
Zalaegerszegen is vereséget szenvedtünk, elbukva a hatpontos kiesési rangadót. Így garantáltan a vonal alatt telelünk, és nem látni, pontosan miben is reménykedhetünk hosszabb távon. Összefoglaló helyett…
Zalaegerszegen is vereséget szenvedtünk, elbukva a hatpontos kiesési rangadót. Így garantáltan a vonal alatt telelünk, és nem látni, pontosan miben is reménykedhetünk hosszabb távon. Összefoglaló helyett…
Négy napon belül két meccs, két nagymúltú, fővárosi csapat ellen. Fel volt adva a lecke. Ahogy arra számítani lehetett, a csütörtöki sziporkázás után visszafogottabb játék várható,…
Semmilyen elvárásom nem volt a mai meccs kapcsán. Bár a hétvégi vereségünket nem láttam, a visszajelzések alapján nem igazán voltam bizakodó. A kezdőket látva annyit írtam…
Kicsit vicces lehet ez a cím, de a jelenlegi helyzetünkben, főleg a Kecskemét elleni meglehetősen lehangoló meccset követően nem tudom, hogy mire számítsunk szombaton a keleti…
A 12 csapatos NB I-ben nem nagyon van olyan, hogy kötelező győzelem. Pláne az idei DVSC-nek. Mégis, a most vasárnapi, KTE elleni hazai találkozó ebbe a…
A Fradi elleni 2-2-es döntetlen felvillantott valami reményt, hogy talán elkezdünk kikászálódni a gödörből. Bevallom, kicsit én is felültem a hájpvonatra, és valamiért ismét úgy mentem…
A címben szereplő gondolatmenet szerintem teljesen érthető, de ugyanakkor nem lesz ez olyan könnyű, hiszen ellenfelünk, a nyolcadik helyezett ETO egyre jobban kezd magára találni, amit…
A keddi kupameccs nem segített azon, hogy nagyobb lelkesedéssel várakozzunk a Fradi elleni bajnoki előtt, továbbra sem látjuk semmi értelmét, hogy ugyanazt huszadjára is leírjuk. Így…
Sosem álltam még neki úgy egy beharangozó vagy összefoglaló megírásának, hogy fogalmam sem volt, mit írjak. Egészen mostanáig. Ez pedig, azt gondolom, mindent elmond a jelenlegi…
Az újabb válogatott szünet ismét egy kisebb periódust zárt le, és immár a 9. fordulót követően tudjuk ismét rangsorolni az NB I csapatait az aktuális forma…
Szokásos értékelő műsorunk következő része nem lesz túl vidám hangulatú, zsinórban három vereségnél tart a csapat az edzőváltás óta. Értékeljük a jelenlegi helyzetet.
Úgy gondolom, hogy okkal merül fel a fenti kérdés valószínűleg minden Loki szurkolóban a következő bajnoki találkozónk előtt, hiszen a jó formában lévő Felcsút otthonába látogatunk…
Egy hét eltelt a Nyíregyháza elleni szégyen óta, egy hétig hallgattuk a különféle felületeken a csapat fogadkozását, hogy tudják, hogy mennyire rossz volt a múltkori meccs,…
A Nyíregyházán elszenvedett vereség után mentálisan is padlóra került csapatunk szombaton máris újabb meccset játszik, ezúttal hazai pályán tavalyi nemezisünk, az MTK lesz az ellenfél. A…
Nyíregyházán léptünk pályára a háromhetes szünet után, de sok köszönet nem volt benne… A keleti rangadó mellett a forduló többi meccsét is kibeszéljük ma.