A tizenegyedik fordulóban az örök mumusunknak számító KTE otthonába látogattunk, és biza’ nem volt jó előjel, hogy idén idegenben még nem nyertünk. Ráadásul Kecskemétre nem nyerni…
Író Balage
A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám…
Mindez vonatkozik az időjárásra, és a mérkőzésen látottakra. A válogatott mérkőzések miatt kéthetes pangás jellemzi a hazai labdarúgást, ami azt is jelenti egyben, hogy sor kerülhetett…
A kérdés arra vonatkozik, hogy ami eddig idegenben ment, most már az lesz itthon is? Ugyanis már múlt héten is necces volt a győzelmünk – igaz…
Az idei szezonban eddig nyugodtan kijelenthetjük, hogy ennek a DVSC-nek két arca van, két különböző csapat játszik hétről hétre. Az egyik, amelyik hazai pályán megalkuvást nem…
Épphogy kihevertük a Vidi elleni győzelem fáradalmait, máris következik az újabb rangadó, a nyolcadik forduló zárómérkőzésén Győrbe látogatunk. Ha lehetne választani, hogy mikor játszunk a soros…
Talán felelőtlenség ilyet kijelenteni a hetedik fordulóban, de az eddigiek alapján joggal állíthatjuk, hogy a bajnokság két legjobb csapata néz farkasszemet egymással vasárnap a Nagyerdőn. Nos,…
Egy rég elfeledett sorozatot szeretnénk újraindítani, mégpedig a szubjektív véleményen alapuló erősorrend elemző Power Rankings szériát. Ebben a szezonban hat résszel jelentkezik majd a rovat, hogy…
Július közepén megvalósítottuk az első podcast projektet, akkor az előttünk álló szezont harangoztuk be. Azóta eltelt nagyjából másfél hónap, és rengeteg esemény történt, voltak érkezők, távozók,…
És tovább nem is folytatom, mert egyrészt nyomdafestéket nem tűrő a befejezés, másrészt mindenki ismeri a népszerű szurkolói rigmust. Nos, szerencsére a vasárnap délutáni meccs után…
Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is…
Túl vagyunk két bajnokin, de sok mindenre még nem kaptunk választ. A Kaposvárt jól kitömtük, de nem volt mérvadó a hosszú emberelőny miatt, a Kövesd ellen…
A második fordulót rendezték a hétvégén az OTP Ligában, és ezúttal is a zárómeccs jutott nekünk. Az ellenfél az újonc Mezőkövesd volt, és a múlt heti…
Elhamarkodott kijelentésnek tűnik, de mégis a szezon egyik legfontosabb mérkőzésére kerül sor csütörtök este. A tét ugyanis az, hogy folytathatjuk-e a szereplést a második számú kupasorozatban,…
Mérföldkőhöz érkezett a blog, ugyanis egy régóta tervezett projekt megvalósításaként elsőként jelentetünk meg úgynevezett podcastot, mely egy kötetlen beszélgetés a blog szerkesztői között az aktuális témákról.…