LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Power Rankings 23/24 – #6

Közeledünk az őszi szezon végéhez, 15 fordulót követően pedig ismét erősorrendet állítunk fel az NB I-ben az aktuális formákat tekintve. Lássuk, hogy december elején mi a helyzet!

A csapatnevek után zárójelben a tippjeinkből kialakuló helyezési átlag, az előző részben jósolt helyezés, az ebből következő változás mértéke, illetve a sorrendben történő mozgás látható.

1. Ferencváros (1.3, 1., 0, )

Az elmúlt hetekben kijelenthető, hogy hullámvölgyben volt a Fradi honi szinten, hiszen bőkezűen hullajtották a pontokat. Ennek köszönhetően pillanatnyilag nem is ők állnak a tabella élén, a bepótolt meccseik ellenére sem. Persze ez alighanem csak átmeneti időszak, bár épp a hétvégén játszanak a Pakssal – tét az őszi elsőség.

2. Paks (1.7, 2., 0, )

Megsüvegelendő a teljesítményük, de a különféle statisztikák is azt mutatják, hogy jócskán felülteljesítenek. Nagyon sok gólt szereznek rögzített helyzetekből, amikre hosszú távon nem lehet alapozni (erről mi is tudnánk mesélni 2019-et követően). Lényeg a lényeg, hogy tavaszra mindenképp várható majd visszaesés tőlük, de egyelőre úgy tűnik, hogy a tavalyi Kecskemét útját járják.

3. Felcsút (3.5, 3., 0, )

Az elmúlt néhány meccsük nem sikerült, de ennek ellenére pontazonossággal lényegében a dobogón állnak. Hosszú távon a keretminőség még mindig mellettük szól, nagy blama lenne, ha nem tudnának érmes pozícióban végezni ilyen lehetőségekkel…

4. DVSC (3.8, 5., +1, )

Az előző etaphoz képest javult az összkép, köszönhetően a három meccsen összefarmolt 7 pontnak. Sok függ attól, hogy a maradék két meccset hány ponttal zárjuk, de ha sikerülne legalább négyet szerezni, akkor összességében pozitívan lehetne értékelni az őszi szereplést, figyelembe véve a szeptember-október között tapasztalt hullámvölgyet is. Egyelőre az a lényeg, hogy lőtávolban legyünk a dobogós helyekhez, és tavasszal bármi kisülhet ebből.

5. Videoton (4.7, 8., +3, )

Az egyik legnagyobb pozitív csalódása az idénynek a Vidi szereplése, hiszen a tavalyi pocsék év után idén is nagyon gyengén kezdtek, ennek ellenére az elmúlt hetekben sorra szállítják a három pontokat. Így most pillanantnyilag ők vannak dobogós helyen, de csak a jobb gólkülönbségnek hála. Összességében nem gyenge a keretük, könnyen lehet, hogy tavasszal harcban lesznek az érmes pozíciókért.

6. DVTK (6.0, 6., 0, )

Az idényt meglepően jól kedték, majd jócskán visszaestek, mostanra már az alsóházban tanyáznak. Ettől függetlenül kiesési gondok aligha lesznek idén, és a diósgyőri szurkolók reménykedhetnek egy felsőházi helyezésben, ennél többre nem hivatottak idén.

7. Újpest (7.5, 4., -3, )

A legnagyobb hanyatlást kétségtelenül az Újpest produkálja. A lila-fehérek parádésan kezdték a szezont, egy ideig dobogós helyen álltak, azonban most zsinórban öt vereségnél tartanak, és egyre közelebb kerülnek a kieső zónához. A kiesés ettől függetlenül nem veszélyezteti őket (egyelőre), de alighanem elerülhetetlen lesz egy újabb edzőváltás.

8. KTE (7.8, 7., -1, )

A másik lila-fehér gárda is jócskán alulmúlja tavalyi szereplését, bár a Kecskemét esetében tudható volt, hogy az előző idényben hatalmas túlteljesítést láthattunk. Kiesési gondok itt sem lesznek, de a dobogóra idén nincs esélyük – ez persze nem is elvárás tőlük.

9. MTK (8.7, 9., 0, )

Az MTK is szép hullámvasút-ívet produkál, a jó kezdés után egy nagyobb visszaesés volt tapasztalható, de az utóbbi hetekben ismét gyűjtögetik a pontokat, amivel pillanatnyilag a felső házban tanyáznak. Ennek ellenére bennük még inkább benne van a kiesés lehetősége, nem olyan erős ez a keret.

10. Mezőkövesd (10.3, 10., 0, )

Az idény eleji mélyrepülést követően jócskán magukra találtak, a Mezőkövesd évek óta nagy túlélője az NB I-nek, amikor már reménytelennek tűnik a helyzetük, mindig megrázzák magukat éppen annyira, hogy a bennmaradáshoz szükséges pontokat összecspigegessék – könnyen lehet, hogy ez idén is így lesz.

11. ZTE (10.7, 11., 0, )

A Zalaegerszegnél edzőváltás történt néhány hete, Márton Gábor épp ellenünk mutatkozott be, az a meccs még nem sikerült (szerencsére), ám legutóbb a Diósgyőrt alaposan megruházták idegenben. Ettől függetlenül pillanatnyilag kieső helyen tanyáznak, és a három fő kiesőjelölt közül a Kövesd tűnik pillanatnyilag jobb csapatnak. De a helyzetük közel sem reménytelen.

12. Kisvárda (12.0, 12., 0, )

A Kisvárda viszont továbbra is nehéz helyzetben van, hiába játsszák zsinórban a hazai meccseket, a pontok nem nagyon jönnek. Ez egy idő után mentálisan is nagy teher lesz a csapat számára, érzésünk szerint ebből a negatív spirálból nem is fognak tudni kikecmeregni, ők tűnnek az egyik fix kiesőnek.