Rovat: loki

Beharangozó
Láthatatlan rangadó
0

A nemzetközi kupa után a hétvégén beindul az élet az OTP Bank Ligában is. Kevesebb csapattal, kevesebb tv-közvetítéssel, de reméljük több Loki sikerrel! Rögtön egy rangadóval…

Podcast
Podcast különkiadás: Sutjeska – DVSC
0

Az írásos összefoglalónkra még várni kell holnapig, addig is viszont ahogy ígértük, jelentkezünk egy különleges podcasttal. Tudniillik, a szerkesztőstáb közösen tekintette meg a mai mérkőzést, így…

Beharangozó
Magabiztos előnnyel a visszavágóra
0

Holnap Montenegróban lépünk pályára az UEFA Európa Liga selejtezőjének visszavágóján, amelyet három gólos előnyből, így bizakodva várhatunk. Az elmúlt egy hétben újabb játékos iratkozott fel a…

Analízis
Fortuna a Sutjeskát adta nekünk
0

Megkurtított szabadság és hamarabbi kezdés…. Többek között ezek voltak a velejárói a DVSC legutóbbi bajnokságban elért 4. helyéhez, ami ugyan Európa Liga selejtezőt ért számukra, de…

Analízis
A szezon számokkal összefoglalva
0

Minden félszezonra illetve szezonra vonatkozóan elkészítjük a vizsgált időszak érdekesebb statisztikáit, ez idén sem marad el. A 2014-2015-ös szezonra vonatkozóan rengeteg érdekes számadat foglalja össze, hogy…

Podcast
Egy viszontagságos szezon értékelése
0

Folytatjuk szezonösszegző cikksorozatunkat, melynek következő állomása a szezonértékelő podcast adásunk, melyben hat szerkesztő mondta el véleményét a 2014-2015-ös szezonról. Rendhagyóra sikeredett az adás, hiszen teljesen újfajta…

Beharangozó
Mégis nyerünk valamit?
0

Talán kissé unalmas lehet, hogy ismét egy költői kérdést teszek fel apró kis szösszenetem elejére, de ez alkalommal jobb cím nem jutott eszembe. És nem szeretnék…

1 37 38 39 40 41 59