Minden véget ér egyszer, így van ez az OTP Bank Liga 2017/18-as szezonjával is. Bajnokot már avattunk, az ezüstérmes kiléte is biztossá vált, viszont az utolsó…
Rovat: DVSC
Belegondoltál már abba, hogy az elmúlt 10-15 évben milyen futballisták játszottak ellenünk nemzetközi meccseken? Kik voltak azok, akikről akkoriban még nem gondoltuk volna, hogy sikeres nemzetközi…
Ismét egy rendhagyó Heti Hármas adással jelentkezünk, már ami a formátumot illeti. Ezen a héten a motiváció kérdése volt a középpontban, hiszen nagy visszhangot váltott ki…
A 32. forduló kibeszélője kivételesen hétfői alkalommal, a Semleges Térfél online műsorban, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. A 32. forduló DVSC-PAFC találkozójáról és…
Utolsó hazai meccsünkre készültünk a Felcsút ellen, a BL döntő miatt vasárnapra kitűzött 32. fordulóbeli összecsapáson. Bár eleinte úgy tűnt, hogy a nagy eső miatt ha…
Két meccsünk van hátra a szezonból, a csapatot ismerve ez idő alatt bármi megtörténhet. Vasárnap a Felcsútot fogadjuk a Nagyerdei Stadionban. Egyik csapat sincs a legjobb…
A Throwback Thursday (“visszatekintő csütörtök”) egy, a közösségi médiában elterjedt szleng, jellemzően egy olyan esemény, vagy fotó csütörtöki napon történő felelevenítése, ami régebben történt, adott esetben éppen az…
A Balmazújváros ellen kikaptunk, Sós nem érti, hol vannak a szurkolók, néhány játékosunk pedig nem nyújt igazán értékelhető teljesítményt. Hogy mi a véleményünk erről, kiktől szabadulnánk…
A balmazújvárosi vendégjáték mindkét hajdúsági csapat számára létfontosságúnak ígérkezett. A vendéglátóink a bennmaradásért vívnak ádáz harcot, számunkra pedig a dobogó alsó foka (és az ezzel együtt…
Már csak három forduló van hátra az NB I idei kiírásából, így kijelenthető, hogy ez már bőven a véghajrá. A Balmazújváros számára égetően fontos lenne a…
A Throwback Thursday (“visszatekintő csütörtök”) egy, a közösségi médiában elterjedt szleng, jellemzően egy olyan esemény, vagy fotó csütörtöki napon történő felelevenítése, ami régebben történt, adott esetben éppen az…
Az idei május ismét a számolgatásról szól, de mennyivel másabb jelen helyzetben számolgatni, mint tavaly ilyenkor, amikor a kiesés elleni küzdelem legfontosabb meccseit vizsgáltuk. Most három…
Legyőztük a Diósgyőrt, de a második félidei játékunk és hozzáállásunk hagyott maga mögött kívánnivalót. Adódik a kérdés, hogy miért nem tudtuk bedarálni a 90 percig emberhátrányban…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. A 30. fordulóban a DVSC-DVTK találkozó előbbi számára a dobogóért, utóbbi számára a…
Adott egy ellenfél, amely ellen hagyományosan jók megy a Lokinak, de adott egy olyan szituáció is, amikor borulhat minden papírforma. A Diósgyőr számunkra kedves ellenfél, de…