Kiesési rangadón fogadtuk vasárnap kora délután a Vidit, és a szurkolóink egyöntetű véleménye a mérkőzés előtt az volt, hogy a bennmaradáshoz győzni kell. Ehhez képest kikaptunk, és ezt csak magunknak köszönhetjük. Így pedig sajnos nem fog menni…
Nem szeretném túlragozni a látottakat. Ez a Vidi egy borzalmasan gyenge csapat, akiket le kellett volna győzni. Lehet itt hatékonyságról beszélni, hogy ők mindent belőttek, mi meg semmit, de a fő probléma nem ez volt. Nem a pech vagy rossz helyzetkihasználás miatt kaptunk ki, hanem azért, mert nem tette oda magát a csapat 100%-osan. Nem voltak a focistáink eléggé élesek és sikerre éhesek. Sokakon nem látszott az, hogy itt a túlélésért küzdenek. Sajnos nincs 11 Vajda Botondunk vagy Dominguesünk. Mert meggyőződésem, hogy ha lenne, akkor győztünk volna. (Egyébként egyedül miattuk vagyok hajlandó meccs legjobbja szavazást kiírni.)
Pár héttel ezelőtt, az MTK elleni siker után azt írtam, hogy ha így folytatjuk, van okunk a reménykedésre, de két dolog ehhez nagyon kell. Egyrészt ne essenek ki kulcsjátékosok, mert nem tudjuk őket minőségben pótolni, másrészt minden találkozón azzal a remek hozzáállással lépjünk pályára, ahogy történt az az első két tavaszi fordulóban. Sajnos azóta kiderült, hogy Youga sérülése komolyabb, és valóban nincs, aki érdemben a helyére tudna lépni. Részben talán emiatt is szenvedtünk az előző két fordulóban vereséget, de azok a mérkőzések akkor is elfogadhatóak voltak, ha fájó végeredményt hoztak. A mostani összecsapás viszont már a hozzáállásban is komoly visszalépést jelentett. Az pedig, ha a két korábban vázolt legfontosabb sikertényező (egészséges kulcsemberek, jó mentalitás) egyike sem teljesül, nem különösebben biztató a jövőre nézve. Egyelőre ez a „focizgatás” most azzal járt, hogy elszalasztottuk a nagy esélyt a felzárkózásra, plusz kiengedtünk egy csapatot a kiesőjelöltek köréből. Ráadásul pont azt az együttest, amely egy vereség esetén szerintem most nagy gödörbe kerülhetett volna.
Bár reménykedni továbbra is szabad, és a csapatot sem szeretném temetni, de azért érdemes őszintén beszélni arról is, hogy mi történik, ha kiesünk. Egyrészt sajnos az az igazság, hogy nem lenne „érdemtelen”, ha másért nem, a bicskanyitogató őszért egész biztosan. Másrészt, függetlenül attól, hogy miként alakul majd a klub és a tulajdonosi kör jövője, az sajnos már most látszik, hogy az igazi kárvallottjai a kiesésnek éppen azok a játékosaink lennének, akik – kevesen – hétről hétre szívüket, lelküket kiteszik a pályára. Lásd: Vajda, Szűcs, Domingues. Rajtuk az látszik, hogy tényleg szívügyük a Loki, és jó helyen mindez a számukra az előrelépés szempontjából is. Az NB II viszont sajnos biztosan nem szolgálná a fejlődésüket, márpedig ők abban a játékoskorban vannak, amikor ez is számít. Az egyik legfájdalmasabb számomra talán épp ez lenne a kiesésben: még ha esetleg lenne is olyan anyagi háttér a másodosztályban, amely mellett nem kényszerülnénk rá az értékeink kiárusítására, ezeknek a játékosainknak a karrierjük szempontjából még így is indokolt lenne eligazolni, hiába adott a kölcsönös szimpátia.
Szóval emiatt is nagyon fontos lenne, hogy a Loki jövőre is elsőosztályú futballklub legyen. Viszont muszáj szembenéznie mindenkinek Debrecenben a ténnyel: aki nem küzd úgy a mostani helyzetben, mintha az élete múlna rajta, az nem is marad életben.
Hajrá, Loki!
Enderson
