A következő napokban, hetekben felpörögnek az események, megkezdjük a szereplésünket a nemzetközi porondon, a bajnokságban is egymást érik a meccsek. Kiderül, hogy sikerül-e előrelépni a tavalyi…
A következő napokban, hetekben felpörögnek az események, megkezdjük a szereplésünket a nemzetközi porondon, a bajnokságban is egymást érik a meccsek. Kiderül, hogy sikerül-e előrelépni a tavalyi…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. Ezúttal is vasárnap este jelentkezünk, és beszéljük át a tizenegyedik forduló történéseit.
Előző elemzésünkben a gyenge szereplés okait kerestük az InStat segítségével, és némiképp választ is kaptunk rá, hiszen minden statisztikai mutatóban alulmúltuk az ellenfeleinket. Ilyen szempontból tökéletes…
Nagyjából két év elteltével újra életre hívjuk egy elfeledett sorozatunkat, melyben fordulóról fordulóra összegyűjtjük a hétvége legérdekesebb, legviccesebb jeleneteit az NB1-ből. A mostani játéknap is tartogatott…
Két jó formában lévő csapat találkozik szombaton a Nagyerdőn, az utóbbi négy bajnokiját egyaránt megnyerő Loki és Puskás Akadémia személyében. A két csapat múltja alapján esélyesebbek…
Két hét után végre folytatódik az OTP Bank Liga, az utóbbi hetek jó eredményei után ezúttal a Diósgyőr látogat hozzánk. Keleti riválisunk ellen általában jól megy…
A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám…
Ikertornyok elnevezésű, elsősorban humoros rovatunkban a Loki játékosaihoz, a klubhoz kötődő személyekhez keresünk vicces és hihetetlenül hasonló párokat: közéleti személyeket, fantáziafigurákat, más sportolókat. Folytatjuk rovatunkat, és…
A Heti Hármas soron következő adásában is három aktuális témával foglalkoztunk, ilyen volt egyrészt a hétvégi bravúros győzelmünk a Honvéd ellen, illetve az utóbbi meccsekből levonható…
A múlt heti Vasas elleni magabiztos és nagy arányú győzelem eléggé a semmiből jött, mert bár az azt megelőző meccseken már mutatott bíztató jeleket a csapat,…
Két-három hete még aligha lett volna indokolt a címben foglalt vezérkiáltás (szögezzük le gyorsan, most sem feltétlen az!), ám az azóta eltelt időben történt egy s…
Új sorozatot indítunk, melyben klubunk elmúlt években elszenvedett veszteségeit vesszük sorra, mindig valamilyen sajátos nézőpontból megközelítve a jelenlegi problémák gyökerét. Elsőnek az elmúlt nagyjából egy évtized…
Ezen a héten a Heti Hármas egyik témaköre az utánpótlásunkra volt kihegyezve, de foglalkoztunk az NB I kiegyenlítettségével, valamint azzal, hogy vajon az elmúlt három meccsen mennyire…
Vasárnap már az OTP Bank Liga negyedik fordulóját rendezik, ránk viszont pokoli nehéz mérkőzés vár a Fradi ellen, így könnyen lehet, hogy továbbra is várnunk kell…
Ha a címet olvasva esetleg deja vu érzésetek van, akkor az nem véletlen. Ez egy olyan cikk, pontosabban egy olyan videó lesz, melyet egyszer már elkészítettünk.…