LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

InStat: DVSC – Honvéd

instatlh

Ez még mindig nem az összefoglalónk, de nyugi, már készülőben van. Addig is vessünk pillantást a tegnapi mérkőzést statisztikáira, számadatira, hogy azok is olyan borzalmas értékeket mutatnak-e a nevünk mellett, mint amit a pályán láttunk.

lhstat

A labdabirtoklást tekintve ezúttal hazai pályához méltó fölényben voltunk, csak szokták mondani, hogy ilyenkor ez bizony csalóka. És ez pontosan így volt tegnap is, ugyanis a Honvéd szánt szándékkal adta át nekünk a területet, hadd támadjunk nyugodtan, ők majd a labdaszerzéseket követő gyors kontrákkal próbálnak operálni. És ami után következik, az nagyon beszédes: lövések számában óriási fölényben volt a Kispest. Nem is tudom mikor zúdult ennyi lövés a kapunkra hazai pályán utoljára. Itt tehát nem csak arról volt szó, hogy a Honvéd háromszor eljutott a kapunkig, és szerencsével megvert minket, hanem bizony a statisztika is azt mutatja, hogy le lettünk focizva, ezt egyébként különös módon Kondás Elemér is elismerte a meccs utáni sajtótájékoztatón, majd hogy nem szó szerint idézve. Ami számomra még meglepő adat, az a passzaink pontossága. A lelátóról számomra inkább tűnt úgy, hogy borzasztóan pontatlanul játszunk. Ez egyébként így is volt, de leginkább csak a kulcsszituációkban rontottunk, ezért nem kerültünk helyzetbe, viszont a labdabirtoklási fölényünkből és a tehetetlenségből adódóan, sokat adogattunk a saját térfelünkön, illetve a középpályán, ezért ez a magas szám.

lhinstat

A játékosok egyéni teljesítményét vizslatva is beszédes adatokat látunk. Sok játékos borzasztóan alacsony pontszámot kapott, külön kiemelném Lázárt, aki már a Vasas ellen is a legalacsonyabb InStat Indexet kapta a csapatból (akkor 145-öt), ez alapján bizony ráférne egy kis pihenő, mert nagyon nincs formában. Pozitívumként kiemelhető Mészáros és Brkovics teljesítménye, a statisztikák alapján mindketten rászolgáltak a magas pontszámra, bár tény, hogy az adatok nem adják vissza kellőképp azt, hogy a Honvéd támadói belőlük is bohócot csinálnak. Negatívumként Varga Józsi nyertes párharcait emelném ki, hiszen míg Jovanovicsot azért dicsértük a Vasas meccs után, mert szűrőként az egész mezőnyben a legtöbb párharcot nyerte, és tette ezt a legnagyobb hatékonysággal, addig tegnap Varga is jócskán ludas volt abban, hogy átjáróház volt a középpályánk, hiszen a 13 nyert párharc, és az 59%-os hatékonyság kevés egy védekező középpályástól (még Szakály is jobb volt nála ilyen tekintetben). A Honvédnál Eppel kimagaslott, már csak a két gólja miatt is, illetve én külön kiemelném Baráth Botondot, aki végig hiba nélkül söprögetett a védelem közepén, és a Tisza szabadrúgása utáni mentése nálam az év mentése volt.