LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

InStat: Paks – DVSC

instatpaks

Ezúttal is megnézzük, hogy az aktuális bajnoki fordulóban milyen statisztikai adatokat produkált csapatunk. Vizsgált mérkőzésünk pedig nem is lehetne más, mint a szombaton lejátszott Paks – DVSC találkozó.

paksinstat1

Mostanság egyáltalán nem szokatlan, hogy rendre nálunk van kevesebbszer a labda, ez így volt a Paks ellen is (ez a hetedik része InStatos rovatunknak, eddig csak a Honvéd elleni meccsen volt nekünk nagyobb a labdabirtoklási arányunk, mint az ellenfélnek). Viszonylag kevés lövéssel próbálkozott mindkét csapat, kaput pedig még kevesebbszer találtak, a hazaik egyetlen gólba tartó labdája a Bódi által gólvonalról kifejelt labda volt a mérkőzés vége felé. Egyébként a labdabirtoklást, és ennek arányából fakadó passzok számát eltekintve nagyjából kiegyenlített számadatokat mutat a kép.

paksinstat3

Varga végre önmagához, és posztjához méltó teljesítménnyel rukkolt elő! Hetek óta ki lehetett őt emelni negatívumként, most végre fordult a kocka, és nem csak szabad szemmel volt látható, hogy jól játszott, hanem a statisztika is ezt mutatja: 82%-os passzpontosság, és 82%-os párharcnyerés, ez az, ami tőle elvárt, nem véletlen, hogy ezzel a legmagasabb pontszámot kapta a mezőnyjátékosok közül. Mészáros hasonlóan jó számadatokat produkált, de ugyanígy dicsérhető Jovanovics is. A másik végleg ezúttal Horváth Zsolt volt, aki viszont látható, hogy mennyire alul teljesített. Igazából mindkét oldalon megfigyelhető, hogy a védekező szellemű játékosok kapták a magas pontszámokat, ezért is láttunk kevés kapura lövést, és helyzetet a találkozón.