Május elején járunk, és öt (vagy hat) tétmeccsünk van hátra. Jó lenne úgy zárni az idényt, hogy legyen kedvünk a következőhöz is! Kedden (érdektelen?) kupavisszavágó a…
Május elején járunk, és öt (vagy hat) tétmeccsünk van hátra. Jó lenne úgy zárni az idényt, hogy legyen kedvünk a következőhöz is! Kedden (érdektelen?) kupavisszavágó a…
Az elmúlt napokban sokszor esett szó arról, hogy mennyi értelme van még a részünkről a szezon hátralévő részében számolgatni, reménykedni. Papíron még nem maradtunk bent, és…
Jelenleg a DVSC labdarúgócsapatának öltözője inkább egy sportorvosi rendelőre hasonlít. Ez pedig nem feltétlen a legjobb ómen számunkra, de ezzel együtt sem nem lehet más célja…
Nem tudom, ki hogy van vele a debreceni szurkolók közül, de esetemben évek óta van egy olyan párosítás, amit nagyon nem várok, amikor rápillantok a meccsnaptárra,…
Némileg rendhagyó címet választottam, hiszen szeretett csapatunknál az utóbbi hetekben valami megváltozott pozitív irányba, aminek köszönhetően már a mumusunknak számító Paksot otthonában tanítottuk móresre, majd most…
Az elmúlt években kialakult egy sajnálatos tendencia a Loki életében: időről időre jött egy-egy nagy esély arra nézve, hogy végre kicsit maga mellé állítsa a klub…
Ha az eddigi tavaszi teljesítményünket vizsgáljuk, akkor bizony egyesen siralmasnak mondanám az őszi diadalmenetünkhöz képest, de szerencsére az utóbbi két meccsen nyújtott játékunk és eredményességünk okán…
Nem állíthatjuk, hogy úgy alakulna eddig a tavaszi szezonunk, ahogy azt az őszi menetelés után vártuk volna mi, szurkolók. A sikeres szereplés egy pillanatra elfeledtetett velünk…
Szombaton 19:30-tól Szombathelyen játszunk a kiesés szempontjából rendkívül fontos meccset. A Haladás az új stadionjukban eddig 100%-os, nekünk kellene ezt a sorozatot megszakítanunk.
Újabb mérkőzés, újabb feladat áll előttünk, eldől, hogy folytatódik-e tovább a tavaszi szenvedésünk, vagy pálfordulás következik be, és megtáltosodunk a bajnokság hátralévő részére. Könnyűnek semmiképpen nem…
Két gyenge formában lévő csapat találkozik szerdán, a Magyar Kupa újabb fordulójában, hogy mentsék, ami még menthető. Kérdés, melyik csapat nyerhet, vagy épp veszthet nagyobbat és…
Nincs könnyű helyzetben a Loki, hiszen az őszi szezonhoz képest pocsék játékkal és eredménysorral indította a tavaszt a csapat, és bár a kupában nagy nehezen továbbkínlódtuk…
A 21. fordulóban olyan összecsapással folytatódik a magyar bajnokság a Loki számára, ami előtt legfeljebb Magdi, a jósnő hatékonyságával tudnám megtippelni a mérkőzés várható színvonalát, végkimenetelét,…
Mikor évek után végre újra esélyesei lettünk a Magyar Kupa küzdelmeinek a Vidi és Fradi kiesésének hála, akkor félő, hogy egyből sikerül elszalasztani a lehetőséget. A…
A 2018-as évet vereséggel kezdtük. A Dorog elleni kudarc hatalmas pofon volt a csapatnak és a szurkolóknak egyaránt. Kérdés, hogy ez kijózanító és a helyes útra…