Ahogy azt EL-leselkedő cikksorozatunkban jeleztük, holnap kiderül, hogy ki lesz az ellenfelünk az Európa Liga első selejtezőkörében. Mostanra az is kiderült, hogy kik lehetnek a lehetséges…
Ahogy azt EL-leselkedő cikksorozatunkban jeleztük, holnap kiderül, hogy ki lesz az ellenfelünk az Európa Liga első selejtezőkörében. Mostanra az is kiderült, hogy kik lehetnek a lehetséges…
Miután a DVSC elérte a „NER-en kívüli” pontvadászat bajnoki címét és a harmadik helyen végzett a bajnokságban, a fiaink meg is kezdték a felkészülést az augusztus…
Miután a DVSC elérte a „NER-en kívüli” pontvadászat bajnoki címét és a harmadik helyen végzett a bajnokságban, a fiaink meg is kezdték a felkészülést az augusztus…
Sorozatunkban olyan furcsa, helyenként kínos, vagy épp vicces sztorikat elevenítünk fel a DVSC múltjából, ami nagy jelentőséggel bírt a jövőre nézve, mindenki számára megmosolyogtató, vagy szimplán…
Véget ért a rövid, alig 2,5 hetes pihenő, a héten pedig már meg is kezdte a felkészülést a csapat a következő szezonra, azon belül is a…
Immár ötödik év hirdetjük meg szezon végi szavazásunkat, mely során megválasztjuk az adott évad legjobb játékosát. Ezt a nagy szavazást kisebb hónap végi szavazások előzik meg, amikor…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. Tegnap nem tudtuk értékelni a szezont, ma még egyszer nekifutunk, tartsatok velünk!
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. Ma csak a kupadöntőről lesz szó, illetve tartunk egy kis kérdezz feleleket is.
Hagyományainkhoz híven idén is egy videóba gyűjtöttük a szezon során szerzett összes találatunkat. Felejthetetlen gólokat szereztünk idén, és nem véletlen a többes szám, hiszen a DVSC…
A szezon utolsó hónapjában eldőltek a fontos kérdések, és biztossá vált, hogy a dobogón zárjuk a 2018-2019-es idényt. Az utolsó hónap három meccséből csak az utolsón…
Nevek vannak a listán. Mindkét oldalon. És sok. A pletykák, sajtóhírek, találgatások útvesztőjében vagyunk, próbálunk eligazodni közöttük, megtalálni az utat, amely a világosság felé vezet. Cikkünk…
Véget ér az idény, ideje megnézni ki hogyan teljesített a 2018-2019-es idényben, valamint emlékezzünk vissza az évad utolsó fellépésére a váci elleni összecsapásra!
A bajnokság utolsó öt fordulójáról következik megszokott rövidke kis elemzésünk az InStat segítségével. Azaz lássuk, hogy mit mutatnak a számok a véghajrában nyújtott teljesítményünkkel kapcsolatban!
A szezon végeztével elérkeztünk a különféle összegző, értékelő cikkekhez. Ezek közül az egyik a Power Rankings sorozatunk zárása, melyben megnézzük, hogy mennyire lőttük be jól a…
A szezon ugyan befejeződött, de nekünk még vannak kötelességeink. Első körben az, hogy eldöntsük, ki volt május legjobbja! A hónap legjobbja szavazássorozatunk utolsó állomásánál tartunk, ezt…