Rovat: loki

Analízis
Nagyító alatt: Spartak Trnava
0

Lassan vége van a Loki törökországi edzőtáborának, hiszen szombaton 14 órától játsszák a téli szünet utolsó előtti felkészülési meccsét, amit történetesen egy szlovák együttes, a Spartak…

Történelem
7 bajnoki cím története – 4. rész
0

Legújabb történelmi visszatekintő sorozatunkban szeretnénk a DVSC bajnoki címeit feleleveníteni, azaz jól sejthető, hogy hét részen keresztül mutatjuk be, hogy hogyan jutott a csúcsra az adott…

Citromdíj
Citromdíj #23 – Dalibor Volas
0

A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám…

Eszmefuttatás
Ez történt 2014-ben
0

Az év vége a számvetés időszaka, ez nálunk sincs másképp, tavaly már összefoglaltuk az év legfontosabb történéseit, eseményeit, és ez idén sem fog elmaradni. Egy végtelenül…

Beharangozó
Szezonzáró rangadó
0

Elérkeztünk a bajnokság idei évi utolsó fordulójához! Számunkra ráadásul egy rangadót tartogat ez a hétvége is, hiszen az MTK Budapest látogat a Nagyerdőre. A kék-fehérek az…

Beharangozó
Megtörni a győri átkot
0

Két hét szünet után folytatódik a bajnokság, méghozzá újabb rangadóval, hiszen vasárnap Győrben zárjuk az OTP Bank Liga őszi szezonját. Mivel mindkét csapat gyengén szerepelt az…

Görbe tükör
Ikertornyok #6
0

Ikertornyok elnevezésű, elsősorban humoros rovatunkban a Loki játékosaihoz, a klubhoz kötődő személyekhez keresünk vicces és hihetetlenül hasonló párokat: közéleti személyeket, fantáziafigurákat, más sportolókat. Eheti részünkben válogatott…

Interjú
„A DVSC nekem a szívem csücske!”
0

Októberben egy nagyszabású szavazásra hívtunk titeket: az elmúlt 10 év Loki Álomcsapatát állítottuk össze a segítségetekkel. Közel 3000-en szavaztatok, ami arra bátorított minket: keressük meg régi…

Közlemény
Téli LokiBlog nyereményjáték
0

ájkolj minket a Facebookon, oszd meg bejegyzésünket és ezzel részt veszel a végső sorsoláson, január elsején! Facebook oldalunk linkje: LINK És hogy pontosan mit nyerhetsz… Kezdd…

1 40 41 42 43 44 59