LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Játékoskeringő – 2013/2014 tél

Nevek vannak a listán. Mindkét oldalon. És sok. A pletykák, sajtóhírek, találgatások útvesztőjében vagyunk, próbálunk eligazodni közöttük, megtalálni az utat, amely a világosság felé vezet. Cikkünk folyamatosan frissül a sajtóban megjelent pletykákkal és tényekkel teletűzdelve, melyekkel próbálunk mindig naprakészek lenni.

 A nevekre kattintva megtekinthető a játékosok profilja a transfermarkt.com oldalon.

Érkezett:

Távozott:


Hírek, pletykák:

02. 22.: Az átigazolási időszak tegnap éjfélkor hivatalosan is bezárult Magyarországon, így innentől már csak szabadon igazolható játékosokat lehet szerződtetni, de nem kockáztatnuk nagyot, ha kijelentjük, hogy már nem lesz mozgás a csapaton belül, így ezt az átigazolási szezont lezártnak tekintjük.

02. 21.: Az átigazolási időszak végének közeledtével két távozónk is akad: Szécsi Márk és Burics András Kecskeméten folytatja kölcsönben. A fiatal támadó ősszel a Loki első csapatában szerepelt, a több játéklehetőség érdekében igazolt a KTE-hez, míg Burics András a Létavértes csapatkapitánya volt az ősszel, és védekező középpályás.

02. 17.: Itt a bomba meglepetés! Tisza Tibor Debrecenbe szerződött. A mai napon jelent meg a DVTK honlapján a hír, mely szerint felbontották a szerződését, így szabadon igazolható, nem sokkal ezt követően pedig alá is írt a Lokihoz. A 29 éves csatár három évre írt alá.

02. 17.: Luis Ramos a cseh élvonalban szereplő Teplicéhez igazolt, ahol csapattársa lesz a korábban szinten debreceni Eugéne Salami, az exkecskeméti Francis Litsingi, valamint az exfradista Martin Klein. Edzője pedig nem más lesz, mint Zdenek Scasny…

02. 16.: Nem tart igényt Szűcs István szolgálataira a továbbiakban a Békéscsaba. Komjáti András már nem számol a védővel, így minden bizonnyal távozik a 28 éves játékos. Mivel csak kölcsönben szerepelt a liláknál, ha vissza is tér Debrecenbe, egészen biztosan nem marad itt sokáig. (forrás: nso.hu)

02. 14.: Egy kis érdekesség: Luis Ramos fél év után távozott a francia Chateauroux csapatától, mivel a kezdeti sok játéklehetőség után novemberben teljesen kiszorult a csapatból. A hondurasi játékos így most szabadon igazolható. (forrás: nso.hu)

02. 10.: Aleksandar Trninic a macedón Vardar Szkopjéba szerződött.

02. 04.: Úgy tűnik Pölöskey mégis marad Pécsen, ugyanis elutazott a csapattal a törökországi edzőtáborba. Grumic távozása után nem is olyan meglepő, hogy inkább megtartanák. (forrás: nb1.hu)

02. 01.: A nemzetközi téli átigazolási szezon éjfélkot véget ért. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne érkezőnk, vagy távozónk, ugyanis a magyar átigazolási piac február 21-ig tart nyitva, eladási szempontból már érdekesebb, mert a legtöbb bajnokságban már nem lehet igazolni.

01. 31.: Klubhoz közeli forrás szerint nem lesz már a télen játékosmozgás a keretben, igazolnunk nem is igazán kell, hiszen minden posztra megvagyunk, távozó pedig maximum egy-két fiatal kölcsönadása esetén jöhetne szóba. A szemünket azért továbbra is nyitva tartjuk, mert február 21-ig tart az átigazolási időszak, és mint tudjuk, a fociban bármi megtörténhet.

01. 28.: Kialakult a törökországi edzőtábor pontos programja. Február 5-én a bolgár CSZKA Szófiával mérkőzünk meg, 8-án a keret egyik fele a dél-koreai Pohang Steelersel, a másik pedig a kazah Sahtyor Karagandyval játszik, végül a tábor zárásaként 12-én szintén két meccset, a japán Shonan Bellmare és a román Gaz Metan ellen játszunk.

01. 28.: A debreceni küldöttség (Kósa Lajos, Szima Gábor és az egyetem képviselői) Barcelonába utazott állandó szakmai kapcsolat kiépítése céljából. Szeretnének spanyol szakembereket csábítani a debreceni utánpótláshoz. (forrás: civishir.hu)

01. 25.: Rene Mihelic is a Loki játékosa! A szlovén támadó középpályás négy évre írt alá. A 25 éves játékos öt évet húzott le a Maribornál, majd a portugál Nacionalhoz szerződött. Megfordult kölcsönben a Levski Szófiánál is, legutóbb pedig a szlovén bajnokság harmadik helyén álló Zavrc csapatában játszott. Mihelic a középpálya két szélén, valamint középen is bevethető. Ezzel egyébként újfent eggyel több légiósunk van, mint a megengedett nyolc, így nem kizárt, hogy megválunk valakitől még az átigazolási időszakban.

01. 25.: Első téli igazolásunk a napok óta tesztelt Kovács Ádám, akivel négy éves szerződést kötött a DVSC. A fiatal támadó Belgiumban nevelkedett, itthon több csapatban is megfordult, többnyire az NB2-ben futballozott.

01. 23.: A lameuse.be – hangsúlyozzuk – meg nem erősített információi szerint Giuseppe Rossini, a belga első osztály 8. helyén álló Charleroi támadója nemet mondott a Debrecen hívására. Elnézve a statisztikáit, nem valami meggyőző, de mint tudjuk, Coulibaly sem szórta a gólokat Belgiuban, nálunk meg beindult. Minden esetre érdekes pletyka. (forrás: csakfoci.hu)

01. 22.: Kicsi az esélye annak, hogy Tisza Debrecenbe igazoljon, árulta el ügynöke, Filipovics, bár ezt már múlt héten megtudtuk a vezetőktől. (forrás: nso.hu)

01. 22.: Ellenben az öcsivel, Slimaneal szerződést bontott a klub. A játékos maga kérte kontraktusa felbontását, mivel úgy véli, nem sok esélye van beverekednie magát a kezdőbe, és honvággyal is küszködik. Hazatér Franciaországba, de még nem tudja, hogy hol folytatja a pályafutását, ha egyáltalán folytatja. Mi azért sok sikert kívánunk neki, mert nagyon tehetséges játékos, és megérdemelt volna egy esélyt a szakmai stábtól.

01. 22.: Selim nem igazol Törökországba! A csapat ugyan kapott ajánlatot egy török csapattól – minden bizzonnyal a másodosztályú Denizlisportól -, de hosszas mérlegelés után úgy döntöttek, hogy Selimre nagy szükség van, így nem fogadják el azt. Megjegyezzük, ezek szerint maga az ajánlat sem volt olyan jó, amiért megérte volna eladni Bouadlát. A játékos elfogadta a klub döntését, és teljes gőzzel készül a tavaszi szezonra.

01. 21.: A klub a vezetés tájékoztatása szerint nincs kapcsolatban Leandróval, azaz a futballista egyelőre nem jelezte, hogy elhagyná a ciprusi gárdát. (forrás: csakfoci.hu)

01. 21.: Leandro elmondta, hogy legfőbbképp a válogatottba való bekerülés miatt szeretne hazaigazolni. Szeretne a bajnoki címért küzdeni, így csak olyan csapat jöhet szóba, akivel elérheti ezt a célt. Mondjuk éppen mi. (forrás: nso.hu)

01. 21.: Pölöskey Péterre nem számít a Pécs vezetőedzője, noha a támadó kölcsönszerződése nyárig szól, a játékos jelenleg külön készül a csapattól, jövője továbbra is kérdéses. (forrás: nso.hu)

01. 21.: Mondtam Szima Gábornak, hogy Debrecenben van egy lakásom, amit nem szeretnék eladni, mert ciprusi pályafutásom után szívesen visszatérnék a Lokihoz.”nyilatkozta Leandro 2010 januárjában, Ciprusra igazolásakor. Reméljük beváltja az ígéretét.

01. 20.: Rezes László Nyíregyházára igazolt, és nem kölcsönbe, hanem végleg.

01. 20.: Folytassuk a tegnap megpedzegetett pletykát: a ciprusi források most arról írnak, hogy Leandro szeretne visszatérni Magyarországra, napokon belül megtörténhet a szerződésbontás. Kik jöhetnek szóba jelenleg? Mondjuk két volt csapata, a Fradi, és mi. A Fraditól nem vált el valami szépen, illetve ott nem is szerették annyira a szurkolók, mint nálunk, ahol rengeteg sikerben, bajnoki címben, kupagyőzelemben, és nem mellesleg BL csoportkörben volt része. Mellettünk szól tehát a kellemes emlék, valamint a tabellán elfoglalt helyezés, ellenünk viszont a pénz, amit megkaphat a Fradinál, vagy akár az ETO-nál, neadjisten Diósgyőrben. Kérdés, mi motiválja jobban. Mi azért bízunk benne, hogy haza húz a szíve, és minket választ, ha valóban hazatér. Ez esetben Selim eladása esetén nem is nagyon kell gondolkodnunk a pótlásán. (forrás: csakfoci.hu)

01. 19.: „Rezes Lacit kétszer hoztam a Vasasba, most is úgymond elsők lehetnénk rá, de sajnos nem tudom neki megígérni, hogy a tavasszal a feljutásért fogunk harcolni.” – Nyilatkozta Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője. (forrás: labdarugas.vasassc.hu)

01. 19.: Ciprusi források szerint Leandro fel szeretné bontani a szerződését az Omonia Nicosiaval. Gondolom mindenki sejti, hogy mire gondolunk. (forrás: nso.hu)

01. 18.: Az 1-1-re végződő edzőmeccs után fény derült a próbázónkra. A posztját, és a nemzetiségét jól sejtettük, viszont a nevet nem. Rene Mihelicről van szó, aki Volashoz hasonlóan sok évet lehúzott a Maribornál. Megfordult a portugál élvonalban szereplő Nacionalnál, valamint korábbi BL ellenfelünknél, a bolgár Levski Sofiánál is. Legutóbb a szlovén bajnokság harmadik helyén álló Zavrc együttesében játszott. Szlovéniában 140 bajnokin 20 gólt és 21 gólpasszt jegyzett.

01. 18.: Kezdjük a mai napot egy kis találgatással. Biztos információ, hogy van egy próbajátékosunk, már tippünk is van, hogy ki lehet az, nevet egyelőre nem írunk, amíg nem biztos, az viszont biztos, hogy középső középpályásról van szó, lehet, hogy a mai edzőmeccs után már okosabbak leszünk. Az sem kizárt, hogy ez Selim távozását vetíti előre.

01. 16.: Szokatlan nyilatkozatot olvashatunk a klub hivatalos honlapján. Azért szokatlan, mert átigazolási pletykákkal kapcsolatban nem szoktunk kapni hivatalos tájékoztatást, most viszont Róka Géza több játékos esetében is tiszta vizet öntött a pohárba. Nézzük sorban: Selim Bouadláért valóban érkezett ajánlat, és bár nagy értéke a klubnak, illetve a bajnoki címért folytatott versengésben szükség van rá, a klub költségvetésére kedvező hatással lenne, ha jó pénzért el tudnánk adni, ezért megfontolják a törökök ajánlatát. Tisza Tiborral kapcsolatban azt tudtuk meg, hogy zajlottak tárgyalások közte és a klub között, de kicsi rá az esély, hogy Debrecenbe igazoljon, lévén, hogy a klub és a játékos álláspontjai igen messze vannak egymástól. Slimane Bouadla Nyíregyházára való igazolása fel sem merült a két klub között, Rezes László viszont akár napokon belül a Szpari játékosa lehet, méghozzá végleg. A próbájátékon lévő Kovács Ádám minden bizonnyal szerződést fog kapni a klubtól. A Csákvárról próbajátékra érkezett Berki István a DEAC-al készült három napot, ha sikerült volna a megegyezés, akkor tavasszal valamelyik NB3-as csapatunkban játszott volna. Két kiszemeltünkről is szó esett: Dudás Ádám leigazolása felmerült, de jelenleg nem aktuális. Bognár István játékát viszont figyelemmel követi a klub, és egy kis utalást is láthattunk arra, hogy akár elképzelhető, hogy a közeljövőben magára öltheti a Loki szerelését.

01. 16.: Mivel nyáron pályáralépett nálunk a Szuperkupa meccsen, ezért Pölöskey nem igazolhat egy harmadik klubhoz, mert egy idényen belül maximum két csapat színeiben léphet pályára egy játékos tétmérkőzésen, pedig már majdnem megegyezett a Kecskeméttel. Így két eset lehetséges, vagy marad nálunk Pölő, és játszik az NB3-ban, vagy marad Pécsen. Utóbbiról folynak az egyeztetések a pécsi klub vezetésével. (forrás: nso.hu)

01. 16.: Kulcsár Tamás három évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését.

01. 15.: Közben kiderült, hogy melyik csapat tett állítólag ajánlatot Selimért. Igen, jó ismerősünk, a Denizlispor, akik kész tényként közölték Coulibaly megszerzését a nyáron, illetve később korrábi védőnket, Simacot szerződtették. A török csapat erejét mutatja, hogy még a másodosztályban is csak a 15., utolsó bentmaradó helyen állnak. Ha Selimet csak a pénz érdekli (márpedig nem így ismertük meg), akkor van rá sansz, hogy eligazoljon, egyébként kevés esélyt látok rá. (forrás: nso.hu)

01. 15.: Tiszát most azeri csapattal hozták hírbe, az ügynöke (Filipovic, ki más) ügyesen kavargatja azt a bizonyost. (forrás: nso.hu)

01. 15.: Selim Bouadláért konkrét ajánlatot kaptunk egy török csapattól. (forrás: csakfoci.hu)

01. 15.: Tisza Tibor egyre közelebb a Lokihoz. Nem edz a DVTK-val, mert velünk egyeztet, még a héten aláírhat. (forrás: nso.hu)

01. 15.: A jelenleg próbajátékon lévő Kovács Ádám adatlapját találtam meg az MLSZ adatbankon. Az itt látható statisztikák szerint nem valami gólerős játékos, idén 8 NB3-as meccsen 1 gól, tavaly 14 NB2-es meccsen 3 gól. Összességében 83 felnőtt tétmérkőzése van, ezeken 13 gólt szerzett, csatár létére. Nem valami bíztató.

01. 14.: A Nemzeti Sport is megerősíti, hogy Berki István nem igazol Debrecenbe. A középpályás visszatért Csákvárra, de további NB1-es kérői akadnak. (forrás: nso.hu)

01. 14.: Az imént feltett kérdésünkre szerencsére hamar megkaptuk a választ. Bouadláék holnap érkeznek vissza Debrecenbe, és csütörtökön csatlakoznak a kerethez.

01. 14.: A szurkolókat leginkább foglalkoztató téma jelenleg, hogy mi van a Bouadla testvérekkel? Ugyanis a DVSC honlapján megjelent fotókon (itt és itt) egyikük sem szerepel. Arról már tudunk, hogy Slimanet vélhetően kölcsönadjuk, de mi van a bátyjával, Selimmel? Eladjuk? Vagy csak késik? Ez utóbbiról nem tájékoztattak minket, ugyanis ezen cikk szerint mindenki megkezdte hétfőn a felkészülést, kivéve a négy válogatott játékosunk. Hol van az igazság?

01. 14.: A csákvári Berki István aligha igazol Debrecenbe. Furcsa is lett volna egy teremtornán mutatott jó teljesítmény után elhozni egy NB3-as játékost.

01. 14.: Az NSO szerint Pölöskey Péter a Vasasban köthet ki. Szintjének megfelelő csapat. (forrás: nso.hu)

01. 13.: Talán már mindenkinél feledésbe merült a Tisza Tiborral kapcsolatban megjelent kósza pletyka, miszerint érdeklődünk iránta, illetve az ő menedzsere érdeklődött nálunk. Az NSO most újra bedobta a nevét, és azt vízionálják, hogy akár már a héten csatlakozhat a kerethez. Én személy szerint továbbra is kötve hiszem, hogy ő valaha is visszatérne a Lokiba, de mint tudjuk, a labdarúgásban bármi megtörténhez. (forrás: nso.hu)

01. 13.: A mai napon elkezdődött a felkészülés a tavaszi szezonra. Az első találkozón egy új arcot is felfedezhettünk: a 22 éves, Belgiumban nevelkedett Kovács Ádám is a Lokival kezdte a felkészülést, akivel valószínűleg szerződést kötünk. A fiatal támadó Magyarországon megfordult a Honvéd, Vasas, Kecskemét és Nyíregyháza csapatainál, legutóbb Nyírbátorban futballozott.

01. 09.: Ahogy az várható volt, kölcsönszerződése lejárta ellenére nem tér vissza Debrecenbe Balajti Ádám, aki a tavaszi szezont is Mezőkövesden tölti, újfent kölcsönben.

01. 08.: Slimane Bouadla is Nyíregyházán köthet ki, kérdés, hogy csak kölcsönben, vagy végleg, de az átadólistára került kifejezés nem sejtet túl sok jót. (forrás: nso.hu)

01. 07.: Pölöskey Péter kölcsönszerződése még fél évig szólt volna Pécsen, azonban közös megegyezéssel felbontották a kontraktusát, így hivatalosan visszatér hozzánk. Azonban, ahogy a menedzsere nyilatkozta, egészen biztosan nem nálunk folytatja, csapatot keresnek neki. Újabb megkönnyebbülés. (forrás: nso.hu)

01. 07.: Négy fiatal játékos kezdi meg a felkészülést jövő héttől a felnőtt kerettel. Ahogy azt a HAON is jelezte, a DEAC-ból a 19 éves kapus, Slakta Balázs, a szintén 19 éves védő, Szatmári Csaba, illetve rajtuk kívül a Létavértes két 21 éves tehetsége, a középpályás Berdó Péter, valamint az NB3 Keleti csoport góllövő listáját vezető Kertész Tamás.

01. 07.: A HAON cikke szerint fiatalokkal erősíthetünk: Szatmári Csaba, Króner Martin és Slakta Balázs az első kerettel kezdheti meg a téli felkészülést. A cikk megemlíti, hogy a kevés lehetőséget kapó Slimane Bouadla távozhat, valamint Rezes László Nyíregyházára kerülhet kölcsönbe. (forrás: haon.hu)

01. 06.: Bognár György nyilatkozata szerint a holnapi nap folyamán Szima Gábor az NB3-as Csákvár 19 éves támadó középpályásával, Berki Istvánnal fog tárgyalni, és amennyiben megegyezés születik, úgy a fiatal játékos Debrecenben folytatja pályafutását. (forrás: feol.hu)

01. 06.: Dombi Tibor és Bernáth Csaba szerződést hosszabbítottak. Előbbi fél, utóbbi egy évre kötelezte el magát. Közben az is eldőlt, hogy febuár 3-13-ig Törökországban, Belekben edzőtáborozik a csapat, várhatóan öt felkészülési meccset játszva.

01. 05.: Nincs akkora pletykaáradat, mint ami nyáron volt – ez mondjuk várható volt -, így egyelőre egy csapaton belüli fejlemény: Verpecz, Korhut, Lázár és Szakály meghívót kaptak Pintér Attilától a válogatott két napos összetartására.

12. 30.: Tisza Tibor menedzsmentje nálunk és a Vidinél kopogtatott, hogy nem-e érdekel minket a játékos. Tisza Loki nevelés, de annak idején volt némi affér Szima és Tisza apja közt, úgyhogy emiatt, és a vélhetően magas bére miatt elég valószínűtlennek tűnik, hogy nálunk kötne ki. (forrás: csakfoci.hu)

12. 27.: Torghelle Felcsúton edz, Debrecenbe biztosan nem igazol. Megkönnyebbülés. (forrás: nb1.hu)

12. 24.: A HBN szerint Trninic után Slimane Bouadla is távozhat, igaz több mindent nem fűztek hozzá, hogy hova, és hogyan. Vélhetően ez is csak egy szurkolói körökből indult pletyka, mint Bognár esetében, nem nagyon van realitása a távozásának, maximum kölcsönbe a több játéklehetőség érdekében.

12. 23.: A csakfoci.hu szerint Torghelle Sándor is a kiszemeltjeink közt van. Felírjuk a listára, de szerencsére nem sok valóságalapja van annak, hogy Debrecenbe igazol Air Sanyi. (forrás: csakfoci.hu)

12. 23.: Ha minden igaz, a télen lejár Balajti Ádám kölcsönszerződése Mezőkövesden, így visszatérhet Debrecenbe. Minden bizonnyal csak átmenetileg, nem valószínű, hogy számol vele a szakmai stáb, így újfent kölcsönbe kerülhet valahova. (forrás: nso.hu)

12. 23.: Amit hetek óta sejteni lehetett, az ma vált hivatalossá: Aleksandar Trninic távozik a csapattól. A hivatalos indoklás szerint rendszeres játéklehetőségre vágyik, amit nálunk nem kaphat meg.

12. 20.: Szurkolói körökben terjed a pletyka, hogy Aleksandar Trninic szerződését felbontják, vagy már fel is bontották, de erről még semmi hivatalos infót nem kaptunk. Mindenesetre nem lepne meg senkit a távozása.

12. 20.: A kevés lehetőséget kapó játékosok közül első sorban Króner Martin és Rezes László távozása lehetséges, természetesen csak kölcsönbe.

12. 19.: Ami már tény, és hivatalos: Vukasin Poleksic Kecskemétre igazolt, egyelőre csak kölcsönbe. A montenegrói válogatott kapus csak harmadik számú hálóőr volt nálunk, míg Kecskeméten a távozni készülő Antal Botond helyét veheti át, így nem kizárt a hosszabb távú szerződtetése a nyáron.

12. 12.: Bár valószínűleg ez csak egy szurkolói pletyka, mégis szóba került csapatunkkal kapcsolatban a Mezőkövesd irányítója, Bognár István. A fiatal játékos kulcsembere az újoncnak, de nem nagyon van realitása, hogy Debrecenbe igazol (forrás: haon.hu)

12. 11.: A nemzetisport.hu információ szerint Dudás Ádámmal szemezünk, a szélsőnek nyáron jár le a szerződése, de Győrben nem ragaszkodnak hozzá, így akár a télen nálunk köthet ki. (forrás: nso.hu)

12. 09.: Amit már tudunk: a szurkolói ankéton elhangzott, hogy légióskorlátozást vezetnek be a klubnál, ami első körben nyolc légiós alkalmazását engedélyezi az első keretnél. Mivel jelenleg 11 légiósunk van, így lesznek/lehetnek távozók a közeljövőben.

12. 20.: Elérkeztünk a téli szünethez, így itt az ideje, hogy újra pörögjön az átigazolási rovatunk! Érkezők, távozók, kiszemeltek, lehetséges távozók, minden egy helyen! Kövessétek figyelemmel a rovatot, mely napi szinten gyűjti csokorba a csapattal kapcsolatos tényeket, pletykákat! A kommentelési lehetőséget pedig újra engedélyeztük. Tekintsük át a közelmúltban történteket.


Korábbi rovataink:

1819tel

nyari

nyari

nyari

teli

nyari

1516tel

1516nyar

1415tel

1415nyar

1314tel

1314nyar