A 27. fordulót követően ismét rangsoroljuk a csapatokat az aktuális formájuk alapján. Ez már a hajrá, csupán hat forduló van hátra, de még mindig rengeteg a nyitott kérdés!
A csapatnevek után zárójelben az előző részben jósolt helyezés, az ebből következő változás mértéke, illetve a sorrendben történő mozgás látható.
1. Ferencváros (1., 0, )
Most hétvégén zártak le egy botrányosan rossz szériát, hiszen a február végi debreceni (!) győzelmük óta nem tudtak három pontot szerezni a bajnokságban (és még az EL-ben is kikaptak közben oda-vissza). Már-már kezdett veszélybe kerülni a bajnoki cím is, hiszen a KTE hat pontra megközelítette őket. Ez ettől függetlenül nem valós veszély, még néhány győzelemmel bebiztosítják maguknak a bajnoki címet.
2. KTE (2., 0, )
Pedig a lilák kapaszkodnak, de volt ott is egy váratlan vereség a Mezőkövesd ellen otthon, amit ha behúztak volna, tényleg lőtávolon belül lennének a Fradihoz, és gyakorlatilag az ezüstérmet is biztosnak érezhették. Ez utóbbi valószínűleg így is meglesz nekik.
3. Felcsút (3., 0, )
Sokat bukdácsoltak a bajnokságban ők is, de ahogy az általában lenni szokott a csapatoknál, a Loki ellen törték meg a rossz sorozatukat egy meglehetősen véleményes és ellentmondásos győzelemmel. Így minket beértek pontszámban és a harmadik Paks is csak egy pontra van tőlük. Nekik kell lenniük a dobogósnak…
4. DVSC (4., 0, )
Nekünk pedig maradhat a 4-5. hely, ami még így is szép lenne a szezon összességét tekintve. Persze nem kell még lemondanunk a dobogóról sem, hiszen csupán egy pontra van tőlünk a Paks és még játszunk velük. De a realitás nem ez, pláne Ferenczi és Dzsudzsák hiányában a következő hetekben. A lényeg, hogy a felsőház legyen meg.
5. Paks (5., 0, )
Nem tudni, hogy az újpesti vereség megindít-e náluk egy negatívabb szériát, de „kijárt” már nekik ez a meccs, mert az elmúlt hetekben elég sokszor győztek szerencsés körülmények között. Szerintünk a szezon végénre ők is a helyükre kerülnek, és nem lesznek ott a legjobb háromban, de még mi is megelőzzük őket.
6. Kisvárda (6., 0, )
A Kisvárda viszont egyre lejjebb csúszik, tavasszal egyetlen győzelmet arattak, az edzőváltás óta sem sikerült kiegyenesedniük, de legalább ki nem kapnak, igaz a döntetlenekkel sem mennek sokra hosszú távon. Esetükben fennáll a veszélye annak is, hogy kicsúsznak a felső házból.
7. Újpest (10., +3, )
Az Újpest idén is bemutatja a hihetetlen menekülést, pedig ezúttal is voltak a szezonnak olyan szakaszai, amikor reménytelennek tűnt a helyzetük. Emellett kulcsemberek is sérültek, mégis mindig sikerül a legfontosabb meccseken győzniük. Még akár a felsőházba is beférhetnek a Kisvárda kárára.
8. Videoton (9., +1, )
Az edzőváltás óta még veretlenek, de csakúgy mint a Várda esetében, hosszú távon itt sem lesz elég a sok döntetlen. Márpedig a következő hetekben rendre nehéz meccsek jönnek sorban (Kecskemét, Debrecen, Felcsút), és csupán két pontra vannak a kieső helytől. Viszont lesz 3 nyerhető meccsük (Kövesd, ZTE, Vasas), amiket ha be is húznak, akkor biztosítják a bennmaradásukat.
9. Mezőkövesd (7., -2, )
A Kövesd sokáig dobogó-aspiráns volt a bravúros tavaszi rajtjának hála, de mostanra pedig a kiesés egyik várományosává léptek elő az elmúlt hetek eredményeinek hála. Valós sansz mutatkozik arra, hogy nagyot bukjanak, persze ehhez az is kellene, hogy a mögöttük lévők is megtáltosodjanak – ez a szerencséjük, hogy ez nem minden csapat esetében következik majd be.
10. ZTE (8., -2, )
A ZTE is hasonló cipőben jár, tavasszal nagy zuhanást mutatnak be, így pedig hiába van reális sanszuk a Magyar Kupa elhódítására, ha közben a bajnokságból kiesénének… A bennmaradás felé nagyot lépnének, hogy most vasárnap győznek ellenünk. Remélhetőleg nem most tesznek lépéseket ez ügyben.
11. Honvéd (11., 0, )
Kicsit későn kezdtek el hajrázni, és bár nagy nehezen megnyerték a Vasas elleni kulcsfontosságú kiesési rangadót, még mindig távolinak tűnik a bennmaradás. Kulcsmeccs lesz ilyen szempontból a hétvégi, Újpest elleni összecsapásuk, amit ha elveszítenek, akkor szinte biztos a kiesésük, győzelemmel viszont újra nyílt lenne a verseny az alsó házban a 11. hely elkerüléséért.
12. Vasas (12., 0, )
A Vasason pedig már nem segít semmi és senki, hiába küldték el Kondást, hiába győztek most legutóbb Kövesden, már késő. Elbukták az MK döntőt is, így aztán ezt a hónapot különösen nem teszik ki a kirakatba. Jövőre lehet próbálkozni a visszajutással, kérdés, hogy ezzel a jóllakott, és sokszor kiégettnek tűnő kerettel mit lehet alkotni…