
A klub vezetése (Szima Gáborral az élen) többször is hangsúlyozta az utóbbi időszakban, hogy a DVSC továbbra is az egyik legerősebb kerettel rendelkezik az NB1 csapatai…
A klub vezetése (Szima Gáborral az élen) többször is hangsúlyozta az utóbbi időszakban, hogy a DVSC továbbra is az egyik legerősebb kerettel rendelkezik az NB1 csapatai…
Hétvégén elrajtol az NB I tavaszi szezonja, ennél jobb alkalom pedig nem is lehetne, hogy beharangozzuk az előttünk álló kemény időszakot. Merthogy nehéz tavasz vár ránk,…
Nem kisebb projektbe vágtunk bele két hete, mint hogy meginterjúvoljuk a csapat vezetőedzőjét, Leonel Pontest. És itt most nem a játékosokkal készített rövid, 5-6 kérdéses mini-interjúkra kell…
Hivatalosan tegnap kezdődött meg az átigazolási időszak Magyarországon, de gyakorlatilag már január 1-je óta lehet igazolni, ahogy tette azt már több NB I-es csapat is. Nálunk…
A mai napon a DVSC elmúlt sok-sok évének egyik legfurcsább, legnehezebb, egyúttal legfontosabb téli felkészülése vette kezdetét. Az okokra majd később térek ki, egyelőre csak rögzítsük…
Lassacskán végérvényesen kialakul (vagy már kialakult) a DVSC végleges kerete, mellyel neki vágunk majd az ősznek. Az érkezőkről és a távozókról már két podcast adásban is…
Heti Hármas podcast sorozatunk eheti részében kiemelten foglalkozunk az átigazolási időszak utolsó napjaiban tapasztalt hatalmas jövés-menéssel, illetve Szima Gábor mai napon adott nyilatkozatával.
Terjedelmesebb podcast adással jelentkezünk, melynek fő témája Leonel Pontes ténykedése, az elmúlt napokban felröppent átigazolási pletykák, valamint a csapat eddigi, és jövőbeli szereplése az NB I-ben.
Hivatalosan már múlt hét csütörtökön megkezdődött számunkra a 2016-2017-es szezon a La Fiorita elleni Európa Liga párharccal, de a java még csak most következik majd. Ennek…
Aki rendszeresen követi a napi híreket (és többek közt olvassa az átigazolási rovatunkat), az észrevehette, hogy az elmúlt napokban jócskán felpörögtek az események. Igazoltunk egy középpályást,…
Kedden szurkolói ankétot tartott a DVSC, és ha még csak némileg a média nyomására is, de ezzel teljesítették azon ígéretüket, hogy innentől háromhavonta összeülnek a szurkolókkal…
Elérkeztünk a szokatlanul rövid téli felkészülési időszak végéhez, a jövő héten pedig már tétmérkőzést játszik a DVSC, ráadásul rögtön kettőt is. Kedden a Nyíregyháza elleni kupameccsen…
A 2015-ös év utolsó, DVSC-vel foglalkozó podcast adásának legfőbb témaköre a mögöttünk hagyott őszi szezon elemzése volt, emellett viszont nem tudtunk szó nélkül elmenni a csapatot…
Még csak nemrég ért véget a 2014-2015-ös szezon, a napokban máris kezdetét vette a 2015-2016-os kiírás az Európa Liga selejtezőjével. A bajnokság kezdetéig még két hét…
Nagy a csend a klub háza táján, a szurkolók jóformán unatkoznak, mert nincs miről beszélni a csapattal kapcsolatban. A szezon még javában tart, de számunkra lassan…