Rovat: loki

Podcast
Szezon beharangozó
0

Mérföldkőhöz érkezett a blog, ugyanis egy régóta tervezett projekt megvalósításaként elsőként jelentetünk meg úgynevezett podcastot, mely egy kötetlen beszélgetés a blog szerkesztői között az aktuális témákról.…

Eszmefuttatás
Vérfrissítés
0

Amikor arról szóltak a hírek, hogy nyáron változások lesznek a keretben, szerintem mindenki arra gondolt, hogy lesz 2-3 távozó, és ugyanennyi érkező, magyarán nem forgatjuk fel…

Szavazás
Gólok, gólok, gólok…
0

Újabb visszatekintés következik a magunk mögött hagyott szezonra, ezúttal a gólok jönnek. Méghozzá az összes gól, amit szereztünk a szezonban! Kettő az egyben poszt következik, ugyanis…

Eszmefuttatás
Belehúztunk
0

Vagy viccesen úgy is mondhatnánk, hogy bELehúztunk… Komolyra fordítva a szót, tegnap megtartották az Európa Liga első és második selejtezőkörének sorsolását, mi utóbbiban voltunk érdekeltek, és…

Büszkeségeink
Büszkeségeink #5 – Kerekes Zsombor
0

Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is…

Analízis
A szezon a számok tükrében
0

Az őszi szezon végén már egyszer összefoglaltuk egy hasonló poszt keretein belül, hogy számokban hogy is teljesítettünk a vizsgált időszakban. Most, hogy vége lett a 2012-2013-as…

Eszmefuttatás
Párhuzamok
0

A kupagyőzelem örömpercei elmúltak, a bajnokságban már izgulni való nincs – bár azt a libát tömni kéne, hiszen úgy jó, sütve-főve, finom feltéttel tálalva -, ezért…

Összefoglaló
Megnyertük a Fradinak
0

Úgy indultunk neki, hogy a májusi remek szereplést megkoronázva elgáncsoljuk a Ferencvárost is. Minden esélyünk megvolt erre, mégsem sikerült. A hétvégi presztízscsatát nem a jobban játszó…

Beharangozó
Mindent, vagy semmit!
0

Szerdán a szezon legfontosabb mérkőzését játsszuk a Bozsikban, no de nem egy Honvéd-Loki bajnoki mérkőzésre kerül majd sor, hanem a Magyar Kupa döntőjére. Nem túlzás kijelenteni,…

Összefoglaló
Tudunk mi, ha akarunk!
0

Vasárnap délután rendezték a forduló egyik rangadóját, aminek tétje az volt, hogy versenyben maradjunk a dobogóért. A Vidinek hagyományosan rosszul megy Debrecenben, és ezt a sorozatot…

Beharangozó
A nehéz hajrá kezdete
0

Vasárnap a 27. fordulóval nekilódulunk a bajnokság számunkra nehéznek ígérkező hajrájának, első ellenfélként ráadásul rögtön a második helyezett Videoton jön szembe velünk, akiknek mellesleg van még…

1 48 49 50 51 52 59