nél is – akkor a Campus Fesztivállal egybeeső időpont miatt fesztiválozóként „kényszerültem” rá -, de továbbra is állítom, ez a stadion a sarki szektorokból is fenomenális, bátran tegyetek vele egy próbát!
A játékosaink közül Bárány megérdemelt volna egy gólt, de ami késik, reméljük, nem múlik. Korhut nagyon aktívan vette ki a részét a játékból, közel járt gólhoz is, sokat lendített játékunkon, de ez igaz volt a túloldalon Kusnyírra is. Úgy tűnt, a két szélső hátvédet nem csak védekező feladatokkal látta el vezetőedzőnk. De mondjátok meg, ti kiket láttatok a legjobbnak, kíváncsian várjuk, most ki lesz a „man of the match”!
A több mint hatezer néző jól mutatta, komoly érdeklődésre számíthat mindkét klub az NB II ellenére is. Remélem mindkét csapat hazai mérkőzéseire továbbra is több ezer fő lesz kíváncsi. A remek körülmények adottak, és az NB II még nagyon sok izgalmat tartogat majd mindkét csapat részére. Remélem a DEAC bizonyítja majd, hogy alkalmas az NB II-re, de én személy szerint továbbra is a DVSC-nek szurkolok igazán. A két csapat pozitív viszonya azonban példaértékű. A háromgólos sikernek nagyon örülök, kulcsfontosságú volt, hogy két győzelemmel rajtoljunk el, – rajtunk kívül csak az Ajka és a Nyíregyháza nem vesztett eddig pontokat – de még messze van a vége, pár nap múlva pedig már Siófokon vendégszerepelünk, és nem lehet más célunk ott sem, mint a 3 pont megszerzése!
Hajrá Loki!
Csibu
borítókép // dvsc.hu
