Rovat: DVSC

Ranglisták
Meghatározó játékosok
1

Legújabb toplistás cikkünkben a DVSC meghatározó játékosait rangsoroljuk. Néhány hete kitettünk egy szavazást a Facebook oldalunkra, amivel arra kerestük a választ, hogy ha eszetekbe jut a…

Büszkeségeink
Büszkeségeink #20 – Halmosi Péter
0

Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is…

Történelem
Replay #2 – A spliti csoda
1

A hazai Hajduk Split elleni mérkőzést követően nem igazán tudtam, hogyan is kezeljem a visszavágót. Az egyértelmű volt, hogy a 3-0-s eredmény miatt elegendő lehet akár…

Történelem
Replay #1 – Hajduk-verő hajdúk!
1

Ahogy azt már a hétvégén beharangoztuk, legújabb történelmi rovatunkban a régmúlt klasszikusait idézzük fel. Két korszakot, két legendás nemzetközi menetelést választottunk témának, ennek első állomása a…

Közlemény
Retro mérkőzések a LokomotívBlogon!
1

Egy igen jelentős projektbe vágunk bele az elkövetkező hetekben. A blogunk 2010 óta létezik, így a klub legszebb éveiből „kimaradtunk”. Legendás korszakok, legendás sikerek, legendás mérkőzések,…

Fanatikus
Őrülj meg!
0

A kényszerszünetben van idő elővenni régebbi dolgokat. Így tettünk mi is, és most egy egészen különleges videóválogatással készültünk. Régóta hagyományunk már, hogy videózunk a mérkőzéseken, és…

Ranglisták
Az igazi erősorrend
8

Rég volt már klasszikus toplistás cikkünk, így elérkezettnek látjuk az idejét egy újabb nosztalgiázásnak. Mostani top5-ös listánkban az elmúlt évtizedek, korszakok DVSC-it fogjuk rangsorolni. Arra keressük…

Büszkeségeink
Büszkeségeink #19 – Éger László
2

Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is…

Sajtófigyelő
Loki Express # 2020
18

A Loki Express folyamatosan, naponta többször frissülő sajtófigyelő rovat, melyben egy csokorba gyűjtjük az összes, csapattal kapcsolatos információt, hírt, pletykát. A járványügyi helyzetre és a hosszú…

Analízis
InStat: 22-25. forduló
0

Normál esetben ötfordulónként szemezgetünk a statisztikákból, ám a nagyobb lélegzetvételű szünet miatt szükségesnek éreztük, hogy az elmúlt négy fordulóról számvetést tartsunk. Jöjjönenek tehát a számok, lássuk,…

Ranglisták
Power Rankings #9
0

Határozatlan ideig szünetel a bajnokság, és ha valamikor is folytatódik, az lényegében egy új bajnokságot fog eredményezni. Az aktuális forma alapján tehát most aktuális mindenképp ismét…

1 47 48 49 50 51 124