LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Fontos lenne nem beragadni

Az utolsó pillanatos kisvárdai pontmentés jó alapot adhat a sikeres szezonkezdetnek, azonban mit sem ér, ha az első hazai meccsen nem tudunk három pontot szerezni az újonc Kecskemét ellen. Bár a 12 csapatos NB I-ben nincs olyan, hogy biztos három pont és kötelező győzelem, úgy gondolom, hogy az első számú kiesőjelöltet illik otthon legyőzni, csakúgy mint tavaly a Gyirmót esetében is ugyanez volt a helyzet. Nem árt azonban óvatosnak lenni, mert könnyen nagyot koppanhatunk.

Ellenfelünk hét év után tért vissza az NB I-be, ezzel ők lettek az első csapat, amely visszaküzdötte magát az élvonalba a 2015-ben NB III-ig száműzött ötösből (ETO, Szpari, KTE, Pápa, PMFC). Emlékezetes, abban az évben ezt az öt klubot fosztotta meg licenszétől az MLSZ hol pénzügyi, hol adminisztratív okokra hivatkozva, hol jogosan, hol jogtalanul (a Nyíregy esetében tartom hogy jogtalanul, ők annak estek áldozatául, hogy ki kellett dobni még valakit, hogy már abban az évben 12 csapattal startolhasson az új bajnokság). A Kecsó útja azért nem volt zökkenőmentes az élvonalig, hiszen sokáig a harmadik vonalban sínylődtek, az NB II-be csak az előző szezonban tudtak feljutni. Véghez vitték tehát ugyanazt a bravúrt, mint a Kaposvár néhány éve: két év alatt két osztályt ugrottak. Alighanem ugyanezt a bravúrt visszafelé már nem szeretnék elérni, mint ahogy az a Rákóczinak szintúgy sikerült. Esetükben azért nem tartok ettől, mint ahogy attól sem, hogy a Kaposvárhoz hasonló pofozógépek lennének. Bár a keretük nagyrészt még most is NB II-es játékosokból, áll, inkább tudnám őket a tavalyi Gyirmóthoz hasonlítani. Masszív, stílusos kis csapat. A karmesteri pálca jó kezekben van a városhoz ezer szállal kötődő Szabó István kezében, a csapat magja pedig már régebb óta együtt játszik. 

A recept a győzelemhez a türelem és a kivárás lehet a részünkről. A támadószekciónk még eléggé döcög, ezt láthattuk a múlt héten is. Nem ronthatunk tehát ajtóstól az ellenfélnek, már csak azért sem, mert minőségben nem érzem erre alkalmasnak a csapatot előrejátékban. Ez idővel, Janeiro filozófiájval, és az újak beépítésével persze majd változhat. Ennek tükrében viszont ismét komoly hangsúlyt kellene fektetnünk a rögzített helyzetek minél hatékonyabb végrehajtására. Kisvárdán a szögleteink és a szabadrúgásaink igen nagy százaléka pocsék és veszélytelen volt, ezen jó lenne javítani, mert egy Dzsudzsákkal és a számos magas játékossal a fedélzeten ez egy komoly fegyverünk lehetne továbbra is. Nem tudom, hogy kontrákra és az ellenfél hibáinak kihasználására mennyi esélyünk lesz, lévén hogy nem számítok egy támadó felfogású Kecskemétre. Láthattuk a Vasas ellen, hogy mennyire szívósan tudnak védekezni, és tök simán lehozták kapott gól nélkül több, mint egy félidőnyi emberhátrányban is a meccset.

Nem lesz tehát egyszerű csörte, valamiért azt érzem, hogy feszült, ideges meccs lesz majd. Ha nem sikerül korán vezetést szereznünk, és sokáig ütjük a vasat a gólszerzés érdekében, az frusztráltságot és türelmetlenséget szülhet, utóbbit a közönség is fokozhatja. Kulcskérdés lesz szerintem, hogy a Kecsó nehogy vezetést szerezzen, mert akkor végképp nagyon nehéz dolgunk lesz. Türelem, türelem és türelem, erre lesz szükség a csapat, és a közönség részéről is szerintem. Mint ahogy anno Dárdai is kérte a finnek elleni meccs előtt. Itt sem várok szép meccset és gólparádét, személy szerint ha 1-0-ra behúzzuk valami mákos góllal a három pontot, én azt is el tudnám most fogadni.

Nehéz megtippelni a kezdőcsapatunkat. A kapuskérdést úgy tűnik, hogy az élet megoldotta, Gróf Dávidot megműtötték, így máris bizonyíthat Megyeri Balázs a kapuban (ha nem Hrabina kap mondjuk lehetőséget, de ezt most kétlem). A balhátvéd poszt egyelőre nyitott, az előző meccsen egyik delikvens sem győzött meg, és gőzöm nincs, hogy ezúttal melyikük kezdhet, eléggé fifty-fifty a dolog. A másik oldalon is nyitott a kérdés, Kusnyír visszatér az eltiltásából, de vajon ő még egyáltalán az elsőszámú opciónk a jobbhátvéd posztra, vagy Baranyai nem csupán a fiatal percek miatt kezdhet? Ha már fiatalpercek, Baranyai kikerülése esetén garantált Baráth bekerülése, de egyébként is betenném őt most a csapatba, Varga kárára. Egy sorral előrébb nem néztünk ki jól a múlt héten, Kundrák szerintem aligha fog most is kezdeni, így Ferenczi várhat beugrásra készen. Sós azért lesz szerintem most is kezdő, mert egyelőre nincs más oda. Bárány pedig hiába volt nyerő csere Kisvárdán, várnék még a kezdetésével, ilyen hosszú kihagyás után fontosabb a fokozatos meccsterhelés, biztos vagyok benne, hogy 30-40 percre holnap is jó lesz, az eredménytől függően persze.

Jó lenne tehát élni azzal, hogy a szezon elején nyugisabb meccseink vannak, és elkapni a fonalat, hogy aztán mire összeérik a csapat Janeiro kezei alatt, és jönnek a komolyabb csörték, azoknak nyugodtabban vághassunk neki. Abból pedig még jó is kisülhet majd.