Egyszer volt, hol nem volt, a Tiszán és még a Dunán is túl, ahol az ólom és grafit alatt az uránium kigyúl… sőt, még azon is…
Egyszer volt, hol nem volt, a Tiszán és még a Dunán is túl, ahol az ólom és grafit alatt az uránium kigyúl… sőt, még azon is…
Habár a Diósgyőr elleni győzelmünk alkalmával felcsillant némi fény az alagút végén, a Mezőkövesd elleni találkozó lefújása után azt konstatálhattuk, hogy az ismételten egy vonat volt,…
Legalábbis az előjelek ismeretében mindenképpen, hiszen a két csapat közelmúltbeli formáját és a tabellát látva kijelenthetjük, hogy ezúttal nem mi vagyunk az esélyesek a szombati Mezőkövesd…
Nem véletlenül lett ez a cím, hiszen a DVSC játékosai finoman szólva sem mutattak csúcsformát az elmúlt időszakban, miközben hangzatos nyilatkozatokat olvashatunk hétről hétre a hivatalos…
Az ellen a Fehérvár ellen játszunk szombaton, akikkel szemben az elmúlt 13 bajnoki találkozónkon csupán 1 pontot tudtunk szerezni. Ezen rossz sorozat megtöréséhez jelenlegi formánkat tekintve…
Egy kellemes sárvári wellness-hétvége után most szombaton ismét bajnoki vár a Lokira, ezúttal hazai pályán: a Felcsútot látjuk vendégül. A magyar futball tumora ezúttal a negyedik…
Ismét szünetel az NB I, a hétvégén ugyanis kupafordulót rendeznek, a mieink pedig az ország másik végében, az NB III-ban szereplő Sárvár otthonában lépnek pályára szombaton.…
Múlt héten a válogatott szünet miatt nem rendeztek fordulót sem a magyar, sem a többi európai bajnokságban. Így már kettő hete lesz annak, hogy hazai környezetben…
Nem tévedés a cím, hiszen ha a tabellára pillantunk, akkor a két véglet találkozik egymással, a három bajnokijából hármat nyerő DVSC azt a Kaposvárt fogadja, akiknek…
A 2019-2020-as idény negyedik fordulójában a Budapest Honvéd látja vendégül a DVSC csapatát. Mivel a Fradi elleni idegenbeli meccsünket elhalasztották, ebben az idényben ez lesz az…
Miután a Ferencváros nemzetközi kötelezettségei miatt felmentést kapott a bajnokságban, így csak egy héttel ezelőtt kezdődött el számunkra az új bajnoki szezon. Múlt vasárnap pedig egy…
A május 19-i Paks ellen aratott szezonzáró diadalunk lassan három hónapja volt. Azóta megjártuk Albániát, Olaszországot. Büszkék lehetünk a csapatra, mert a kötelező akadályt, a Kukesit…
Nagy reményekkel vártuk a múlt heti, Torino elleni odavágót az EL selejtező második körében, és bár tisztában voltunk az erőviszonyokkal, szerettük volna, ha olyan eredmény születik,…
Hiszen a Kukszit már úgyis kivertük… 🙂 De komolyra fordítva a szót, most csütörtökön az Európa Liga második selejtezőkörében egy topligás csapat, nevezetesen a Serie A-ban…
Kedvező helyzetben vághat neki az albán túrának a DVSC. Varga Kevin duplája, valamint Haruna Garba találata révén jelentős lépést tett csapatunk annak érdekében, hogy sikerrel vegye…