
A tavalyi év végén extra tartalomként a vicces összeállítás helyére beugrott egy új top10-es lista, ami a naptári év legemlékezetesebb DVSC találkozóiból állt. Idén bár visszatért az év vicces pillanatai videóválogatásunk, de szeretném, ha a legemlékezetesebb meccsek listája se csak egyszeri lista lenne, szóval álljon itt 2025 legemlékezetesebb Loki meccseinek listája – nem összevágva, hanem írott formában.
10. helyezett: ZTE – DVSC 3-3 | 2025. július 26. | Összefoglaló
A tavalyi összeállításban is ragaszkodtam hozzá, hogy ne csak a győzelmeket énekeljük meg, néha előfordul, hogy olyan meccs lesz emlékezetes, ahol nem nyertünk. Ilyen volt ez a 3-3-as találkozó, amely Navarro (és a ZTE-nél Nuno Campos) bemutatkozása volt, egyben az első tétmeccsünk a 25-26-os szezonban, közvetlenül azután, hogy kiharcoltuk a bennmaradást. Nem volt magas színvonalú találkozó, volt itt borzasztó védőteljesítményeken át kihagyott Bárány tizenegyesen keresztül az általunk az év góljának megválasztott Dzszudzsák-bombáig, az ellenfél kapusától kapott öngólpasszon át ZTE kapufáig, edzőkiállításig és háromszori Loki-egyenlítésig minden. A semleges nézők számára az év legizgalmasabb meccsei közé joggal pályázhat.
9. helyezett: DVSC – DVTK 4-1 | 2025. április 5. | Összefoglaló
A kiesés elől menekülő csapatunk azzal a tudattal lépett pályára a 26. fordulóban, hogy a DVTK legyőzése esetén beelőzzük a Nyíregyházát és kijutunk a kiesőzónából. Ennek ellenére Castegren borzasztó egyéni hibájából a vendégcsapat szerzett vezetést. El Maestro csapatának erejét mutatja, hogy összeszedtük magunkat, a 25. percben egyenlítettünk, a második félidő elején pedig Castegren gólpasszával megfordítottuk az állást. Domingues szép egyéni villanásával lett 3-1, aztán a Hegyi sérülése miatt védő „újonc” Pálfi is többször bizonyította, hogy jó kapus, bár egy alkalommal a kapufa is kisegítette. A kegyelemdöfést Bárány egy általa kiharcolt tizenegyesből állította be a 69. percben. A szezonban már a második mesterhármasát lőtte az NB I-ben, és akkor ezzel vezette is az élvonal góllövőlistáját! De jó kis győzelem volt!
8. helyezett: DVSC – Nyíregyháza 3-1 | 2025. február 2. | Összefoglaló
Talán soha akkora átalakításon nem esett át télen a DVSC, mint 2024-25 fordulóján. Az új játékosok mellé az ősz utolsó pár meccsére új edző is érkezett El Maestro személyében, és aki nem kisebb feladatot kapott, mint hogy valahogy benntartsa a Lokit. A téli szünet után, a naptári év első meccsén egyből a keleti rangadón kellett bizonyítani, ráadásul meglehetősen mostoha körülmények között. Annyira sűrűn esett a hó, hogy a második félidőben hótakarítás miatt rövid szünetet is el kellett rendelni. Az új igazolásaink remekeltek, Bárány góljánál Youga adta be a labdát, Hegyi meccs eleji duplabravúrja nálunk kiérdemelte az év védése címet is. Mauridesről bár pechesen a saját kapujába pattant a labda, de aztán a 76. és a 90. percben az ellenfél hálóját is bevette! A szeptemberi vereség után sikerült visszavágnunk hazai pályán a Nyíregyházának és ez reménykeltő volt a pocsék őszünk után.
7. helyezett: Kecskemét – DVSC 1-3 | 2025. március 28. | Összefoglaló
Kiesési rangadóra látogattunk a 25. fordulóban a Kecskeméthez, hiszen 20-20 ponttal az utolsó két pozíciót foglalták el a csapatok, négy ponttal lemaradva a Nyíregyházától (és ismerve a bajnokság kimenetelét, mindenképp érdekesség, hogy kilenc (!!!) pontra a Fehérvártól). A döntetlen senkinek nem lett volna jó, a vereséget szenvedő csapat pedig szinte lehetetlen helyzetben találta volna magát. A mieinket Szécsi vette a hátára, gólt és gólpasszt jegyzett, és bár ezután Pászka a meccs góljával szépített, még az első félidőben meglőttük a harmadik találatunkat is Malinov révén. Mivel a Nyíregyháza kikapott, egy pontra kerültünk a bennmaradástól, de még volt hátra 8 kegyetlen találkozó…
Ennek a mérkőzésnek azonban a vártnál hosszabb utóélete lett, a Kecskemét ugyanis Vajda szereplése miatt megóvta a mérkőzést, arra hivatkozva, hogy játékosunk az U21-es válogatott edzőtáborából pályára lépés nélkül hamarabb hazatért, és a válogatott utolsó mérkőzése és a Kecskemét-DVSC találkozó között nem telt el a nemzetközi szövetség előírása szerinti öt nap. A dolog ott hibádzott, hogy ezt a szabályt arra hozták létre, ha egy játékos saját akaratából dönt úgy, hogy nem tesz eleget a meghívónak, nem pedig azért, ami ebben az esetben is történt, hogy a játékos megsérül az edzőtáborban és az MLSZ orvosi stábja és a válogatott edzője közösen döntenek úgy, hogy hazaküldik. Az ügy egy teljes hónapon át húzódott, mert az elsőfokú döntésbe nem törődött bele a Kecskemét, és fellebbeztek, de az MLSZ bizottsága a fellebezést is elutasította, így maradt a pályán elért 1-3-as eredmény.
6. helyezett: DVSC – Újpest 5-2 | 2025. október 26. | Összefoglaló
Az Újpest ellen nyerni mindig jó érzés, különösen, ha ennyire könnyedén sikerül. Az egész naptári évben a legtöbb szerzett gólunk mérkőzése volt ez, amit – ha nem eresztünk le az utolsó 30 percre – akár kapott gól nélkül is zárhattunk volna. Az első félidőben azért a szerencsére sem lehetett panaszunk, de ami nekik nem, az nekünk összejött: a fiatal Cibla remek gólt szerzett, Bárány duplázott, Kocsis pedig végre megtörte a góltalansági átkát.
5. helyezett: Felcsút – DVSC 1-3 | 2025. augusztus 22. | Összefoglaló
Amennyire elbizonytalanított mindenkit a Nyíregyháza ellen elszenvedett hazai (!) vereség a 4. fordulóban, annyira elképesztő volt, hogy egy hétre rá a Felcsút ellen idegenben nyerni tudtunk! Az első félidő végén Kocsis szép szólója és gólpassza után Dzsudzsák talált be, de a második félidőben a hetekkel később a válogatottba berobbanó Lukács egyenlített. Amikor már úgy tűnt, hogy ez így is marad, Szűcs megpattanó lövése akadt be Szappanos kapujába a 86. percben, négy perccel később pedig Kulbachuk fejelte be Dzsudzsák labdáját a felcsúti kapuba, ezzel megszerezve pályafutása első bajnoki találatát!
4. helyezett: Nyíregyháza – DVSC 0-3 | 2025. november 28. | Összefoglaló
Ha „tier” listába rendeztem volna a meccseinket, akkor a fenti hatos az „A” osztályt foglalná el, amik között csak minimálisak a különbségek. A következő négy azonban már a legmagasabb, „S” osztályba kerülne, amiket talán még nehezebb sorrendbe állítani, így akár ez a mérkőzés is lehetett volna a listám első helyezettje, hiszen idegenben, az új stadionjukban először győztünk a Nyíregyháza ellen. 2010 óta vártunk erre a pillanatra! Már a 6. percben gólt szerereztünk, Bárány hiányában Szuhodovszki talált be egy zseniális passzsorozat végén. Gordic a gólpassza után gólt is szerzett, Varga kapuja bevehetetlen volt, Kocsis pedig a második félidő végén a kegyelemdöfésről is gondoskodott. Emlékezetes győzelem volt, és ki tudja, mikor lesz rá legközelebb alkalmunk, hiszen ebben a szezonban már nem utazunk Nyíregyházára, a csapat pedig jelenleg, ha nem is behozhatatlan hátránnyal, de mégis csak a kiesőzónában telel, négy pontra a DVTK-tól és hét (!) pontra az MTK-tól.
3. helyezett: DVSC – ZTE 4-3 | 2025. április 19. | Összefoglaló
A ZTE ellen valahogy mindig benne van, hogy sikerül jó meccset játszanunk, főleg hazai pályán. 2002 óta 20-szor fogadtuk őket itthon, ebből 17-szer mi nyertünk! Ezúttal egy nagyon fordulatos tavaszi meccset hoztak le a csapatok. Bárány fejesével hamar vezetést szereztünk, de a semmiből fordított a zalai csapat még az első félidőben, Mim és Krajcsovics góljaival. A második félidőben nagyon sokat tettünk a fordításért, végül Maurides zseniális passzából Szűcs egyenlített, de nem tudtuk meglőni rá a harmadikat, a ZTE pedig a semmiből ismét megszerezte a vezetést a 80. percben, Ipalibo első labdaérintéséből.
Bár benne volt, hogy még bármelyik csapat gólt szerezhet, ami ezután jött, az valami elképesztő volt. A 88. percben Szuhodovszki szintén zseniális passzát ezúttal Domingues váltotta gólra. A 93. percben Dzsudzsák rombolta szét a felső lécet, majd a hatperces ráadás utolsó percében, 95:15-nél Bárány elől rossz helyre szabadítottak fel a védők, a szezon játékosának megválasztott Domingues pedig kilőtte a rövid alsó sarkot, a kapufáról ezúttal befelé pattant a labda! Ezzel pontszámban utolértük a ZTE-t, és két pontra kerültünk a kieséstől, de még mindig volt hátra öt forduló a bajnokságból… Ha megengedtek ide egy nagyon személyes gondolatot: számomra abból a szempontból is egy nagyon fontos és emlékezetes találkozó volt, mert kivételesen egy külföldön élő, de éppen hazalátogató debreceni barátommal és viszontagságos kemoterápiája után a műtétre váró édesapámmal együtt szurkoltuk ki a győzelmet a helyszínen. Ahogy a csapat csodálatos húsvéti feltámadást produkált, és végül ennek a győzelemnek is köszönhetően benn maradt, úgy nem sokkal később ő is átélhette ezt, amikor nyáron közölték: a beavatkozás teljes sikerrel járt, legyőzte élete legnagyobb ellenfelét!
2. helyezett: FTC – DVSC 0-1 | 2025. december 14. | Összefoglaló
Ha létezik tökéletes meccs, akkor a decemberi FTC – DVSC találkozó az volt. Talán a Rapid Wien elleni 0-0 volt legutóbb, ami ilyen gondolatokat ébresztett bennem. Kiváló, sokkal nagyobb polcon lévő ellenfél, mely papíron sokkal jobb nálunk. Az FTC az Európa-ligában veretlen és a top8 között állt, és bár az NB I-ben bukdácsolt, nem számítottam arra, hogy döntetlennél többre képesek lehetünk ellenük. Batik helyzete erre korán rácáfolt, és bár voltak veszélyes Fradi támadások, nagyon masszívan, óriási melóval védekeztünk. Varga bravúros védéssel tartott meccsben minket, Dzsudzsák lövését viszont csak kiimádkozták a zöld-fehérek. A Szuhodovszki sérülése miatt már korán beálló Bárány lett a nyerőember, aki Komáromi beállása, labdaszerzése, majd passza után talált be Gróf kapujába. Hihetetlen győzelmet arattunk, amivel Navarro beírta magát a DVSC történelmébe. Ez volt az 56. FTC- DVSC mérkőzés az NB I-ben, és csupán a 6. piros-fehér siker; a Groupama arénában összesen a második. Sokan kétkedve nézték, hogyan lehet fordulóról fordulóra dobogós a csapatunk, hát itt a bizonyíték!
1. helyezett: Fehérvár – DVSC 0-3 | 2025. május 24. | Összefoglaló
Ahogy korábban írtam, a top4 meccset rangsorolni nagyon nehéz, olyan kicsi különbségek vannak közöttük. A Nyíregyháza legyőzése szurkolói szempontból a legfelemelőbb esemény, a ZTE elleni ráadásos fordítás a legnagyobb extázis, az FTC idegenbeli legyőzése a legnagyobb begyűjthető skalp. A Fehérvár elleni diadal azonban az életünket, az NB I-t, a JÖVŐT jelentette. Úgy utaztunk az utolsó fordulóban Székesfehérvárra, hogy ki-ki meccset vívunk a hazai csapattal. Ha ők nyernek, mi kiesünk. Ha mi pontot szerzünk, akkor ők zuhannak le az NB II-be, vagy akár még nagyobb mélységekbe. 2014 óta csak egyszer, 2022-ben tudtunk nyerni a Sóstó Arénában és döntetlenre is csupán kétszer futotta tőlünk, 11-szer a hazaiak nyertek. Érdekesség, hogy Hegyi és Megyeri sérülése után a helyükre ideiglenesen igazolt Gonda is megsérült, úgyhogy a negyedik számú kapus, Pálfi kezdett a kapunkban, a kispadon pedig a 19 éves Szondi állt készenlétben.
Nem volt kérdés, hogy mi is utazunk, vlogoltunk is – amit aztán többen néztetek meg, mint például a Blagojevicssel készült interjúnkat; előtte csak a Rapid Wien elleni idegenbeli vlog volt nagyobb nézettségű. Olyan idegesnek meccs előtt talán még sosem láttam Balage-t, mint aznap. A meccset idegesen kezdte a csapat is, de pár perc után szépen rendeződtünk, a megnyugtató vezetést pedig egy távoli Szuhodovszki lövéssel már a 20. percben megszereztük. Egészen elképesztő ívet írt le a labda, a ráncaink pedig egyből kisimultak: így már kettőt kellett volna szereznie ellenfelünknek. Ebből azonban – hiába minden próbálkozás – egy sem jött össze, miközben a 66. percben Hofmann nem mindennapi góllal növelte meg az előnyünket és kis túlzással le is zárt minden kérdést. A kapunak háttal állva dőlt rá annak a Ferenczinek a beadására, akinek – bár akkor még nem tudtuk – ez volt az utolsó mérkőzése a DVSC-ben. Hofmann hanyatt dobva magát beleért a passzába, Dala Martin pedig csak beleérni tudott a fejesébe. 0-2. Eldőlt. Kastrati és Youga kiállítás után 10-10 emberrel, és újabb Loki-góllal fejeződött be a 24-25-ös idény, Vajda cselsorozata után ugyanis Maurides talált a kapuba, majd jöhetett az önfeledt ünneplés: benn maradtunk!
Szép volt, fiúk! Köszönjük az élményeket és az emlékezetes pillanatokat!
Csibu