Író Balage

Podcast
Sűrű a program – szezon beharangozó
0

Kedden még Cliftonville, hétvégén Nyíregyháza, jövő hét kedden pedig már BATE. Elrajtolt a 2014-2015-ös szezon, és a meglehetősen sűrű program közben ismét összeültünk négyen okoskodni, és…

Összefoglaló
A továbbjutás a lényeg
0

Történelmi mérkőzést játszottak a Nagyerdei Stadionban kedden este, hiszen a DVSC először játszhatott nemzetközi tétmeccset új arénájában. A tét nem kicsi volt, hiszen egy továbbjutással nagy…

Szavazás
Állítsd össze te a Loki kezdőjét!
0

Az idei nyár bővelkedett játékosmozgásokban, számtalan távozó, és még több érkező van. A sornak még vélhetően nincs vége, de szükségesnek érezzük, hogy az olvasóink összeállítsák a…

Ranglisták
Amikor kincset találtunk
0

Több mint egy év telt el utolsó TOP10-es listánk óta, úgyhogy itt az ideje ismét rangsort felállítani. A témát ezúttal a játékos igazolások szolgáltatják, azon belül…

Összefoglaló
Minden kérdés nyitott maradt
1

Megkezdte nemzetközi szereplését a DVSC, a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén Belfastban léptünk pályára az észak-ír bajnok Cliftonville ellenében. Előzetesen keveset tudtunk az ellenfélről, és…

Összefoglaló
Futballünnep a Nagyerdőn
1

Igazi csemegének lehetett szemtanúja az, aki ma este kilátogatott a Nagyerdei Stadionba, hiszen a Loki egy igazi európai sztárcsapatot, bár az elitből egy ideje kiszoruló Lyont…

Eszmefuttatás
Játékosfigyelő
0

Már javában tart a felkészülés a következő szezonra, ezzel együtt az átigazolási piac is bőszen pörög – már akinek. Klubunk eddig nem aktivizálta magát, mindössze két…

Közlemény
A hozzászólás új mechanikája
0

A hozzászólás fontos szempont, hiszen a posztokban véleményeinket, a gondolatainkat fogalmazzuk meg, amelyekhez mindig izgatottan várjuk a ti kommentjeiteket, és ebből az egészből lesz aztán egy…

Közlemény
Elindult a LokiBlog fórum!
0

Korábbi cikkünkben már szót ejtettünk róla, hogy több közösségi média felületen is újítások történtek és egyre nagyobb szeletet harap ki ebből a LokiBlog is. Ahogyan a…

Közlemény
Nyerj jegyet a Lyon ellen!
0

A mai modern világban, amikor az internetet a közösségi média uralja, haladni kell a korral. A LokiBlog szerkesztői eddig is a folyamatos fejlesztésen, szépítésen dolgoztak, nyilván…

Büszkeségeink
Büszkeségeink #9 – Bernáth Csaba
0

Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is…

Közlemény
Ezek vagyunk mi – 5. rész
0

Megkezdődött a felkészülés a 2014/2015-ös bajnoki idényre, ám a jelentős eseményekig még heteket kell várnunk, így arra gondoltunk, hogy az uborkaszezonban kicsit jobban megismertetjük magunkat az…

Közlemény
Ezek vagyunk mi – 4. rész
0

Megkezdődött a felkészülés a 2014/2015-ös bajnoki idényre, ám a jelentős eseményekig még heteket kell várnunk, így arra gondoltunk, hogy az uborkaszezonban kicsit jobban megismertetjük magunkat az…

Közlemény
Ezek vagyunk mi – 3. rész
0

Megkezdődött a felkészülés a 2014/2015-ös bajnoki idényre, ám a jelentős eseményekig még heteket kell várnunk, így arra gondoltunk, hogy az uborkaszezonban kicsit jobban megismertetjük magunkat az…