Rovat: otp bank liga

Podcast
LokiZóna #8 – Nehéz időszak
0

Tavaszbeharangozó adásunk óta eltelt több, mint egy hónap, és ahogy ígértük, az első öt forduló után egy kicsit összegezzük a csapat helyzetét. Abban bíztunk, hogy jó…

Analízis
InStat: 19-23. forduló elemzés
0

Magunk mögött tudhatjuk a tavaszi szezon első öt meccsét az NB I-ben, így elérkezett az ideje, hogy az első elemzésünket elkészítsük 2019-ben. Lássuk, hogy az gyengébb…

Összefoglaló
Ne vegyük komolyan?
48

Enderson az Ajka elleni visszavágó előtt azt kérte a csapattól, hogy vegyék komolyan, ami nem feltétlenül valósult meg. Most az a kérdés, hogy mi szurkolók vegyük-e…

Beharangozó
Nem akarunk újra csalódni!
14

Egy héttel ezelőtti peches kudarcunk után egyre inkább körvonalazódik az a helyezés, amire igazából predesztinálható a mi keretünk: kiesési gondjaink nem igen lesznek, hiszen egy kieső…

Podcast
ST Live – Ha egy üzlet beindul…
0

A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. Ezúttal a 22. forduló eseményei mellett a hétközi Magyar Kupa fordulóról is lesz…

Beharangozó
Pontok reményében
20

Kisvárdán elszenvedett vereségünket követően múlt szombaton legyőztük a Ferencvárost! Két hét leforgása alatt két egymástól teljesen más érzelmi töltetet kaptunk. A kínos zakó után fortyogtunk a…

Ranglisták
Power Rankings #8
0

Túl vagyunk három fordulón a 2019-es naptári esztendőben, eljött tehát az ideje, hogy ismét rangsoroljuk az NB I csapatait. Az első három tavaszi forduló után az…

Összefoglaló
Micsoda gól!
16

A Kisvárdai zakó után bevallom, nem voltak komoly elvárásaim a Fradi elleni meccsel kapcsolatban. Persze benne lógott a levegőben, hogy felszívja magát a csapat, és jó…

Beharangozó
A Ferencvárost meg kell verni!
15

Szombaton 14 órától a bajnokesélyes Ferencvárost fogadjuk a Nagyerdei Stadionban. 2016 áprilisában győztünk ellenük utoljára, az azóta lejátszott 8 meccsen (7 bajnoki és 1 kupa) 5…

Összefoglaló
A mihaszna bálvány
48

Tegnap este a Loki ismét egy olyan produkcióval lepte meg a szurkolóit, amely után felvetődhet a kérdés: érdemes még egyáltalán kimenni/elutazni a csapat meccseire, vagy akár…

Podcast
ST Live – 19. forduló és a TAO
0

A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. A 19. forduló mérkőzéseinket kitárgyalása mellett még a TAO-ról is lesz szó ma,…

Összefoglaló
Vállalható nyitány
27

A téli alapozás nem igazán adott reális képet arról, hogy hol tart a csapatunk. Az ellenfeleink silány minősége, illetve a felforgatott csapatok miatt nem tudtuk istenigazán…

Podcast
LokiZóna #7 – Mit hoz a tavasz?
3

A héten rajtol a tavaszi szezon, ennek apropóján pedig ma este jelentkezünk a LokiZóna legújabb élő adásával, amiben kicsit összefoglaljuk a felkészülési időszak történéseit, illetve beharangozzuk…

1 23 24 25 26 27 35