A szezon hajrájához érkezve szeretünk számolgatni. Hol ezért, hol azért. Volt, amikor azt számolgattuk, hogy miként maradhatunk bent (itt és itt), de voltak már olyan időszakok, amikor a dobogós esélyeinket taglaltuk (itt és itt). Most szerencsére megint utóbbi eset áll fenn: jó esélyünk van a top3-ban zárni a szezon végén. Ugyan nincs saját kezünkben a sorsunk, hiszen ha a Paks minden maradék meccsét nyeri, és a KTE is szerez legalább 6 pontot, akkor nincs esélyünk előzni. Viszont ismerjük az NB I-et, itt bármi is megtörténhet. Most pedig levezetjük, hogy miképp lesz meg a dobogó a DVSC-nek!
Jelenleg a negyedik helyen állunk, egy pontra van előttünk a már dobogós Paks, négyre a második Kecskemét, és mögöttünk háromra a Felcsút. Képletünkben tehát ezen négy csapat hátralévő mérkőzéseit vesszük górcső alá fordulóról fordulóra, és kalkuláljuk ki a 2-5. hely alakulását.
Jelenleg így fest a tabella 30 fordulót követően:
31. forduló
DVSC – Honvéd 1
- Papíron a legkönnyebbnek ígérkező, mégis valójában a legnehezebb mérkőzésünk lesz ez a maradék háromból. Hogy miért? Mert a három ellenfél közül egyedül a Kispestnek lesz még tétje az egymás elleni meccsünkön, ráadásul ők most kőkeményen a kiesés elől menekülnek. És azt se feledjük, hogy ismét Dzsudzsák nélkül kell helyt állnunk (öt sárga miatt el lesz tiltva). Ennek ellenére a hazai pálya előnye, és az egész idényben nyújtott összeszedett, taktikus játék azt mondatja velem, hogy nyerni fogunk és hozzuk a kötelezőt.
KTE – Ferencváros X
- Újabb teltházas meccs Kecskeméten a már bajnok Fradi ellen. A vendégek számára presztízs kérdéssel bírhatna, hogy a szezonban legalább egyszer le tudják győzni legfőbb üldözőjüket, ennek ellenére nem hiszem, hogy nagyon összetörnék magukat a játékosaik egy esetleges sérülést kockáztatva. Azt viszont nem érzem, hogy ki is kapnának, így egy döntetlent vizionálok, ami elég lehet a hazai csapatnak is.
Mezőkövesd – Paks X
- A Mezőkövesd is a kiesés ellen harcol, ráadásul egyetlen forduló alatt a vonal alatt találhatják magukat. Sok minden nem szólna alapesetben mellettük, de Kuttor Attila csapata is épp olyan stílusban focizik, ami nem ízlik a Paksnak: szervezett védekezés, kontrázás. Emlékezzünk, ezzel fojtottuk meg őket egy hete saját pályájukon. Szóval azt sem tartom kizártnak, hogy a Kövesd totálisan megfricskázza őket, és győzni is tud (ez már egyszer sikerült nekik idén, pont Bognár bemutatkozó meccsén), de egy pontra jónak érzem azért a Paksot.
Felcsút – Videoton 2
- Az az érzésem, hogy Felcsúton már elengedték a dobogó kérdését, pláne a múlt heti vereség után. Hornyák helye amúgy sem volt biztos a jövőre tekintve, nemzetközi indulás nélkül pedig kizártnak tűnik, hogy marasztalják. A Vidinek pedig égetően kellenek a pontok, így „meglepetést” szimatolok a levegőben – aztán lehet, hogy egy senkinek sem jó döntetlen lesz majd ebből.
Az élmezőny a 31. fordulót követően:
32. forduló
Paks – Felcsút 1
- Ugyanazt tudom írni, mint nálunk a Honvéd elleni meccsnél, csak fordítva: papíron a legnehezebbnek tűnő, mégis a legkönnyebbnek ígérkező meccsük. Bognár Gyuri általában hülyére veri a Felcsútot a taktikájával, Hornyák ugyanis nem hajlandó alkalmazkodni az ellenfélhez, és ugyanúgy dominálni próbál ellenük, amivel rendre megszívja (érdekességképp, a két csapat egymás elleni meccsei, amikor Bognár irányította a Paksot: 6-2, 2-3, 4-2, 6-1, 4-1, 4-1). Úgyhogy most is erre számítok, ráadásul egy Vidi elleni vereséggel már amúgy is elszállnának a Felcsút dobogós esélyei, így nagy ívben szarni fognak az egészre.
FTC – DVSC 1
- Ha picit szubjektív lennék, itt egy pontot adnék magunknak, mert mégiscsak egy tét nélkül játszó, és egész tavasszal botladozó Fradival játszunk, de… Az utóbbi hetekben egyrészt összekapták magukat, másrészt ez lesz az utolsó hazai meccsük, harmadrészt ha van esze Csercseszovnak, akkor olyanoknak ad lehetőséget, akiknek még van bizonyítani valójuk, és nem a bepunnyadó, jól lakott „sztárokat” pakolja fel a pályára. Így reálisan nézve ez hazai lesz.
Újpest – KTE 1
- Az Újpest magára talált tavasszal, otthon nagyon veszélyes, a Kecskemét pedig kiszámíthatatlan. Nem kizárt ettől függetlenül egy döntetlen, vagy adott esetben egy vendég siker sem (sok függ majd a hazai csapat motivációjától, kell-e nekik a három pont a felsőházhoz, stb), de Vignjevic egyébként is nagy taktikus, ezt a meccset szerintem behúzzák otthon.
Az élmezőny a 32. fordulót követően:
33. forduló
DVSC – Újpest 1
- Személy szerint úgy kalkulálok, hogy a Újpest számára ez már tétnélküli meccs lesz: eddigre bebiztosítják a felsőházi tagságukat, az meg hogy adott esetben 5. vagy 6. helyen végeznek, sokat már nem oszt, nem szoroz. Leírni persze nem kell őket, azért mégiscsak presztízs meccs mindig egy Loki – Újpest, de mivel nekünk lesz fontosabb a győzelem, be is húzzuk.
KTE – Kisvárda 1
- Ha a korábbi számításaim helytállóak lesznek, akkor ez a mérkőzés a Kecskemét számára óriási téttel bír majd, hiszen ekkor azonos pontszámmal állnának a Pakssal, kettővel megelőzve minket. A Kisvárda viszont óriási zuhanórepülést mutat be a tavasszal, a bennmaradásuk eddigre biztos lehet, így a mérkőzés kimenetele sem kérdés.
Felcsút – Honvéd 2
- A fentiek alapján ez a párharc számunkra már irreleváns, itt csak a Kispest számára lehet komoly tét, és tavalyhoz hasonlóan ezúttal is egy Felcsúton megszerzett három ponttal harcolhatják ki a bennmaradást.
ZTE – Paks X
- Az egyik legfontosabb párosítás a mi meccseinken és a Kövesd – Pakson kívül: Itt ugyanis szükségünk lehet arra, hogy a Paks ne nyerjen, amennyiben az eddigi eredmények jönnek. Márpedig Boérral a ZTE is egy megfontoltabb focit játszó csapat lett, és formába is lendültek, a kupagyőzelem is felrázta a csapatot. A Paks pedig könnyen lehet, hogy megremeg a nagy lehetőség kapujában, és elizgulja a végét. Arra számítok, hogy nem győznek.
Az élmezőny az utolsó fordulót követően, azaz a végeredmény:
A bajnokság végén a következő szempontok rangsorolnak (ebben a sorrendben):
- a bajnokságban elért több győzelem
- a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége
- a bajnoki mérkőzéseken rúgott több gól
- az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége
- az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége
- az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken az idegenben lőtt több gól
- a bajnokság fair play értékelésében elért jobb helyezés
- sorsolás
Mi az, amit ezek alapján fontos figyelembe vennünk:
- Ha a fenti eredménysor bejön, és azonos pontszámmal végzünk a Pakssal, akkor elég speciális lehet a helyzet. A győzelmek száma ugyanis megegyezne, így a gólkülönbség döntene. Abban jelenleg 2-vel jobban állunk. Ha a Paks kétszer ikszel, az azt jelenti, hogy azokon a meccseken nem változik a gólaránya. Ha mi kétszer nyerünk, az azt jelenti, hogy kétszer tudunk javítani, alapesetben 1-1 góllal. Tehát ha 2-2 meccset ilyenformán kiveszünk a képletből, akkor legalább 4-el jobb gólkülönbségünk van az utolsó összevetett meccspáros előtt. Ezek pedig a Paks – Felcsút és Fradi – Loki meccsek.
- Tehát a harmadik helyünkhöz ebben az esetben az kellene (amennyiben a két győzelmünk csak 1-1 gólos lenne), hogy a Paks győzelme és a mi vereségünk összességében legfeljebb három gólnyi különbséget tüntessen el a két csapat között. Ez jelentheti azt, hogy a Paks kettővel nyer, mi eggyel kikapunk, vagy fordítva, vagy a Paks is csak eggyel nyer és mi is csak eggyel kapunk ki. Ha ugyanis a gólkülönbség is megegyezik (mondjuk 2-vel nyernek, mi 2-vel kikapunk), akkor lőtt gólokban már ők a jobbak. Tekintettel arra, hogy mi kivel játszunk, és hogy ők mennyivel szokták általában verni a Felcsútot, ez azért necces lehet. Így aztán jobb lenne abban bíznunk, hogy vagy a Mezőkövesd, vagy a ZTE (vagy nyilván mindkettő) megveri a Paksot, esetleg pontokat hullajtanak a Felcsút ellen is. Vagy mi szerzünk pontot az Üllőin. De ha minden kötél szakad, akkor pedig illene megszórni a Honvédot és/vagy az Újpestet, a biztonság kedvéért.
- A Paks eddig stabilan hozta a kötelező meccseit, és számos meglepetéseredményt is szállított a közelmúltban (győzelem a Fradi ellen, fordítás Kecskeméten 0-2-ről). Emlékszünk rá, hogy nekünk is volt ilyen időszakunk, amikor nagyon adta a gép, aztán a fontos pillanatokban meg elvett. Nem kizárt tehát, hogy a szezon végére megfordul a tolnaiak szerencséje, és peches meccseket játszanak. Ezért is számítok arra többek közt, hogy a két idegenbeli meccsüket nem nyerik meg, már csak az ellenfelek játékstílusa miatt sem, de simán benne van, hogy balszerencséjük lesz, és ki is kapnak majd valamelyiken (vagy mindkettőn).
- Véleményem szerint a kulcsmeccseket most hétvégén játsszák: DVSC – Honvéd és Mezőkövesd – Paks. Ezekben a meccsekben érzem a hibázás lehetőségét mindkét csapatban, mivel itt az ellenfél számára is komoly tétje lesz a mérkőzésnek. Ha tehát mi nyerni tudnánk, a Paks pedig kikapna Kövesden, akkor onnantól szerintem ezt már nem rontanánk el.
- Bár a fenti levezetésemben nem volt ez belekalkulálva, de simán benne van a pakliban a KTE teljes összeomlása is. Bár ezt hetekkel ezelőtt nehezen tudtuk volna elképzelni, de ez a két vereség nem jött most jól nekik, és ha most kikapnak a Fraditól és utána Újpesten is, akkor megérkezhet rájuk a két üldöző (a Paks meg is előzheti őket). Ott pedig már akár meg is remeghetnek a lábak az utolsó meccsen a Kisvárda ellen, pláne ha a Várda nem szerez addig pontot, és mondjuk a kiesés szempontjából lesz nekik is tétje annak a meccsnek. Az igazán nagy meglepcsi tehát az lenne, ha Paks és mi is odaférnénk a dobogóra, az egész évben második Kecsó pedig lemaradna róla – de erre azért kicsi a sansz.
- Ugyanúgy benne lehet az a váratlan fordulat is, hogy a Felcsút megtáltosodik, és mind a három maradék meccsét behúzná. Ha így is lenne, köszönnénk szépen, mert pontokat vennének el a Pakstól, minket pedig nem tudnak megelőzni, ha legalább kétszer nyerünk.