LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Gold búcsúzik a blogtól

Ebben a cikkben szeretnék elbúcsúzni a szerkesztőtársaktól és az olvasóktól egyaránt. Úgy gondolom a közel két évem a Lokomotív Blognál megérdemel egy búcsúcikket.

Ez alatt az idő alatt közel 50 írásom jelent meg, amelyet több ezren olvastatok. Itt indult az újságírói karrierem az egyetem elvégzését követően. Egy remek csapat tagja lehettem és sokat tanulhattam szerkesztő társaimtól. Jó érzés volt olvasni a szurkolók kommentjeit a posztok/cikkek alatt, akár a velem egyetértőkét, akár a más véleményen lévő olvasókét. Most megadatott számomra egy remek lehetőség karrierem szempontjából, hogy tovább lépjek és főállásban csinálhassam azt, amit szeretek, amiért tanultam.

Az előbbi sorok voltak az én személyes élményeim, de nézzük meg röviden, hogy szeretett csapatunk min ment keresztül csak ezen idő alatt, amióta a blognál tevékenykedem. Harmadik helyen végeztünk a bajnokságban a 2018/2019-es idény végén hatalmas meglepetésre. Ide látogatott a Torino az Európa Liga selejtezőjében. Közel teltház előtt gólt is szereztünk az olasz élvonalbeli együttes ellen. A következő szezonban viszont kiestünk a másodosztályba és távozott Szima Gábor, lezárult egy korszak. Majd az egyáltalán nem könnyű idény végén visszajutottunk az NB I-be, méghozzá bajnokként. Jelenleg pedig a bennmaradásért harcolunk, hol több, hol kevesebb sikerrel, de reméljük jóra fordulnak a dolgok. Rengeteg érzelmet váltott ki belőlünk a csapat, többet, mint bármely más klub szurkolói éltek át az elmúlt néhány év alatt.

A blogra ugyan nem írok a továbbiakban, de a Lokinak mindörökké szurkolni fogok és ott leszek a meccseken, akárhogyan is muzsikál a csapat. Köszönök szépen mindent a teljes szerkesztőségnek, illetve a blogot olvasóknak. Kövessétek továbbra is a Loki legnagyobb szurkolói portálját!

Mindörökké hajrá Debrecen!

A blog főszerkesztői pedig sok sikert kívánnak Goldnak a profi életben, és büszkeséggel tölt el minket, hogy újabb pályakezdő szárnybontogatásaiban tudtunk segédkezni. Lassan már több újságírót nevelünk ki a helyi médiának, mint ahány fiatalt ad az akadémia a felnőtt csapatnak! 🙂