Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az…
Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az…
A mai napon abban a szerencsés helyzetben érezhettem magam, hogy részt vehettem az új Nagyerdei Stadion túráján, melyen a kb. 85%-os készültségű stadiont tekinthettük meg közelről,…
Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az…
Lassan vége van januárnak, hamarosan edzőtáborba vonul a csapat, közeledik a tavaszi rajt, eközben a játékoskeretben is van jövés-menés, mindeközben a stadion is majdnem kész van,…
Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az…
A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám…
Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is…

Közeledik az év vége, ilyenkor szokás, hogy a legtöbb sportoldal összefoglalja az év jelentősebb eseményeit, kiemelvén az emlékezetes dolgokat, és az érdekességeket. Ezt most mi is…
Elérkeztünk a magyar bajnokság „rákfenéjéhez”, a minden magyar focit szerető szurkoló által legkevésbé várt időszakhoz, a téli pihenőhöz. Jó három hónapig nem rendeznek NB1-es bajnokikat, így…
Nevek vannak a listán. Mindkét oldalon. És sok. A pletykák, sajtóhírek, találgatások útvesztőjében vagyunk, próbálunk eligazodni közöttük, megtalálni az utat, amely a világosság felé vezet. Cikkünk…
A tegnapi napon szurkolói ankétot tartott a DVSC, mégpedig annak apropóján, hogy az őszi szezon végeztével a csapat a tabella első helyen áll, négypontos előnnyel megelőzve…
Elérkeztünk az őszi szezon végéhez, ami hivatalosan nem a bajnokság fele, hiszen tavaszról előrehoztak két fordulót, így tieznhét forduló után újra felállítjuk az erősorrend listát, és…
Nem először játszottuk el azt a Mezőkövesd ellen, ami történt. Rengeteg pontot buktunk már el emiatt a hozzáállás miatt, és még többet elbukhattunk volna, ha olykor…
A nyolc közé jutásért rendeztek ma Magyar Kupa visszavágó mérkőzést az Oláh Gábor utcán, ami egyben a 2013-as év utolsó hazai mérkőzése volt, így jó 1500…