Rovat: Összefoglaló

Összefoglaló
Az utolsó percig
0

Jelentheti ez azt, hogy az ellenfélnek addig kell koncentrálni, amíg a bíró bele nem fúj a sípjába. Ami viszont fontosabb, hogy nekünk, szurkolóknak nem szabad feladnunk…

Összefoglaló
Elvárható lépés
0

Kondás Elemér nem győzi hangsúlyozni, hogy minden egyes összecsapáson győzelemre törekszünk. A klubrekordot jelentő veretlenségi szériánk pedig ékes bizonyítéka annak, többről van szó, mint egy üres…

Összefoglaló
Elindult a kisebbik gőzös
0

Ahogy a cím is mutatja, elkezdődtek a másodosztály „tavaszi” küzdelmei, még télen. Ráadásul egy mindig kellemes érzéssel eltöltő győzelemmel, ez a meccs jó kezdés volt ahhoz,…

Összefoglaló
Húsz perc elég is volt
0

Túl vagyunk a Magyar Kupa ötödik fordulójának első mérkőzésén, amelyet a Kecskemét ellen játszottunk. A meccs nem éppen a magas színvonaláról, a vérnyomást emelő izgalmakról volt…

Összefoglaló
Fájó egy pont
0

A dermesztő hidegben minden apró örömre okot adó megmozdulást díjazni tudott volna az időjárással dacoló, karcsú nézősereg. A csapatok azonban nem sokat tettek azért, hogy az…

Összefoglaló
Év végi show
0

Volt itt minden kérem szépen, akár egy gondosan összeállított, a nézőket mágnesként a képernyőre tapasztó showműsorban. Minden fonákul történt ahhoz képest, amit megszokhattunk. Az első félidőben…

Összefoglaló
Akaratból jeles
0

Szombathelyen valamennyi erényünket megcsillogtattuk. Ha kellett futballoztunk, ha kellett küzdöttünk, de ami a legfontosabb, esélyt sem adtunk arra a Haladásnak, hogy megtréfáljon bennünket. A bukdácsoló riválisok…

Összefoglaló
Egy hiba, két pont
0

Először veszítettünk pontot hazai pályán, de öröm az ürömben, hogy csak döntetlen lett a meccs vége, így a veretlenségünk megmaradt. Siránkozni, a végítélet eljövetelét prédikálni nem…

Összefoglaló
Leckét adtunk
0

Valódi futballhangulat uralkodott az Oláh Gábor utcai stadionban. A táborok végig sportszerűen buzdították a sajátjaikat, majd a lefújást követően még hosszú percekig éltették a kedvenceket, függetlenül…

Összefoglaló
A Vác már behódolt
0

Három forduló telt el legutolsó bejegyzésünk óta és megállapíthattuk, hogy a táblázat felső régiójában elhelyezkedő csapatokhoz tudásban még nem tudunk felnőni. Eljött tehát a hatodik forduló,…

Összefoglaló
Apa, kezdődik?
0

Mármint a tavalyihoz hasonló megmagyarázhatatlan, enervált játék idegenben. A kór, amely ha elharapódzik menthetetlen – helyezésekben mérhető – pusztítást végez. A lefolyás ugyanis kedvezőtlen előjelű. A…

Összefoglaló
Még mindig tart
0

A tegnapi meccs legfontosabb velejárója, hogy itthon megőriztük hibátlan mérlegünket, összességében pedig veretlenségünket is. Az eredmény láttán azt gondolhatnánk, hogy a listavezető simán nyert a tizenegyedik…

Összefoglaló
Ha reggelig játszanak se…
0

Láttunk nagy küzdelmet, sok technikai hibát, gyatra távoli lövéseket, s kevés helyzetet. Sorjázhatná egy pedáns nebuló hétfő reggel a suliban, arra a kérdésre, hogy mit hozott…