Nagyító alatt: Hannover 96

Mint ismert, a Lokomotív némi kihagyás után visszatért a jól bevált törökországi edzőtáborba, ahol reményeink szerint veretesebb ellenfelek ellen tud majd hangolódni Srdjan Blagojevic csapata a tavaszi megmérettetésekre. Ugyan egy mérkőzésen már túl vagyunk a román első osztályú Universitate Kolozsvár ellen, ahol kissé belefutottunk a késbe a 4-0 alkalmával, de remélhetőleg tanultak a fiúk azokból a hibákból, és szombati ellenfelünk, a német másodosztályú Hannover ellen már sikerülni fog jobban helytállni a gyepen. Ebből az apropóból nagyító alá tesszük a német csapatot.

Beleki második edzőpartnerünk Alsó-Szászországból származik és több mint 500 000 fős népességével Észak-Németország harmadik legnépesebb városa Hamburg és Berlin után. A Leine folyó és annak Ihme mellékfolyójának találkozásánál fekszik, az észak-német síkság déli részén. Jelenleg a német másodosztályban a Bundesliga kettőben szerepelnek, hazai mérkőzéseiket a 49 000 főt is befogadó HDI Arénában játsszák, amely egyébként a tragikusan elhunyt korábbi Barcelona és Benfica játékos és német válogatott kapus, Robert Enke nevét viselő utcában található.

A labdarúgóklub az 1990-es években betéti társaságként kivált a sportegyesületből, tulajdonosa a sportegyesület, ahol működőképes tudott lenni ez a klubmodell. Körülbelül 10 000 tagja van, ebből több mint kétezren vannak az egyes aktív vagy visszavonult sportolói a klubnak, a többi tagságon a labdarúgócsapat szurkolói osztoznak. Becenevük érdekes lehet olyan szempontból, hogy hiába hivatalos színei a fekete-fehér-zöld összeállítás, a szurkolók a labdarúgócsapatot a hagyományos vörös mez alapján a „Die Roten” azaz vörösök névvel illetik. Legnagyobb riválisuk már csak területi elhelyezkedés alapján, az Eintracht Braunschweig csapata, akik jelen ugyancsak a második vonalban kergetik a bőrt.

A kezdetek

Ami a kezdeteket illeti, egy tanár, Ferdinand Wilhelm Fricke javaslatára 1896. április 16-án alapították meg a német klubot, aki ugyancsak tevékenyen vett részt a város rögbi csapatának (Deutscher FV 1878) létrehozásában is, így erre utal a nevében a szám és a becsületes neve Hannoverscher Sportverein von 1896. Labdarúgáson kívül további szakosztályok az atlétika, torna, tenisz, asztalitenisz, biliárd és triatlon. Ezt követően több kisebb csapat a kötelékükbe került, így a Loki alapításának évében, azaz 1902-ben a Germania 1902 Hannoverral fuzionáltak, majd három évvel később a Fußballverein Hannovera, az 1898 Hannover és a Hannoverscher BV is beolvadt a klubba, így erősítve az egységüket. Dacára annak, hogy idősebbek mint a cívisvárosi egylet, két bajnoki címet tudnak felmutatni eleddig, amit még a hőskorban értek el, hiszen 1938-ben és 1954-ben sikerült aranyérmes pozícióban végezniük, míg a német kupát (DFB Pokal) 1992-ben szerezték meg a Borussia Mönchengladbach ellen, büntetőpárbajt követően. Ezen kívül kétszer (1986-1987, 2001-2002) sikerült a feljutniuk bajnokként a Bundesligába. Ez utóbbit olyan fiatal feltörekvő játékosokkal érték el, mint Gerald Asamoah, Sebastian Kehl, vagy éppen Fabien Ernst. Ez a fiatalos lendület pedig történelmi 75 megszerzett ponttal és feljutással párosult.

Nemzetközi kalandozások egy magyarral

Mirko Slomka nevéhez fűződik máig a klub „aranykora”, hiszen előbb a 2010-2011-es szezonban a negyedik helyig kormányozta a vörös mezeseket az első osztályban, majd két egymást követő évben is a nemzetközi kupában, egészen pontosan az Európa Ligában bravúrosan szerepeltek a korábbi vezetőedzőnkkel, Huszti Szabolccsal a főszerepben. A korábbi válogatott középpályás ugyan az első kupacsodánál még nem volt ott (a negyeddöntőben az Atletico Madrid állította meg őket) de a következő szezonban tevékenyen részt vett a H96 nemzetközi menetelésében. A csoportkörért játszandó play-off meccsen a lengyel Slask Wroclaw ellen duplázott és a csoportkörben is szerzett fontos gólokat, hogy aztán a legjobb harminckettő között a manapság már totálisan levitézlett Anzhi Makhackala adjon nekik egy jókora pofont és megállítsa őket.

Napjainkban

Jelenleg ilyen és ehhez hasonló bravúroktól némileg messze vannak, hiszen az 5. helyen állnak a másodosztályban, 9 ponttal lemaradva az első helyezett Darmstadttól, de a dobogósoktól is csak hat egységre vannak, így még van némi remény Stefan Leitl csapatának. Keretük becsült összértéke a mértékadó német transfermarkt szerint 25 millió euró. Hazai és echte német focistákon kívül szlovén, kameruni, norvég, osztrák, ciprusi, orosz és japán nációk is megtalálhatók náluk. Legmagasabb összértékkel a Hoffenheimtől kikölcsönzött Beier bír, akit három millió euróra taksálnak, de Nielsen, Tresoldi, Schaub, Kunze és Besuschkow is egy millió körül ér. A legeredményesebb játékosaik hét-hét góllal Havard Nielsen és Cédric Teuchert.

A DVSC tájékoztatása szerint 15 órakor kezdődik majd a mérkőzés, ám a német csapat hivatalos YouTube oldalára 13 órára van kiírva az élő közvetítés.