LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Büszkeségeink #22 – Pető Zoltán

Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is kiemelkednek „aranygenerációnk” kilencvenes években debütált tagjai, de természetesen másokról is megemlékezünk majd. A huszonkettedik részben a 90-es évek nagy ötösének hiányzó darabjáról emlékszünk meg, ő pedig nem más, mint Pető Zoltán.

Pető Zoltán 1974-ben született Szolnokon, focista karrierjét viszont Debrecenben kezdte meg, 1993-ban került a felnőtt együtteshez. Nem volt tehát törzsgyökeres debreceni kötődésű, később mégis ikonikus játékossá vált. A bevezetőben említett “nagy ötös” tagjairól sokszor esett már szó, legutóbb a top5 legerősebb DVSC ranglista kapcsán, ahol az 1996-ban bronzérmet szerző csapatban alkottak először nagyot az említett játékosok. Ők Pető mellett Szatmári, Dombi, Madar és Sándor Tamás voltak, ők voltak azok, akik az 1996-os atlantai olimpián a Loki játékosaként szerepeltek a magyar válogatottban. Gyakorlatilag ők voltak a magjai a 90-es években formálódó sikercsapatnak, mely az említett bronzérmet követően később elhódította a Magyar Kupát (igaz azt már Madar és Sándor nélkül).

VIsszatérve Pető Zoltánra, a hátvéd poszton bevethető játékos 1993 és 1999 között 182 bajnoki mérkőzésen öltötte magára a piros-fehér dresszt, összesen kilenc gólt ért el ezidő alatt. Mint említettem, részese volt az első bronzérmet, illetve az első kupagyőzelmet begyűjtő csapatnak, utóbbinak ő volt a csapatkaptiánya. Mivel akkoriban közel sem volt stabil a klub anyagi helyzete, így a nyáron elhagyta a klubot, Belgiumba igazolt. A távozásával kapcsolatban utólag így nyilatkozott: “Abban a helyzetben nekem váltanom kellett. Akkoriban nagyon sokan eligazoltak a Lokiból, alaposan meggyengült a csapat, márpedig én semmiképpen sem kívántam asszisztálni kedvenc csapatom kieséséhez. Szerencsére a BKV Előre visszalépésével élvonalbeli maradt a DVSC, s örülök, hogy azóta jól szerepel az együttes. Mégsem bántam meg a távozásomat, hiszen nyolc évig hűséggel szolgáltam a klubot, s amit mindenképpen el akartam kerülni, hogy ne fütyüljenek le a pályáról, hanem szeretettel maradjak meg a drukkerek szemében. Azt pedig senki sem veheti el tőlem, hogy a Loki történetében először én emelhettem magasba a serleget a Magyar Kupa megnyerésekor.”

Az 1999-es csapat tagjaként, felül, jobb szélen

A ’96-os olimpián egyénként a válogatott mindhárom csoportmérkőzését végigjátszotta, később pedig kilenceszer a felnőtt válogatott dresszét is magára ölthette, kisebb szívfájdalmunk, hogy mindezt már nem debreceniként tette. Az egyéves belgiumi kalandot követően az MTK-hoz tért vissza 2000-ben, majd még ugyanabban az évben Újpestre került. Két szezont követően ismét a kék-fehérek következtek, majd 2003-ban jött egy soproni kitérő. 2004-ben ismét légiósnak állt, két évig a török Kayserispor játékosa volt, majd szintén két évig Belgiumban az FC Brusselsben játszott. Magyarországra 2008-ban tért vissza, de ekkor már nem az élvonalba. Utolsó éveiben játszott Felcsúton, Szolnokon, Törtelen és Nagykőrösön. Edzői karrierbe kezdett, 2014-ben Pintér Attila pályaedzője volt a magyar válogatottnál, 2016 óta pedig Felcsúton dolgozik, jelenleg a Puskás Akadémia technikai vezetője.

Pető tehát nem volt debreceni kötődésű, ám karrierje jelentős részét a Cívisvárosban töltötte, a csapat első sikereinek tevékeny részese volt. Amit én személy szerint sajnálok, hogy később semmilyen formában nem tért vissza Debrecenbe. Bár sokszor szó esik róla, hogy attól, hogy valaki kötődik a csapathoz, nem feltétlen kell neki később is mindenképp valami pozíciót kapnia csak a neve miatt, de úgy gondolom, hogy a hozzá hasonló csupaszív játékosoknak igenis lehetőséget kellett volna biztosítani. Talán erre a későbbieknen még sor kerülhet.