Ismerjük ugye azt a viccet, amikor a sebész közli a beteggel a műtét után, hogy van egy jó, és egy rossz híre. „A rossz az, hogy véletlenül a bal lábát vágtuk le a jobb helyett. A jó az, hogy a jobb lába, szépen gyógyul.” Nos, valami ilyesmi zajlott le az elmúlt időszakban az MLSZ-ben és a hazai labdarúgásban is. Kivételesen most nem a DVSC-ről szól cikkünk, bár amiről szó lesz, a statisztikák szerint minket érintettek legerőteljesebben: idegenlégiósok kontra magyar játékosok.
Fotó: Derencsényi István (HAON)
2015 nyarán számos új szabályt fogalmazott meg az MLSZ. A legfontosabb döntés a 16 csapatos NB I 12 csapatosra szűkítése volt, de e cikk számára most az alábbi sokkal fontosabb szerepet játszik „a támogatások jelentős részét, közel egyharmadát csak azok a csapatok kaphatják meg, amelyek legfeljebb hét nem hazai nevelésű játékost alkalmaznak a keretükben. A központi források elosztásánál további előnyt élveznek, akik legfeljebb három nem hazai nevelésű labdarúgót … szerepeltetnek a kezdőcsapatukban a bajnoki mérkőzéseken. A nemzetközi kupákban induló csapataink 7 helyett 10 nem hazai nevelésű labdarúgót szerződtethetnek, és 3 helyett 5 nem hazai nevelésű futballistát szerepeltethetnek a kezdőcsapatban.” (Forrás: MLSZ)
Most, közel két év elteltével, azt látjuk, hogy mégis több a légiós. Hogyan lehetséges ez? Nem pont az ellenkezőjét szerették volna elérni a szövetség döntnökei? Ezt próbálom körbejárni az alábbi cikkben. Először jöjjön egy kis vizsgálat. A CIES megvizsgálta az európai bajnokságokat. Fordítsuk figyelmünket arra, a CIES alapján mennyi játéklehetőséget kapnak a légiósok a magyar játékosokkal szemben. Ez az arány a szabályozás bevezetése előtt az MLSZ elmondása szerint kb. 60-40%-os volt a magyarok javára. (Forrás: NSO) A bevezetés első évében a várt, de nem radikális mértékű elmozdulás meg is történt: a negyven százalék 30,6%-ra csökkent. (Viszonyításként ez nagyjából annyit jelentett, mintha minden NB I-es csapat lecserélte volna egy idegenlégiósát egy magyar játékosra.) Idén viszont nem folytatódott a trend, ismét kezd visszaállni a korábbi arány: majdnem 37%-ra nőtt (pontosan 36,8%-ra) a külföldi játékosok játékban töltött időszaka. (Forrás: Csakfoci) Külön érdekesség, hogy a DVSC-nél 45-ről 64%-ra nőtt a külföldi játékosok szerepeltetésének aránya…
Hogyan történhetett meg mindez a jó szándék ellenére? Van egy nagyon egyszerű és van egy kicsit összetettebb válasz. Kezdjük előbbivel: a nem körültekintő mesterséges beavatkozás képes pont az ellenkezőjét elérni, mint ami a célja. Pap Csaba doktorijából idézve: „ha a beavatkozás nem megfelelő, … az nem teremt értéket.” (Forrás: Széchenyi István Egyetem) Jelen esetben pontosan ezt látjuk. Mire alapozom ezt a fenti, már önmagában is beszédes statisztika mellett? Jöjjön az összetettebb válasz!
De előtte: Mit is jelent az, hogy nem hazai nevelésű?
A kérdés hihetetlenül fontos, hiszen mi a helyzet azokkal a labdarúgókkal, akik korábban az MLSZ köteléke alatt nem fociztak, külföldről tértek haza, vagy mi van akkor, ha egy külföldi állampolgár már évek óta itt játszik? Sőt, hova tartozik, aki határon túli magyar? 2013-ban tisztázta az MLSZ a fogalmat: aki magyar állampolgárságú, vagy 15-21 éves kora között legalább 3 évig MLSZ-tag sportszervezetben játszott. (Forrás: NSO) Aztán jött a légiósszabályozás és további tisztázásokra volt szükség, egymás után jöttek a változtatások, mindig volt 1-2 kulcsszó ami vagy túl nagy értelmezési szabadságot, vagy túl nagy korlátot adott. A jelenleg érvényben lévő (LVSZ 3/2016) így szól: „Hazai labdarúgók csoportjába az a labdarúgó kerül besorolásra, aki az alábbi feltételeknek megfelel: 21 éves kor alatt egy vagy több MLSZ tag sportszervezetben legalább 3 évet egyben vagy megszakításokkal igazolt játékos volt; vagy játszott legalább egy hivatalos mérkőzésen az MLSZ valamely válogatottjában; olyan magyar állampolgár, aki magyar felmenő szülővel vagy nagyszülővel rendelkezik; és a FIFA szabályai szerint jelenleg is jogosult a magyar válogatottban való részvételre.”
A meghatározás és a változtatások szükségessége jelentős volt és folyton átírta, hogy adott csapatból ki számít légiósnak és ki magyarnak – éljen az átgondolt szabályhozás (sic!). De adódik a kérdés, mi a helyzet azokkal, akik nem lehetnek kettős állampolgárok (pl. a szlovákiai magyarok)? Az NSO ezzel kapcsolatban korábban részletes cikket írt, melyben megtaláljuk a rejtett, szabályokban meg nem található választ: „Igen, hazai játékosnak számít, akinek nincs magyar állampolgársága, de magyar származású„. Itt jön viszont az igazán érdekes kérdés: a magyar származást hogyan kell igazolni? „Elegendő, ha valamely felmenője bizonyíthatóan magyar állampolgár volt! Nincs előírva, hogy ezt milyen dokumentummal igazolja. Fentiekről a sportszervezet és a játékos együttesen nyilatkozik” – szól a szövetség reagálása. (Forrás: NSO)
Mi tehát a teendő, ha el akarod érni, hogy magyar játékosokkal töltsd fel a kereted?
- Hozz fel fiatalokat az utánpótlásból -> Kockázatos, főleg egyszerre sok fiatalt bedobni a mélybe.
- Igazolj magyar labdarúgókat -> Akik a szabályozás miatt értékesebbé váltak? Miből? (Lentebb)
- Tartsd meg a magyar labdarúgókat -> Úgy, hogy aránytalan a csapatok pénzügyi kerete, szinte lehetetlen.
- Igazolj határon túli játékost -> Nincsenek olyan sokan, növekszik értük a verseny, kivásárlási áruk megnövekszik. (Lentebb)
- Honosíts külföldi játékosokat -> Végül is, miért ne? Irány az Állampolgársági Hivatal!
- Igazold, hogy magyarok a felmenőid -> Ellenőrizhetetlen kiskapu, vissza az idegenlégiósokat!
Mi történik tehát 2015 óta? Csökken a csapatok létszáma, sűrűsödik a mezőny. Az eddig bevetésre váró 16*25 fő 12*25-re csökken, száz labdarúgó „eltűnik az NB I-ből”. Növekszik a verseny azért, hogy valaki az NB I-ben játsszon. Az NB I-be kerülés esélye csökken, miközben az ott lévő csapatok minél több olyan labdarúgót szeretnének foglalkoztatni, aki az MLSZ szabályozása alapján magyarnak minősül. A magyar labdarúgók, a magyar állampolgárságúak és a határon túliak, jelenleg külföldön focizó magyarok értéke MEGNŐ. Ez önmagában nem okozna gondot, viszont a teljesítményük nincs egyenes arányosságban az új, piaci értékükkel. Nem véletlen, hogy korábban is előszeretettel foglalkoztattak a klubok idegenlégióst: színvonalvesztést nem okoztak, 2015-től ráadásul a magyar játékosokhoz képest csökkent is az értékük, ráadásul az NB I-be kívánkozók magasabb száma miatt az ő értékük CSÖKKENT. Ez az egyik nagyon fontos változás, melyet az MLSZ szabályozása megváltoztatott egyetlen tollvonással.
Ha valóban minőséget nyújtottak volna a magyar játékosok, melyik klub lett volna olyan bolond, hogy mégsem őket játszatja az idegenlégiósok helyett? Ezzel az értékük természetes úton nőtt volna meg. A klubok most arra vannak késztetve, hogy a több bevétel miatt azzal foglalkozzanak, hogyan tudnak el-elcsípni magyar játékost a magyar piacról, amely nem ontja magából tonnaszámra az igazi tehetségeket, hogy nagy legyen a merítés. Viszont a magyar játékosok megdrágulása miatt két év alatt rájöttek: nem kifizetődő ez a módszer, hiszen a plusz bevételt felemészti a játékos megszerzése és fizetése, ráadásul számottevően még eredményesebbek sem lesznek tőle. (Botrányos nemzetközi szereplések.) Ez pedig pont az ellenkező hatást fejti ki: elkezdődik az ügyeskedés időszaka, hogy a pluszbevétel megmaradjon, a szabályozásnak eleget tegyenek, számtalan honosítás történik (erről itt egy ajánlott írás), és ki tudja, hány olyan nem magyar állampolgár van a magyar csapatok, többek között a DVSC keretében, akik mégis magyarnak számítanak az MLSZ szemében, csak mert kitöltöttek egy papírt a nagyszüleikről.
Egy érdekes adat a Transfermarkt adatai alapján. Nézzük meg, hány nem magyar állampolgár szerepel jelenleg és a 2014/15-ös idényben az NB I-es klubok keretében. (A kettős állampolgárságú, köztük magyarral is rendelkező játékosokat nem idegenlégiósnak számítottam. A Vasas, a Gyirmót és a Mezőkövesd a korábbi időpontban nem voltak az NB I tagjai.) Zárójelben a változás, mely a teljes mezőnyt vizsgálva csupán 3 klubnál volt jelentős. De a változáson kívül is fontos látni, hogy a jelenlegi NB I-es mezőny minden tagját vizsgálva átlagosan minden klub 6,6 ilyen labdarúgót foglalkoztat. Hogy ez sok, vagy kevés, kinek-kinek a vérmérsékletére és az MLSZ vizsgálóbizottságára bízom. (A DVSC a jelenlegi 11 ilyen labdarúgójával kimagaslik a teljes mezőnyből… sajnos.)
Honvéd: 26–>5 (-21)
UTE: 20–>8 (-12)
Videoton: 13–>6 (-7)
FTC: 12–>9 (-3)
Haladás: 8–>5 (-3)
DVTK: 8–>8 (0)
Paks: 0–>0 (0)
DVSC: 9–>11 (+2)
MTK: 4–>7 (+3)
Úgyhogy visszajutottunk ugyanoda, ahol voltunk, a Honvéd meg az Újpest megszabadult az idegenlégiós hadosztályától, de közben a magyar játékosok fizetése irreálisan magas lett, úgyhogy továbbra is sok külföldi játékost alkalmazunk, csak most ügyeskedésre is szükség van ehhez. Ezzel pedig máris érthetőbbé válik, miért huppantunk vissza két évvel ezelőtti, 60-40%-os magyar-külföldi foglalkoztatási arányra. Az ötlet, a magyar játékosok játszatásának erősítése alapvetően egy jó gondolat volt, de ez a módszer látványosan megbukott. Talán, ha a minőségi utánpótlásképzésbe fektetné az MLSZ az energiáját, néhány év múlva felnőne egy olyan magyar generáció, amelyet külön szabályozás nélkül is előnyben részesít a klubja és nem mesterségesen, hanem megérdemelten növekedne a magyar játékosok, így a magyar csapatok és az egész magyar labdarúgás értéke is.
Csibu
Ui.: A cikket laikusként, sajátos eszmefuttatásként fogalmaztam meg, de próbálkoztam csupán a tényekre koncentrálni, ezzel pedig remélem értékes, tartalmas gondolatok fogalmazódtak meg az olvasóban, akár a DVSC-vel, akár a magyar labdarúgással kapcsolatban. A hibákra való rámutatás mindig azt a célt szolgálja, hogy képesek legyünk pozitív irányú változtatásra. Ebben bízok.
