Rovat: Honvéd

Beharangozó
Fordul-e a kocka?
8

Túlesve a Ferencváros elleni tavaszi nyitányon, amelyen a Loki egy nagyon is értékes pontot szerzett a bajnoki címre törő zöldek ellen, nem áll meg az élet,…

Összefoglaló
Nem tudunk gólt lőni
41

Újabb, hihetetlen peches vereséget szenvedtünk a bajnokságban, ami azért is kínos, mert zsinórban a harmadik tétmeccsünkön maradtunk alul. A Honvédról tudtuk, hogy az utóbbi években rendre…

Podcast
7/3 – Igazság vagy magyarázkodás?
3

Heti Hármas című podcast sorozatunk eheti adásának fő témája Leonel Pontes nyilatkozata volt, mely megosztotta a szurkolókat. Ezen kívül szót ejtettünk még a kapott gólok számáról,…

Beharangozó
Kellene a sikerélmény
12

Mostanában kevés sikerélményben van része csapatunknak, hiszen sorra érnek minket a kudarcok – a hétközi kupakiesést követően a Fradi otthonában is vereséget szenvedtünk -, Pontes és…

Analízis
InStat: DVSC – Honvéd
2

Ez még mindig nem az összefoglalónk, de nyugi, már készülőben van. Addig is vessünk pillantást a tegnapi mérkőzést statisztikáira, számadatira, hogy azok is olyan borzalmas értékeket…

Beharangozó
Menekülni a tolakodásból
10

Biztató tavaszi szezonkezdetet követően a játék minden alkotóeleme összeesküdött ellenünk, így sikerült egy olyan meccset játszani Angyalföldön, amelyen az ember legfeljebb a gyors sörhöz jutásnak örülhet.…

Történelem
Kupagyőztes! #3
0

Megszokhattátok már, hogy az év elejét, az uborkaszezont mindig retro hetekkel nyitjuk. Ez idén sem lesz másként, és a két évvel ezelőtti nemzetközi kupás, illetve a…

Összefoglaló
Van mit gyászolnunk
0

Halottak napja alkalmából rendhagyó összefoglalóval jelentkezik blogunk. A tegnapi DVSC-Honvéd 0-0 ugyanis ismét rámutatott arra, mennyire aktuális kérdés az elmúlás és a halál a klub életében.…

Beharangozó
Gólzápor, vagy szenvedés?
0

Tizennegyedik fordulójánál tart az NB1, délután a Budapest Honvéd látogat a Nagyerdei Stadionba. A dobogóért zajló küzdelem egyre szorosabb, most nagyon fontos lenne egy újabb Loki…

Összefoglaló
Kihoztuk belőle a maximumot
1

A Rosenborg ellen bár kikaptunk, a visszavágón van egy minimális reményünk, így ha nem is feltartott kezekkel, de felforgatott kezdővel utaztunk Kispestre, ahol az eddig százszázalékos…

Összefoglaló
Ez megint értékelhetetlen volt…
0

Nagyon jó előjelekkel várhattuk a Kispest elleni bajnokit, hiszen ezt megelőzően két szép győzelmet arattunk a bajnokságban, illetve hét közben jóformán a cseresorunkkal kiejtettük a legjobbjaival…